Hirdetés

Eltűntek a magyar hegymászók

Egyelőre nem keresik tovább a Kancsendzöngán eltűnt két magyar hegymászót, Erőss Zsoltot és Kiss Pétert - mondta el a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője szerdán az MTI-nek. A két csúcsmászó 8000 méteres magasságban  tűnt el.

MTI

Hírösszefoglaló

2013. május 22., 15:492013. május 22., 15:49


A Magyarok a világ nyolcezresein szóvivője, Vincze Szabolcs megerősíteni ugyan nem tudta a hírt, de szerinte elképzelhető, hogy Kiss Péter lezuhant. Az index.hu arról írt, hogy egy spanyol expedíció meg nem erősített hírei szerint Erőss Zsolt kedden jelentette: társa, Kiss Péter vélhetően lezuhant. Ez lehet a magyarázata, hogy az alaptáborból sokáig látcsövön követték Erőss útját, társát viszont nem látták.

„Szinte semmi remény nincs”

A szóvivő tájékoztatása szerint Kollár Lajos, az expedíció helyszínen tartózkodó vezetője adott arról hírt, hogy Erőss Zsoltot és Kiss Pétert nem találták a mentésükre küldött serpák sem a 7600 méteren lévő 4-es táborban, sem a környékén. \"Nehéz kimondani, de szinte semmi remény nincs\" arra, hogy a magyar hegymászók életben vannak - mondta délelőtt Vincze Szabolcs. Hozzátette: az szinte biztos, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter 7600 méter - a 4-es alaptábor - fölött, a szabadban töltötte az éjszakát, a mentésükre küldött serpák ugyanis sem a táborban, sem a környéken nem találták őket.

\"A keresés érdemi része véget ért, mert amit lehetett, a serpák megnéztek, nekik is vissza kell indulniuk, hogy biztonságos magasságba érjenek\" - mondta Vincze Szabolcs. Beszámolója szerint ilyen kutatáskor a serpák szétszóródnak, szétnéznek ott, ahol emberi testek lehetnek belátható területen belül, de csak ésszerű határon belül kockáztatnak. Hozzátette: mivel a 4-es táborban és környékén nem találták meg a magyarokat, ők valószínűleg feljebb rekedtek, ismét a szabadban éjszakáztak a mínusz 30 fok körüli hidegben. \"Ha Péter és Zsolt fent ragadtak, kint éjszakáztak, akkor gyakorlatilag semmi esélyük, hogy túlélték\" - jegyezte meg a szóvivő.

Vincze Szabolcs elmondta, hogy kedd délután óta minden rádiókapcsolat megszakadt a mászókkal. Ráadásul valószínűleg egyetlen mászócsapat sincs már fent a hegyen, a kutatóexpedíció járhatott a legmagasabban. Hozzátette: ha a serpák fel tudtak menni a 4-es alaptáborba, akkor aránylag jó lehetett az időjárás, viszont közeleg a monszun, hamarosan elkezd esni a hó, napokon belül jön a rossz idő.

Két nap a „halálzónában”

A szóvivő azt nem tudta megmondani, hogy mi lesz a folytatás, mint mondta, a helyszínen az alaptáborban tartózkodó Kollár Lajos, az expedíció vezetője próbál szervezkedni, ő tudja, lehet-e még tenni valamit, fel lehet-e még küldeni valakit a magyarok keresésére.
Az index.hu cikke felidézi, hogy a mászók közel két napot töltöttek 8000 méter felett, amelyet halálzónaként emlegetnek: az alacsony oxigénszint miatt itt a szervezet nem képes megfelelően működni. Egy éjszakát húztak ki 8300 méteren, haladási sebességükből következtethetően is nagyon  kimerültek voltak, valójában már csak vánszorogtak. A túlélésre esélyt az biztosított volna, ha elérik a még mindig extrém magasságban lévő négyes tábort, és ott hálózsákban tudnak aludni, tudnak maguknak vizet olvasztani és inni, ami fontos a nagy magasságban különösen száraz levegőben. Enni ilyen magasságban és ilyen terhelés után nem igen lehet. Ha a két hegymászó a sátrakon kívül van valahol még életben, akkor az azt jelenti, hogy egyedül valószínűleg már képtelenek a mozgásra.

