
Gothár Péter, Egyed Apollónia, Szép Gyula és Selmeczi György az opera pénteki sajtótájékoztatóján
Fotó: Kiss Judit
Történetének leggrandiózusabb előadására készül a Kolozsvári Magyar Opera – jelentették be a Verdi Aidájából készülő produkciót beharangozó pénteki sajtótájékoztatón. Az Aidát május 25-én mutatják be Selmeczi György rendezésében, a látványtervet Gothár Péter filmrendező jegyzi.
2023. május 19., 15:182023. május 19., 15:18
Verdi Aidáját, amelyet 1907 óta nem mutatott be a Kolozsvári Magyar Opera, nagy lélegzetű produkció keretében láthatja a közönség. Az előadás alkotási folyamatáról Szép Gyula, az opera igazgatója, Selmeczi György kolozsvári születésű, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, operarendező, Gothár Péter Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, jelmez- és díszlettervező, valamint az egyik szereposztásban a címszerepet éneklő Egyed Apollónia operaénekesnő osztott meg részleteket. Szép Gyula elmondta,
„Mostanra megérett erre a feladatra a társulat, a magánénekesek teljesítménye is olyan magas nívójú, hogy színre vihetjük Verdi zseniális zenei anyagát. Nagy feladat számunkra mindenképpen, két szereposztásban játsszuk, és mindenki bekapcsolódik a társulatból, aki él és mozog. 9 férfi énekes csatlakozik a produkcióhoz a román operából, és még a két ügyelőnk is – aki zenei végzettségűek – hozzájárul az előadás létrejöttéhez” – mondta el Szép Gyula.
Aida, a rabnő, Amonasro etióp király lánya szerepét az egyik szereposztásban Egyed Apollónia alakítja
Fotó: Kolozsvári Magyar Opera
Kifejtette,
Szép Gyula azt is elmondta, rövid idő alatt hozzák tető alá a nagyszabású produkciót, az operatársulat minden tagja részt vesz a munkában, hogy „igazi reveláció” lehessen az előadás. Selmeczi György kifejtette, több tényező miatt is jelentősnek tartja az előadást, többek közt amiatt, hogy egy művész életében mindössze egyszer adathat meg, hogy az Aidát megrendezze,
„Ötven éve foglalkozom operával, három évtizede kötődöm a Kolozsvári Magyar Operához, de arra még nem volt példa, hogy egy társulat legalább 4 énekművésze egyszerre érkezzen pályájának csúcsára, mint ahogy az Aida esetében történik” – mondta a rendező. Mint elhangzott,
Egyiptom királyának lánya, Amneris szerepében Veress Orsolya
Fotó: Kolozsvári Magyar Opera
Szép Gyula kiemelte Horváth József karmester, Ledenják Andrea jelmeztervező munkáját, Venczel Attila díszleteit és Jakab Melinda koreográfus teljesítményét is. Selmeczi György azt is elmondta, hogy 1978 óta dolgozik együtt Gothárral, sok filmjéhez ő írta a zenét, és örül, hogy együttműködhetnek Kolozsváron, Gothár Péter európai szemléletmódja pedig nagy mértékben előre lendíti az előadást.
és most már összeállni látszik az előadás, annak ellenére, hogy az alkotói folyamat természete, hogy az ember naponta temeti el és éleszti újjá a produkciót” – mondta el Selmeczi György. Arra is kitért, hogy a kortárs operajátszás spektrumában általában két véglet szokott érvényesülni az Aidával kapcsolatban: az egyik, amikor az öreg, ráncos, statikus, 19. századi modor érvényesül,
A kolozsvári Aida igyekszik valahol a végletek között elhelyezkedni.
Radames egyiptomi fővezér szerepében Pataki Adorján
Fotó: Kolozsvári Magyar Opera
Gothár Péter úgy fogalmazott, a látványtervezésben könnyű dolga volt, hiszen annyira gyönyörű a zenei anyag, hogy „előhívta a képeket”. Kiemelte, fontosnak tartja, hogy a kolozsvári színpadi produkció, zenei interpretáció nagyon erős.
