
Egyfajta szeretetet érzek az apró részletek iránt, békét találok bennük – fogalmazott az MTI-nek David Szalay magyar származású, Kanadában született brit író, akinek legutóbb megjelent All That Man Is című kötete felkerült a Man Booker-díj 2016-os szűkített listájára.
2016. szeptember 20., 18:032016. szeptember 20., 18:03
„A díj zsűrije nyilvánvalóan minden, a szűkített listán szereplő könyvet legalább kétszer elolvasott. Jó érzés, hogy olyan könyvet írtam, amely nem csupán kiállja az ismételt olvasás próbáját, de az előnyére is válik” – hangsúlyozta a jelöléssel kapcsolatban az 1974-ben született alkotó, aki elmondása szerint már gyerekként is íróvá szeretett volna válni. Az egyetem után, egy megbukott színdarabhoz fűződő rossz élmény miatt évekre felhagyott az írással, amihez csak a húszas évei legvégén tért vissza.
Először rádiójátékokat írt a BBC számára, majd 2008-ban megjelent első regénye is, a külvárosi élet sivárságát maró humorral bemutató London and the South-East, amelyért megkapta a Betty Trask Díjat, valamint a Geoffrey Faber Emlékdíjat is. Az első könyvét egy évvel később követte a magyarul a Typotex Kiadónál megjelent Az ártatlanság című regény, majd az emberi kapcsolatok és sorsok hálóját kaleidoszkópszerűen bemutató harmadik regényét 2011-ben publikálta Spring címmel.
A Man Booker-díjra jelölt All That Man Is című könyve kilenc különálló történetet mesél el, amelyek témája, hogy mit jelent férfinak lenni a mai Európában. Mint fogalmazott, a kontinensen megfigyelhető a férfiasságnak egyfajta válsága, amely azonban már legalább egy évszázada zajlik. Könyve ezért nem csupán egy szigorúan kortárs válságról vagy jelenségről, hanem a férfiasság bizonyos időtlen aspektusairól is szól.
„Sokat beszélnek a társadalmunk és kultúránk elnőiesedéséről, ami kétségkívül pozitív dolog. Ugyanakkor a férfiak által egykor betöltött szerepek változáson mennek keresztül, és a változáshoz alkalmazkodni gyakran nehéz. Amennyiben van a férfiasságnak válsága, a gyökerei ebben az alkalmazkodási nehézségben keresendők” – hangsúlyozta David Szalay, akinek új regényével kapcsolatban a kritikák kiemelik az apró részletek, a megélt tapasztalat legátmenetibb pillanatai iránti érzékenységét, amely mögött háttérbe szorul a klasszikus jellemfejlődés és a cselekmény fontossága is.
David Szalay beszélt arról is, hogy évekkel ezelőtt Magyarországra költözött, először Pécsen élt, ahol egykor édesapja is született, és ahol még ma is vannak rokonai. „Azért költöztem később Budapestre, mert bár Pécs egy gyönyörű város, elkezdtem úgy érezni, hogy ismét egy nagyvárosban kell élnem. Londonban nőttem fel, ehhez vagyok szokva. Nagyon szeretek Budapesten élni, ez egy izgalmas, élettel teli és jó életminőséget biztosító, Londonhoz képest nem drága város, ami szó szerint és képletesen is jól kapcsolódik Európa többi részéhez” – jegyezte meg.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!