
Sehol nincs teljes nemi egyenlőség a világon a munkaerőpiacon
Fotó: Pixabay.com
Sehol nincs teljes nemi egyenlőség a világon a munkaerőpiacon a Világbank kedden közzétett jelentése szerint, amelyben kiemelték azt is, hogy a nők alig négy százaléka él olyan országban, ahol a körülmények megközelítik az egyenlőséget.
2026. február 28., 20:002026. február 28., 20:00
A szervezet által évente kiadott, a nők az üzleti világban elfoglalt helyéről szóló jelentés összeállítói felhívják a figyelmet arra, hogy a nők nehézségbe ütköznek még az olyan országokban is, ahol törvényekben rögzítik az egyenlőséget, a lefektetett elvek ugyanis nem mindig valósulnak meg a gyakorlatban. Éppen ezért a jelentésben nem csak a jogszabályokat vizsgálták, hanem a megvalósításukat elősegítő közszolgáltatások meglétét és minőségét is.
A jelentés idézi Indermit Gillt, a Világbank-csoport fejlesztési gazdaságért felelős alelnökét, aki hangsúlyozta, hogy
„Az igazi egyenlőség a biztonsággal kezdődik; akár otthonaikban, akár munkahelyeiken vagy a közterületen, a nőknek védelemre van szükség ahhoz, hogy kibontakoztassák a bennük rejlő lehetőségeket” – szögezte le Norman Loayza, a Világbank globális mutatókért felelős vezetője.
Tea Trumbic, a jelentésért felelős munkacsoport vezetője kiemelte, hogy a nők munkaerőpiaci egyenlőségének megteremtése nemcsak a nők, hanem az egyes országos teljes társadalmára nézve is előnyös, rámutatva arra, hogy a Világbank összesítése szerint azokban az országokban, ahol a nők számára több a lehetőség e téren, a férfiak munkaerőpiaci jelenléte ezzel arányosan nőtt.
Több közel-keleti, illetve afrikai országban – például Egyiptomban, Madagaszkáron és Szomáliában – mindazonáltal előrelépés történt a téren, például az egyenlő fizetések, valamint a szülői szabadságok ügyében.
A felmérés szerint 2023 és 2025 között csaknem 70 országban összesen 100 olyan reformot hoztak, amely a nők munkavállalását és vállalkozását hivatott elősegíteni.
A padlizsán, amit Erdélyben román hatásra „vinete” vagy „vineta” szóval illetnek, évezredes utat járt be Indiától a Kárpát-medencéig – ma a balkáni krémek, a görög moussaka és a török sültek nélkülözhetetlen alapanyaga.
Az időjárás is alakítja az utazási szokásokat: a kánikula által sújtott vidékeken élők egyre gyakrabban választanak olyan úti célt, ahol jóval hűvösebb a klíma. Találó kifejezés erre az új utazási trendre az angol „coolcation”.
Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok megsértheti az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendeletét.
Egyre több munkavállaló számára nem a korai nyugdíj a cél, hanem az, hogy ne legyen kiszolgáltatva a munkahelyének. A FIRE mozgalom követői szerint a pénzügyi függetlenség elsősorban azt jelenti, hogy bármikor nemet mondhatnak egy rossz főnökre.
Törvényben tiltotta meg a francia parlament a 15 év alatti fiataloknak a közösségi hálózatok használatát kedden. A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptemberben lép életbe.
Nagy nyári kedvenc, sokféleképpen elkészíthető és télire is elraktározható befőttesüvegben a friss zöldbab, más nevein zöldpaszuly vagy a Székelyföldön zöldfuszulyka.
Hogyan „gyártott” hamis örökösöket a Ceaușescu-rezsim és milyen módszerekkel szerzett kemény valutát a diktatúra és az ország külső adósságának finanszírozására?
Nem mindennapi látvány fogadta a hétfőről keddre virradó éjszaka a Kolozsváron közlekedő autósokat. Egy túlméretes szállítmányként közúton vontatott repülőgép miatt ideiglenesen leállt a forgalom a város egyik bevezető útján.
Elégedett vagy az arcmemóriáddal? Rögtön felismered a neves közéleti személyiségeket, legyenek azok erdélyi magyar vagy anyaországi celebek, esetleg külföldi sztárok? A Krónika nyereményjátékával most kipróbálhatod.
Ha nyár közepe, akkor Erdélyben is az egyik kedvenc gyümölcs a sárgabarack, más néven kajszibarack.
szóljon hozzá!