
Fotó: Videófelvétel
Az Ónfalván (Oneşti) történt kettős gyilkosság ügyében az hozott kedvezőtlen fordulatot, hogy miután a rendőrségi tárgyalónak többórás munka nyomán sikerült úrrá lennie a helyzeten, az egyik túszul ejtett személy rátámadt az agresszorra, mire az több késszúrást mért áldozataira – jelentette ki kedden az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR) bűnügyi nyomozó részlegének (DIC) helyettes vezetője. Bár a férfit korábban többször is elítéltek, többek között súlyos testi sértésért, a rendőrség nem tartotta erőszakosnak.
2021. március 02., 16:272021. március 02., 16:27
2021. március 02., 19:042021. március 02., 19:04
Anton Cristian Gheorghe főbiztos szerint a Bákó megyei város rendőrségének munkatársai öt perccel azután érkeztek a helyszínre, hogy a munkásokra késsel támadó férfi értesítette őket a 112-es egységes segélyhívószámon. Ezt követően két órával később, 13 óra 53 perckor egy bevetési egységgel együtt egy otthonról behívott szakképzett tárgyaló is megérkezett a Bákó megyei rendőr-főkapitánységról.
Az így keletkezett zajra a rendőrség betörte az elbarikádozott bejárati ajtót, de a két túsz életét nem sikerült megmenteni.
Mint arról beszámoltunk, hétfőn este túszul ejtette, majd megölte az egykori lakása felújításán dolgozó két munkást egy férfi a Bákó megyei városban. A 68 éves Gheorghe Moroşanut és családját évekkel korábban kilakoltatták a tömbházlakásból, ugyanakkor az ingatlannal még 2008-ban kártalanította a bíróság egy büntetőperben azt a vállalatot, amelytől a túszejtő felesége sikkasztott. A vállalat hétfőn két munkást küldött a lakásba, hogy elkezdjék a felújítási munkálatokat.
A korábbi tulajdonos késekkel felfegyverkezve behatolt a lakásba, megkötözte a munkásokat, és maga értesítette a rendőrséget a túszejtésről. Cserében a lakás fölötti tulajdonjoga visszaállítását kérte. Egy rendőrségi túsztárgyaló négy órán át próbálta meggyőzni a túszok elengedéséről. A rendőrség illetékesei kedden elmondták, már elkészült az a bírósági végzés, amely formálisan visszahelyezte volna az agresszor tulajdonába a lakást. Ezt azért adták volna át a férfinak, hogy letegyen áldozatai kivégzéséről.
Egyikük a helyszínen, a másikuk a kórházba szállítás közben életét vesztette. A rendőrök többször rálőttek a túszejtőre, őt is súlyos sebesülésekkel szállították kórházba. A rendőrségi illetékesek nem tudtak magyarázattal szolgálni arra, hogy miért húzódott el órákig a túsztárgyalás, és miért nem avatkoztak be hamarabb.
Bár kiderült, hogy a túszejtőt korábban négyszer elítélték – többek között súlyos testi sértésért, lopásért és ittas vezetésért, utóbbit az olaszországi igazságszolgáltatás –, ennek ellenére nem ítélték úgy, hogy erőszakos személyről van szó, aki nem habozik végrehajtani a fenyegetőzését. Sőt Gheorghe Moroşanu a Hotnews hírportál szerint 2018-ban videófelvételt töltött fel a közösségi oldalra, és azzal fenyegetőzött, hogy tűzfegyverrel fog „igazságot szolgáltatni” magának. „Ne gondolják, hogy viccelődöm, ez nem vicc!” – hangzott a moldvai férfi fenyegetőzése.
Ennek ellenére a rendőrség nem tartotta veszélyes egyénnek. A nyomozó hatóság illetékesei kedden közölték azt is, hogy mesterlövészt nem lehetett bevetni az akció során, arra azonban nem szolgáltak magyarázattal, hogy ennek mi volt az oka, annál is inkább, mivel a támadót szemtanúk többször látták az erkélyen.
A rendőrség őrizetbe vette a túszejtő feleségét, akit cinkossággal gyanúsítanak. Az országos rendőr-főkapitányság vezetői kedden elmondták, az incidens idején felvették a kapcsolatot a nővel is, ő azonban nem volt hajlandó együttműködni a hatóságokkal, sőt egyértelművé tette, hogy támogatja a férjét.

Erőszakkal fogva tartott, majd súlyosan megkéselt két munkást egy férfi a Bákó megyei Onești (Ónfalva) városában hétfőn délután.
A hidegebb tavasz miatt többhetes késéssel ugyan, de már virágzik székelyföldi élőhelyein Európa leglátványosabb vadon élő orchideája, a fokozottan védett boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus).
Júniusban az erdélyi piacok, udvarok illatvilágát sok helyen meghatározza a bodzavirág. Sokaknak a frissen készített bodzapezsgő jut eszébe azonnal, mások télire tesznek el vízzel hígítandó bodzaszörpöt.
Látványos videófelvételt tett közzé közösségi oldalán a Maros-ártér Természetvédelmi Park vezetősége a Maros zajló tiszavirágzásról.
A Krónika új nyereményjátékában a kedvenc nyaralásos fotód értékes ajándékokat érhet!
Nem mindennapi látvány fogadta azt, aki szombaton Nagyszeben történelmi belvárosában járt, ugyanis egy helikopter körözött a város felett, miközben zenészek adtak elő műveket a földön. Az akció a filharmónia épületének korszerűsítéséhez kapcsolódott.
A hollandiai Assen bírósága 3 év és 11 hónap börtönbüntetésre ítélte a holland Drents Múzeumból tavaly januárban ellopott dák aranykincsek tolvajait – tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
Aradon mintegy 150 tömegközlekedési eszközön egy kattintással elérhető a megyei könyvtár digitális változata, így több ezer olvasmány közül válogathat az utazóközönség.
Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vádat emelt Bukarest első kerületének ügyészsége egy férfi ellen, aki a fővárosi főpolgármester kabinetfőnökének adva ki magát fiktív WhatsApp-fiókokról Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyeket szerezni különféle eseményekre.
Adrian Ahrițculesei hegymászó hétfőn elindult Alaszkába, ahol az észak-amerikai kontinens legmagasabb csúcsát a 6194 méteres McKinley-hegyet (Denali) tervezi megmászni az úgynevezett Hét hegycsúcs kihívás keretében.
1 hozzászólás