
Drágulhatnak az élelmiszerek, ugyanis a kormány intézkedései nem követik kellő gyorsasággal a nemzetközi fejleményeket
Fotó: Orbán Orsolya
Az élelmiszerárak tavaly április óta mintegy 10 százalékkal emelkedtek, és ortodox húsvét után újabb drágulás jöhet az energia- és üzemanyagköltségek növekedése miatt – jelentette ki vasárnap Agerpresnek Aurel Popescu, a Romalimenta élelmiszeripari munkáltatói szövetség elnöke.
2026. április 05., 12:112026. április 05., 12:11
A szakmai szervezet vezetője szerint a termelők eddig még tartották az árakat, de a költségek naponta nőnek, ezért az ünnepek után áremelésre kényszerülhetnek. Úgy vélekedett, hogy
Popescu elmondta, hogy a Romalimenta több javaslata is van az árak szinten tartására, amelyeket ismertettek a kormánnyal is. Ezek között szerepel a fuvarozókra vonatkozó üzemanyag-kedvezmények kiterjesztése a 7,5 tonnánál kisebb élelmiszer-szállító járművekre, a jövedéki adó és az áfa fokozatos csökkentése, valamint a versenyképes árú földgáz biztosítása az élelmiszeripar számára. A szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy
Hozzátette, hogy a malom- és sütőiparban már most 3,5-4 százalékos fogyasztáscsökkenést tapasztalnak, ami szerinte a vásárlóerő gyengülését jelzi.

Az iráni háború nyomán ismét megugrottak a műtrágyaárak a világpiacon, ami közvetve az európai mezőgazdaságot, így a romániai és a magyarországi gazdálkodókat is érzékenyen érintheti.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!