Erőss Zsolt és Kiss Péter hétfőn jutott fel a Nepál és India határán álló 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára. A magyar hegymászók kimerültséggel küzdöttek, és a lefelé vezető úton el is szakadtak egymástól, és nem érték el a legmagasabban, 7600 méteren fekvő alaptábort. A hegyen közben lavina zúdult alá, elsodorta a 2-es tábort, egy koreai és egy bangladesi hegymászó meghalt, sokan a szabadban töltötték az éjszakát a mínusz 30 fokban. A magyar hegymászók kimerültséggel küzdöttek. \"A fiúk fáradtak és nagyon le vannak gyengülve, ezért segítséget kell küldeni eléjük\" - tájékoztatta korábban az MTI-t Kollár Lajos, aki minél előbb biztonságban szerette volna tudni a csapatot, hogy a monszun miatt legkésőbb május 25-én elindulhassanak lefelé a hegyről.

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A Kancsendzönga meghódításával már csak az Annapurna és a K2 van hátra a \"nyolcezresek\" közül.

Az első magyar a Csomolungmán

A Csíkszeredában, 1968-ban született Erőss Zsolt Gyergyóban nőtt fel. Magyarország legeredményesebb hegymászójaként 2013 májusáig tíz 8000 méter fölötti csúcsot mászott meg (összesen 14 ilyen van). A hétfőn meghódított Kancsendzönga a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsa. Erőss Zsolt első nyolcezres hódítása a 1999-ben a Nanga Parbat (8126 méter) volt. 2002-ben oxigénpalack nélkül mászta meg a világ legmagasabb csúcsát a Csomolungmát, ezzel ő volt az első magyar, akinek sikerült felérnie a csúcsra. Egy évvel később egy kilencfős csapattal felért a Gasherbrum II. 8035 méter magas csúcsára, 2005-ben a K2-t támadta, 8300 méterre jutott. 2006 tavaszán nagy nehézségek árán sikerült kijutnia a nepáli Dhaulagirihez (8167m).
2007 nyarán a magyar hegymászás legsikeresebb expedícióját hozták össze: megmászták a Gasherbrum I. (8068 méter) és a Broad Peaket (8047 méter). 2008 tavaszán felért a Föld ötödik legmagasabb pontjára, a Makalu csúcsra. 2010. január 2-án balesetet szenvedett a Magas-Tátrában. Két társát biztosította, amikor egy hóerkély leszakadása miatt megcsúsztak. A balesetben mindhárom magyar hegymászó megsérült, Erőss Zsolt mindkét lábát eltörte. Jobb lábát a nyílt, darabos törés várható szövődményei miatt térd alatt amputálták. A műtét Erőss Zsolt további mászókarrierje érdekében is történt. 2011-ben részt vett a \"magyarok a világ nyolcezresein\" című sorozaton, amely során felért Lhoce 8516 méter magas csúcsára. A Könyves blognak tavaly októberben azt mondta, hogy nem gondolja, hogy kísértené a sorsot azzal, hogy állandóan nyolcezer méter feletti csúcsok meghódítására indul. \"Az ember nem arra van teremtve, hogy passzivitásban éljen. Éppen ezért nem azt érzem, hogy kísértem a sorsot, hanem azt, hogy jól élem meg az életet\" - mondta. Két gyereke született feleségétől Sterczer Hildától (2009 tavaszán Gerda, 2011 novemberében Csoma).

Kiss Péter, a 26 éves hegymászó

A 26 éves Kiss Péter a Magas Tátrában ismerkedett meg a hegyekkel, 18 éves kezdett hegyet mászni és barlangászni. Korábban szenvedélyes teljesítménytúrázó volt, 2003-ban és 2004-ben is elnyerte az Év teljesítménytúrázója díjat. Azóta az Alpok összes (82 darab) négyezer méter feletti csúcsát megmászta. Kiss Péter utoljára azt írta Facebookon, hogy \"Tiszteletünket tettük Kőrösi Csoma Sándor sírjánál és már vissza is jöttünk Nepálba. Útban vagyunk a Hegy felé, még 7 nap trekking az alaptábor.\" Kiss tavaly hegymászófelszerelésben futotta le a Budapest Maratont.

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés