Tragédia szükségállapotban

A házigazda Kolozsvári Állami Magyar Színház áramellátásának hibája miatt félórás késéssel kezdődő előadás szakmai körökben sokat dicsért hang- és fénytechnikája az elektromos hálózat csupán részleges helyreállítása miatt ugyan rejtve maradt, a produkciót „takaréklángon” adták elő, de éppen ez az állapot gazdagította újabb részletekkel a történet szerint háborús körülmények között zajló darabot.

Az Igor Štiks regénye alapján készült darab főhőse, Richard Richter 50 évesen döbben rá, hogy mindaz, amit addig a származásáról tudott, hazugság: apja nem náci katona, hanem szarajevói zsidó kommunista volt. Így az íróként és újságíróként is elismert főhős Szarajevóba utazik, hogy felkutassa igazi apját. 1992-t írunk, a boszniai háború, Szarajevó véres ostroma nemrég kezdődött el.

Visszatérve az elejére: amikor beléptünk a nagyterembe helyünket keresve mindössze két reflektor halvány fényénél, nos, ez már önmagában a háborús szükségállapotot idézte, így a kezdő impulzus már az előadás előtt ráhangolta a közönséget a történetre. Arról nem is beszélve, hogy a technikai gondok okozta feszültség ellenére a színészek remekül játszottak, őszintén, átérzéssel megformálva a tragikus történet alakjait, mindezt úgy, hogy a legdrámaibb pillanatokban sem játszották túl a szerepet.

A történet maga nem újszerű: Richard Richter apja keresése közben találkozik Almával, a szarajevói színésznővel, akivel egymásba szeretnek, ám később kiderül, hogy igazi apjának nem ő az egyetlen gyermeke: féltestvérébe szeretett bele. Ezt az amúgy nem túl bonyolult történetet azonban a remek alakítások és a jó időzítések nagyon is hatásossá (nem hatásvadásszá) teszik, miközben egy idős szefárd zsidó, a szarajevói zsidók utolsó képviselője által a regény írójának néhány fontos gondolata is elhangzik arról, hogy Szarajevó ostroma nem etnikai konfliktus, hanem éppen a város elpusztítására irányul, amelyet éppen a sokféle vallás, nyelv és hagyomány tett igazi várossá, a száműzetésről, annak személyes jelképeiről szóló monológ pedig egyenesen könnyfakasztó.

Sajnálom, hogy nem láthattam az előadást „teljes pompájában”, azonban a szerbiai Jugoszláv Drámai Színház és a bosznia-hercegovinai MESS Fesztivál közös produkciója még így, a technika hiányosságaival együtt is az egyik legmegrázóbb élményt nyújtotta az idei fesztiválon.

Igor Štiks: Illés próféta széke – Jugoszláv Drámai Színház, Szerbia – MESS Fesztivál, Szarajevó, Bosznia-Hercegovina. Rendező, színpadi adaptáció: Boris Liesevics. Dramaturg: Branko Dimitrijevics. Díszlettervező: Gorcin Stojanovics. Jelmeztervező: Maja Mirkovics. Zeneszerző: Aleksandar Kostics. Szereplők: Szvetozár Cvetkovics, Vlastimir-Đuza Stojiljkovics, Maja Izetbegovics, Jelena Trkulja, Renata Ulmanski, Bane Jevtics