Hirdetés

Adventi koszorú a nagyváradi Szent László téren

•  Fotó: archív

Fotó: archív

Idén először helyeznek ki adventi koszorút a nagyváradi Szent László térre, az első gyertyát pedig a karácsonyra való várakozási időszak első vasárnapján, november 27-én 18 órakor gyújtják meg – idézi Zatykó Gyula programszervezőt a Szent László Egyesület csütörtöki közleménye. 

Bálint Eszter

2016. november 27., 13:002016. november 27., 13:00

Mint tájékoztatnak, a városháza illetékesei nemrég azzal keresték meg a nagysikerű Szent László Napokat is szervező egyesületet, hogy segítsenek a november 30-án kezdődő adventi vásár magyar jellegű programjainak megszervezésében. Az egyesület első kérése azt volt, hogy állítsanak egy nagy méretű adventi koszorút a térre, a közös gyertyagyújtáson, éneklésen kívül pedig azt is célként tűzte ki az egyesület, hogy bevigye a nagyváradiak köztudatába ezt a többségi társadalom által kevésbé ismert szokást.

Advent első vasárnapján hat kórus is énekel majd a Szent László-templom melletti közterületen, a villamosmegálló felől felállított koszorúnál az ünnepi gyertyagyújtás alkalmából, az Újvárosi templom, a Szent László-templom, illetve a baptista egyház kórusán kívül ott lesz a Nagyváradi Asszonykórus, a Váradi Dalnokok, valamint a Csillagfény. A gyertyagyújtást követően pedig az érdeklődők átvonulhatnak a vártemplomba, ahol a már említett hat együttes fellépésével kórustalálkozót tartanak. Advent további három vasárnapján is ünnepi gyertyagyújtásra várja a Szent László Egyesület a váradiakat, ezeken az alkalmakon viszont már 16 órakor fellobbannak az adventi lángok.

Nem ez lesz ugyanakkor a vásár egyetlen magyar jellegű eseménye: december 9-én 19 órától a Zenevonat LGT-sztárokkal című produkcióra várják az érdeklődőket – ezt a programpontot szintén a Szent László Egyesület ajánlotta a városháza figyelmébe. A Zenevonat műsorában két eredeti LGT-tag, Karácsony János és Solti János is fellép a Szent László téren elhelyezett nagyszínpadon, és olyan ismert LGT-dalok csendülnek fel egyebek mellett, mint a Ringasd el magad!, az Álomarcú lány, a Nem adom fel, a Boogie a zongorán, A dal a miénk vagy a Síneken…

„Idén ennyivel tudtunk hozzájárulni a városháza által szervezett vásárhoz, de bízom abban, hogy az elkövetkező időben ez a folyamat még jobban ki fog teljesülni, és bővülni fog” – összegzett Zatykó Gyula, aki egyben a Szent László Napok főszervezője is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés