Csibi Magor, az urbánus barlanglakó a 21. században

– Hogyan született meg a Caveman-projekt ötlete? Miért éppen három hónapon át próbál úgy élni, hogy a lehető legkisebb legyen az ökológiai lábnyoma?
– Az ötlet körülbelül négy éve fogalmazódott meg bennem, amikor először olvastam Colin Beavanről, aki ugyanezt a projektet szerette volna megvalósítani New Yorkban. Akkoriban még a politikai szférában dolgoztam (nemzeti liberális színekben európai parlamenti képviselő volt egyebek mellett – szerk. megj.), így meglehetősen nehéz lett volna megvalósítani. Még így, szabadúszóként is furcsán néznek rám az emberek, bele sem merek gondolni, hogy milyen reakciókat kaptam volna akkor. A három hónap ötlete csak úgy jött – egy hónap kevés lett volna, egy év túl sok. Így a mesebeli hármas szám mellett döntöttem. Eddig eltelt egy, de már fél évnek érzem.

– Autó, hűtő, tévé, mobiltelefon, folyó meleg víz, hús – csak néhány azokból a dolgokból, amelyek nélkül a 21. század embere el sem tudja képzelni az életét. Hogyan sikerül „leszokni”? Mitől volt a legnehezebb az „elválás”? 
– A leszokás egyszerűbb, mint azt sokan gondolnák. Elég szigorúan szoktam ragaszkodni a saját szabályaimhoz, így amikor eldöntöttem, hogy elkezdtem, el is kezdtem. Azóta csak nagyon ritkán szegtem meg a felállított szabályokat. Eleinte nem tudtam volna elképzelni az életem hús nélkül, ma viszont a hűtőszekrény hiányzik a legjobban. A vegetáriánus étrendre való átállás könnyebben ment, mint gondoltam volna, egyszerűen nem ettem több húst. Viszont a napi hideg zuhany, a hűtőszekrény vagy a gáztűzhely hiánya jelenti az igazi kihívást.

– Egyértelmű, hogy napjainkban huzamosabb ideig nem lehet ilyen elvek mentén élni. De van valami, amit a „barlanglakói” életmódból átvinne valamilyen mértékben a „rendes” mindennapokba?
– A szokásaim nagy részét meg fogom őrizni. Megmaradok a hideg víz mellett, nem szándékszom ezután sem visszaválni azzá a nagy húsevővé, aki voltam, nem szándékszom ezentúl sem vezetni, ugyanakkor a termékvásárlási szabályaimat is be fogom tartani. Nem könnyűek a szabályok, viszont megtanítanak olyan dolgokra, amelyek eddig elkerülték a figyelmemet. Ugyanakkor, ami kényelmetlennek tűnt az elején, lassan kezd megszokottá válni.

– Lehet százszázalékosan tartani a célkitűzéseket? „Csalt” már önszántából, illetve megtörtént, hogy rákényszerítette a helyzet a szabályok áthágására?
– Természetesen lehet. Viszont nem ez a cél. Nem azt akarom bebizonyítani, hogy túlélő vagyok, vagy hogy kibírok hónapokat ilyen körülmények között. Azt akarom mindössze megmutatni, hogy a látszólagos szabadság ellenére a társadalom jelentős mértékben korlátozza a választási lehetőségeket. Így a projekt lényege, hogy kiderüljön, meddig lehet elmenni anélkül, hogy az egészségünk, idegeink és a hozzánk közel álló emberek kárára lenne. Természetesen néha rákényszerülök arra, hogy áthágjam a saját szabályaimat, viszont ezekben a helyzetekben a legfontosabb az őszinteség. Ha azt szeretném, hogy valaki valamit tanuljon a projektből, akkor meg kell osztanom olvasóimmal, hogy miért és mikor léptem át bizonyos szabályokat. Így mindannyian tanulhatunk.

– Hogyan telik az „urbánus barlanglakó” egy napja?
– Nem tér el túlzottan az átlagos hétköznapjaimtól. Reggel edzéssel, hideg vizes zuhannyal kezdek. A reggeli általában müzliből és az általam előállított joghurtból áll. Utána a kutyámmal foglalkozom, gyalogolok, lépcsőzök, dolgozom, és ha van időm, fogyasztható kajára vadászok. Délutánonként olvasgatok, kutyázom, írok, viszont az utóbbit csak ritkán, mivel sem papírt, sem villanyáramot nem akarok pazarolni. Amióta belekezdtem ebbe a projektbe, esténként viszonylag korán lefekszem, hacsak nem kell rendezvényeken részt vennem. Néha már 21–22 órakor elalszom.

– Kivonult a politikai életből, s jelenleg a Hotnews román internetes portál csapatát erősíti. Van még visszaút a politikába?
– A Hotnewst kívülről erősítem, azaz a portál keretében önálló portálom működik. Tulajdonképpen ugyanazt a munkát végzem, mint korábban politikusként, csak most más megközelítésből. Nem érzem nagyon munkásnak az új foglalkozásom, habár időben ugyanannyit dolgozom, mint eddig. Azonban az az érzésem, hogy amit most csinálok, az sokkal hálásabb, mint a régi munkám, sokkal több visszajelzést kapok és könynyebben kommunikálok másokkal. A jövőről egyelőre nehéz lenne beszélni. Habár ebben a pillanatban egyáltalán nem vonz a politikai élet, a karrier, nem zárhatom ki teljes mértékben, hogy a jövőben folytatom ez irányú ténykedésem. De ehhez sok mindennek meg kell még változnia.