Az érendrédi politikai elítéltek rehabilitálása

A nyolc érendrédi (Szatmár megye) meghurcolt történetéről (és rehabilitálásáról) valószínűleg azért tud keveset a közvélemény, mivel a szerencse folytán végül összesen „csak” 51 év börtönbüntetésre ítélték őket. Annak ellenére, hogy a tárgyalásra előkészített perirat értelmében a katonai ügyész halálbüntetést kért a fővádlottra és a többiekre legkevesebb 15 évi fegyházat. Az érendrédiek pere ugyanabba a vádpontba tartozott, mint a két évvel azelőtt letárgyalt érmihályfalviaké, ami két ártatlan ember kivégzésével végződött. Két különbséggel: az érmihályfalviakat a fegyveres felkelés szervezése mellett öttagú „ellenkormány” létrehozásával is vádolták, az ítéletet pedig zárt tárgyaláson hozták meg. Az érendrédi csoport esetében az 1960. augusztus 27-én az egyik nagybányai iskolában rögtönzött körülmények között lezajló nyílt tárgyalás kedvező fordulatot vett; a Kolozsvári Katonai Bíróság által előre megszerkesztett forgatókönyv nem vált be. A tárgyalásra beidézett koronatanú, az érendrédi párttitkár nem jelent meg, továbbá az ügyész arra sem számított, hogy a másodrendű vádlott visszavonja vádlott-társai elleni vallomásait.

A Kolozsvári Katonai Bíróság egy hét múlva, 1960. szeptember 3-án hozta meg 872-es számú ítéletét az érendrédi vádlottak ügyében. A nyílt tárgyaláson bekövetkező váratlan fejlemények után a vád enyhébb megítélést kapott: visszavonták az államhatalom megdöntésére irányuló fegyveres felkelés tervezése vádját. Államellenes szervezkedés, illetve a feljelentési kötelezettség elmulasztása vádjával Bújdosó Géza állatorvost (58 éves) 15 évi kényszermunkára, Kovács Lajos zootechnikust (28 éves) 10 évi nehéz börtönre, Szaleczki Miklós nyugdíjas kántortanítót (75 éves) 7 évi nehéz börtönre, Ábrám Sámuel gazdatisztet (52 éves) 5 évi elzárásra, Avasán Gyula körorvost (32 éves) 4 évi elzárásra, Fischer Lajos tanítót (38 éves) 4 évi elzárásra, Kiss Miklós gazdálkodót (37 éves) 3 évi elzárásra, Truczkai Sándor kovácsot (50 éves) 3 évi elzárásra ítélték. Kiegészítő büntetésként a vádlottakat teljes vagyonelkobzásra ítélték: házrészüket az állam telekkönyvelte, állataikat és eszközeiket átvette a szövetkezet, amely a nyolc érendrédi férfi letartóztatását követően hirtelen „felvirágzott”. Évtizedes ellenállás után a község megfélemlített lakói maguk kérték belépésüket a kollektív gazdaságba.

Az egyik hozzátartozó, dr. Ábrám László érmihályfalvi nyugdíjas orvos – miután egyévi utánajárást követően a katonai bíróság piteşti-i levéltárából megkapta édesapja ítéletének másolatát – 1997. április 30-i keltezéssel, a másolatot mellékelve kérvényt nyújtott be Románia legfőbb ügyészéhez, akinek kizárólagos jogköre a rehabilitáló tárgyalás elrendelése. Válaszképpen a főügyész a katonai levéltárból kikérte a teljes iratcsomót, amelynek az áttanulmányozása után a kérést helyénvalónak találta, és a rehabilitálással foglalkozó nyolctagú bírói testülethez utalta. A bukaresti Legfelsőbb Bíróság 1998. május 25-én tárgyalta az ügyet és 28-as számú határozatában helyt adott a legfőbb ügyész előterjesztésének a Kolozsvári Katonai Bíróság 1960. szeptember 3-án, illetve a Legfelsőbb Katonai Bíróság 1960. október 26-án hozott ítéletének megsemmisítésére. A fenti ítéletek jogtalanságát elismerve, felmentette mind a nyolc vádlottat, és egyidejűleg törölte a vádlottak teljes vagyonelkobzására vonatkozó kiegészítő büntetést is.

Megszületett a kitartó utánajárás ellenére sem remélt határozat: a jogtalanul és ártatlanul meghurcolt érendrédiek rehabilitálása. Ez az erkölcsi elégtétel – életében vagy halálában – minden politikai elítéltet megilletne. Hiszen 1960-ban és az azt megelőző években nemcsak ártatlan emberek, hanem bűnösök, tolvajok és gyilkosok is szép számban megfordultak Románia börtöneiben, akiket – esetleg álhősökként – nem lenne szerencsés összemosni az ártatlanul meghurcoltak ezreivel.
 

Dr. Ábrám Zoltán
(A szerző marosvásárhelyi orvos, egyetemi tanár, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alelnöke)