2010. március 16., 15:202010. március 16., 15:20
Az öt éve először meghirdetett Zöldövezet-program alatt az olajipari társaság városi zöldövezetek létesítését és rendbehozását támogatja a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvánnyal közösen. A program a közösségi funkciójú zöld területek kialakítását, fejlesztését célozza, valamint a védett területek népszerűsítését, elfogadottsági szintjének növelését a helyi közösségek, helyi civil szervezetek, iskolák bevonásával.
A vállalkozás tájékoztatása szerint a tavalyi program 59 projektjének megvalósításában 27 ezer személy vett részt aktívan, több mint 28 ezer négyzetméter városi zöldövezet létrehozását illetve felújítását támogatták. Emellett hat nemzeti park, négy természetvédelmi övezet és 17 egyéb védett területet népszerűsítettek.
Az Emberek az Emberekért gálát a Közösségi Kapcsolatokért egyesület és az romániai Amerikai Kereskedelmi Kamara szervezi. A gála egyike azon legismertebb eseményeknek, melyek amelyeken vállalatok, személyek és civil szervezetek társadalmi szerepvállalását ismerik el.
A Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata kiadta a városrendezési engedélyt egy valódi Boeing 737 repülőgép prémium szálláshellyé és innovatív turisztikai látványossággá történő átalakítására.
Kolozsvár szórakozóhelyein is bevezetik az „Angel Shot” biztonsági jelszót, amely lehetővé teszi a veszélyben lévő nők számára, hogy diszkréten kérjenek segítséget. A kezdeményezéshez nyolc klub és kocsma csatlakozott.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből és barátaikból álló zenekar, a Loose Neckties Society vihette haza a Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíját a zsűri döntése alapján.
Elvitték vasárnap este a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye.
Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.
„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.
Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.
Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.
Újra magyar kézben a Sziget: Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.