„Világfigyelő tető” volt

A múlt században, hosszú időn keresztül az Erdélyi Magyar Szépmíves Céh, a Helikon szabad írói közösség és az Erdélyi Helikon folyóirat intézményhármasa határozta meg döntő módon az erdélyi magyar irodalmi élet alakulását – fogalmazott Mózes Huba irodalomtörténész a Marosvécsen hét végén tartott megemlékező ünnepségen. Az erdélyi származású, jelenleg Magyarországon élő irodalomtörténész a Kemény-kastély kertjében, a híres kőasztalnál köszöntötte a nyolcvan éve létesült Erdélyi Helikon szépirodalmi folyóiratra, valamint a hetven éve elhunyt Dsida Jenő költőre emlékezőket.

A Kemény család tagjai az emlékezők között

A Helikon–Kemény János Alapítvány kuratóriumának elnöke, Adamovits Sándor újságíró számvetése szerint nyolcadik alkalommal szerveztek megemlékezést abban a kastélykertben, ahol a Helikon egykori házigazdái, Kemény János, valamint neje, Auguszta asszony nyugszik. A találkozón jelen voltak a Kemény család ma élő tagjai, a kastély örökösei, közöttük Kemény János fia, Kemény Miklós, az utódok korelnöke.

Az emlékezőket Mózes Huba vezette múltbéli irodalomtörténeti sétára, felidézve a Helikon-találkozók történetét, Berde Mária 1923-ban, a gernyeszegi Teleki-kastélyban tett erre vonatkozó kezdeményezését, Kemény János pedig elvállalta, hogy megszervezi, és marosvécsi kastélyában évről évre vendégül látja a Helikon-találkozókat.

A teret biztosító lap

Kós Károly öt tárásával együtt még a Helikon-találkozók előtt kezdeményezte az Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadó vállalatot, amely 1925 májusában jelentette meg az első kötetet. Az első marosvécsi találkozón az alapítók a kiadót az Erdélyi Helikon célkitűzéseinek a megvalósítására ajánlották fel. A céh 64 regényt, 23 verses-, 18 rövidpróza-, 11 esszé- és tanulmány-, 6 dráma-, 2-2 emlékirat-, önéletrajz-, útirajz-, illetve fordításkötetet jelentetett meg, és az Erdélyi Helikon szépirodalmi folyóirat kiadását is felvállalta. „A lap hasábjain próbálták tisztázni a szerzők a Duna menti és az erdélyi magyar, a Kárpát-medencei és általában az európai kisebbségi irodalmi törekvések sajátságait, egymáshoz való viszonyát” – mondta Mózes Huba.

A találkozón Kabán Annamária irodalomtörténész a hetven éve elhunyt Dsida Jenőről azt mondta: bár kezdetben sokan kifogásolták, hogy „a nagy kollektív bánatok elől a szépség bűvöletébe menekül, hogy a kor kérdése iránt közömbös maradt”, később mégis felnőtt a Reményik Sándor– Áprily Lajos–Tompa László alkotta nagy triászhoz.

A Kemény-kastély sorsa

Az egykori Kemény-kastélyban jelenleg fogyatékkal élő személyek rehabilitációs intézete működik. Vécsi Nagy Zoltán művészettörténészt a várkastély sorsáról kérdeztük. „Az épületet visszakaptuk, de lemondtunk a használati jogról addig, amíg az itt működő intézet számára fel nem épül az új komplexum. Az építkezés első fázisa befejeződött, és arról volt szó, hogy amint a kezeltek kiköltöznek, átadnak nekünk egy-egy részt az épületből. A kapubástyát már átengedték, de addig, amíg nem lehet elkülöníteni az intézet lakóit a civil résztől, nem használhatjuk a kastélyt” – mondta el lapunknak Kemény János unokája.

A kastély jövőjével kapcsolatban különböző elképzelésekről tudósított eddig a sajtó, de Nagy Zoltán szerint a szociális intézet kivonulásának a lassú üteme miatt a terv megvalósítása – hogy a kastélyban művelődési centrumot alakítsanak ki – késik