A magyar nő nem elég elegáns

– Rendelnek a hölgyek ruhákat most, a farsang idején?
– A hétvégén rendezik meg Bukarestben, a Magyar Nagykövetségen a farsangi bált, amely egyúttal jótékonysági ünnepség – a Partiumi Keresztény Egyetem javára gyűjtenek a résztvevők. Erre az alkalomra egy külön  ruhakollekciót készítünk. A követség tíz hölgymunkatársa ez alkalommal az általam tervezett ruhákat fogja viselni, ily módon egy kis divatbemutatót tartanak. Ami kicsit aggodalommal tölt el, hogy nekem ott élőben kell majd konferálnom.

– Ezekhez a ruhákhoz farsangi maszkok is járnak, tehát álarcos bálról van szó?
– Nem. A ruhák alkalmi öltözékek, nem kimondottan báli ruhák. E téren kicsit kötekednem kell a magyar nőkkel. Hogy magamat se felejtsem ki, így kell mondanom: nem tudunk öltözködni. Én is inkább úgy szeretek ruhát választani, hogy az olyan legyen, amit többször felvehetek, elmehetek benne akár színházba, teadélutánra is. De öltözködés tekintetében úgy érzem, valami gond van a magyar nők mentalitásával.

– Lehet, hogy ez csak nálunk, a kisvárosban van így, és például a fővárosi hölgyek szívesen felveszik az estélyi ruhát.
– Akiknek most ruhát terveztem, éppenséggel budapesti hölgyek, és nekik sem kell a báli ruha. Ha egy román nő bálba megy, báli ruhát vesz fel, nem ódzkodik tőle. Többek között ebben látom a különbséget.

– Nincs elég önbizalmunk? Vagy spórolunk?
– Inkább a spórolás lehet ennek az oka. Ugyanakkor olyanok is spórolnak, akiknek erre semmi szükségük – legtöbbször a tehetősek sem rendelnek báli ruhát. Pedig az egy külön kategória. Szeretném, ha a magyar nők kokettebbek, nőiesebbek lennének. Amúgy szépek, kedvesek, jó szakemberek, jó anyák, de talán pont a sokfelé figyelés szorítja háttérbe a nőiességüket. Nem törődnek magukkal, gyakran szinte ágrólszakadt a kinézetük.

– Miként zajlott az ügyintézés a követségi hölgyekkel, és hogyan történik a ruhapróba?
– Elhívtak Bukarestbe, ott pedig megbeszéltük a dolgokat. Egyébként a farsangi bál legtöbb hölgyvendége nem próbálja a ruhát, minden darabnak pontosan passzolnia kell próba nélkül is. A nagykövet úr neje eljött Marosvásárhelyre, felpróbálta a toalettjét, és minden rendben volt, tökéletesen állt rajta. Remélem, hogy a többivel sem lesz gond.

– Elfogadták az ötleteit? Vagy hogyan tervezte meg az öltözékeket ez alkalomra?
– A rajzokkal és anyagokkal elutaztam Bukarestbe, társítottuk a rajzokat és az anyagokat, a részleteket kicsit módosítottuk. Az én elképzelésemhez képest esetleg a nyakkivágás kevésbé mély lesz, esetenként a díszítőelemeket az igény szerint változtattuk.

– A marosvásárhelyi hölgyek rendeltek-e alkalmi ruhákat szilveszterre vagy farsangra?
– Szilveszterre igen, farsangra nem. De szilveszterre sem báli ruhákat, hanem több alkalommal viselhető öltözékeket. A hétköznapi megrendelők között pedig több a román, mint a magyar kuncsaft. A magyar nők inkább az esküvőket becsülik meg, de ott is inkább a menyasszony öltözik igényesen. Az örömanya már olyan öltözéket rendel, ami bármilyen ünnepibb alkalomkor viselhető.

– Műhelyében régebben olyan menyasszonyi ruha is készült, ami a Csárdáskirálynőre „hajazott”, szóval operettbe illő toaletteket is láttam itt. Gyakori az ilyen megrendelés?
– Persze, kérnek ilyesmiket. Ebben a stílusban sok árnyalat létezik, van olyan ruha, ami valóban a Csárdáskirálynő viseletére emlékeztet. Ezt az úgynevezett magyaros stílust el lehet vinni a nagyon absztrahált változattól a kimondottan operettbe illő változatig. Van, amikor csak a szabás és az anyag esése emlékeztet a „forrásra”, de így is nagyon csinos lehet az öltözet. Attól lesz színpadias vagy sem, hogy mennyire, mivel zsinórozzuk, díszítjük. Mostanában főleg ilyen menyasszonyi ruhákat rendelnek tőlem, ebből pedig azt a megnyugtató következtetést vontam le, hogy a számomra nagyon ellenszenves globalizálódás azokból is ellenszenvet vált ki, akik nem nevezik ugyan nevén, de ösztönösen sajátos, különleges ruhákat szeretnének viselni.

– Az ilyen menyasszonyi ruha általában fehér vagy színes?
– Is-is. Fehérben is nagyon jól néz ki. Van, aki pártával, mások fátyollal viselik, illetve megtörténik, hogy egy szép, hosszú hajfonatba csak néhány virág kerül. A természetestől a színpadias látványig terjedhet a skála.

– Régebben a Maros Művészegyüttesnek is készített népi öltözékeket. Most is foglalkozik ilyesmivel?
– Igen, most is varrok nekik, minden évben kérnek kollekciót. Tizenkét párt kell öltöztetnem. Van, amire mintát hoznak, de az is megtörténik, hogy nekem kell utánajárnom az autentikus viseletnek. Tavalyelőtt nyárádselyei viseletet kértek, amit könyvből kellett összeállítani, mert mutatóba sem maradt régi gúnya a faluban. Haáz Sándor könyvéből, meg egyes selyei idős emberek emlékei alapján rekonstruáltuk a viseletet. A tánc viszont fennmaradt. A művészegyüttes nőtagjainak ilyenkor teljes öltözéket varrunk, a férfiaknak meg lajbit és ingeket. A harisnyát máshonnan, az arra szakosodott műhelyből szerzik be.