
Összevonás: Ili Bolojan miniszterelnök beolvasztaná az agglomerációs településeket a megyeszékhelyekbe
Fotó: Haáz Vince
A megyeszékhelyekkel szomszédos településeket be kellene olvasztani a városba, az önkormányzataikat pedig kerületi önkormányzattá kellene átalakítani – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök.
2026. március 05., 16:572026. március 05., 16:57
A miniszterelnök a B1 televíziónak nyilatkozott szerdán este a témában, és elmondta, hogy támogatja egyes települések egyesítését, de csak politikai döntések és alapos elemzés alapján.
„Véleményem szerint,
Vannak olyan községek, amelyeknek nincs nagy lakosságuk, de egymástól elég messze vannak, a körülmények miatt szétszórtan élnek” – mondta Ilie Bolojan.
Egyúttal megjegyezte:
„Így történt azokban az országokban, ahol már végrehajtották, például Lengyelországban, ahol több átszervezési kör is lezajlott, ami azt jelenti, hogy egy döntést mondjuk holnap hoznak meg, de az a következő választásoktól, vagy a következő választási ciklustól lép hatályba. Nem látom okát, hogy ebben a kérdésben ne jöjjön létre a kritikus tömeg, legalábbis én személyesen egyetértek ezzel” – mondta a miniszterelnök.
A kormányfő egyúttal előállt egy javaslattal az agglomerációs övezetek átszervezésére.
„A fejlődés – tetszik vagy sem – a megyeszékhelyekre vagy az agglomerációs területekre koncentrálódik. Romániában az elmúlt 20 évben a fejlődés ezekre a területekre koncentrálódott. A külső migráció mellett a vidéki területekről a városi területekre is migráció zajlott.
Gondoljunk csak bele, minél jobban megosztott egy terület, minél jobban megosztottak a problémák, annyival kevesebb az esély közös projektek megvalósítására. Tehát a legjobb megoldás az, ha azon települések önkormányzatai, amelyeknek közigazgatási határa van egy megyeszékhellyel, függetlenül attól, hogy melyikkel, kerületi önkormányzatokká válnak. A nagy fejlesztési terveket a fő önkormányzat készíti. Ezeknek a településeknek a jelentős része a megyeszékhely alvóövezete” – mondta Ilie Bolojan.
A miniszterelnök az agglomerációs együttműködésre azt hozta fel példaként, hogy
Romániában régóta téma a települések összevonásának kérdése.
Az ezt szorgalmazók azzal érvelnek, hogy sok kistelepülés még annyi jövedelemre sem tesz szert, hogy az önkormányzati alkalmazottak bérét biztosítsa, így azt a központi költségvetésből állják, ezért az összevonások nyomán megszűnő polgármesteri hivatalokon takarékoskodni lehetne.
Sokan ugyanakkor óvatosságra intenek, mondván: a felülről történő egyesítés, amely során nem veszik figyelembe a történelmi, kulturális és földrajzi sajátosságokat, csak tovább rontana a helyzetenk.
Mint ismeretes, Bolojan még nagyváradi polgármesterként megpróbálta ezt az elvet a gyakorlatban is megvalósítani, amikor a bihari megyeszékhelyhez akarta csatolni a Félix- és Püspükfürdőt is magába foglaló Váradszentmártont, azonban a váradi polgárok érdektelensége miatt a témában többször is kiírt népszavazás egyszer sem volt érvényes.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!