Nem szabad „illusztrálni” látványban, hanem a látványnak valamiképpen a zenei anyag mélységébe kell hatolnia. És fontos úgy elszakadnunk a konvencióktól, hogy azok valamiképpen velünk maradjanak ” – mondta Gothár Péter. Egyed Apollónia meghatódva beszélt arról, hogy Aida szerepe számára régóta álomszerep volt: még főiskolás korában, amikor a román operában látta az előadást, úgy érezte, valamikor neki el kell érkeznie ehhez a szerephez. „Bár az alkotás folyamatában az ember tele van kételyekkel, azt hatalmas dolognak érzem, hogy ennek a szerepnek a megformálása megvalósulhat a pályámban” – mondta a szoprán operaénekesnő.
Selmeczi György úgy fogalmaz, az Aida minden egyes szereplője saját sorsdrámája, az érzelmek, érdekek, erkölcsök, az esendőség, a végzetes szerelmek,
Amonasro, Etiópia királya szerepében Balla Sándor
Fotó: Kolozsvári Magyar Opera
Verdi Aidájának szövegét Auguste Mariette története alapján Antonio Ghislanzoni írta. Az előadásban közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera ének-, zene- és balettkara. Aida szerepében Egyed Apollónia, Barabás Zsuzsa, Kele Brigitta lesz látható, Radamest Pataki Adorján és Hector Lopez Mendoza alakítja. Amnerist Veress Orsolya és Liza Kadelnik, Amonasro szerepét Balla Sándor és Nagy Zoltán, Ramphist Alin Anca és Corneliu Huțanu, Egyiptom királyát Szilágyi János és Molnár Zoltán, a főpapnőt Covacinschi Yolanda, a hírnököt Bardon Tony alakítja. További részletek az előadásról a Kolozsári Magyar Opera honlapján találhatóak.

Claude Debussy egyetlen befejezett operáját, a Pelléas és Mélisande-ot mutatja be kedden a Kolozsvári Magyar Opera – közölték az alkotók csütörtökön sajtótájékoztatójukon Kolozsváron.

„Olyan gyarapodást ünnepelhetünk, ami egy opera életében is történelmi léptékű” – jelentett ki Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója annak kapcsán, hogy szerda este Kolozsváron átadták a Bánffy Miklós Operastúdiót.
Megtéríti az útiköltséget az opera azon nézők számára, akik vidékről és más városokból, szervezett csoportban érkeznek a Kolozsvári Magyar Opera előadásaira.
A 86 esztendős, magyarországi Halász Péter néprajzkutató életmű-kiállítását nyitják meg Csíkszeredában március 19-én, csütörtökön 18 órakor a Hargita Megyei Kulturális Központban.
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika – jelentette be Hankó Balázs innovációért és kultúráért felelős miniszter szerdán Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).
A budapesti Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója és Magyarország bukaresti nagykövete nyitja meg Sepsiszentgyörgyön a Székely menyasszony kiállítást. A tárlat Csíkszeredában is bemutatkozik.
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Korszerű kérdések merülnek föl Jókai Mór erdélyi kötődésein keresztül, az író pedig nagy mértékben hozzájárult a mitologizáló Erdély-kép kialakításához – mondta el a Krónika megkeresésére T. Szabó Levente irodalomtörténész.
Kilencvenhat éves korában elhunyt Jürgen Habermas német filozófus, szociológus, a 20. század második felének egyik meghatározó gondolkodója – jelentette be kiadója, a Suhrkamp szombaton a hozzátartozókra hivatkozva.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Március 16-án, hétfő este hét órától a Budapesti Vonósok kamarazenekarának rendkívüli hangversenyére látogathatnak el a zeneszeretők a Kolozsvári Magyar Operába. A koncert rendkívülinek ígérkezik.
Jókai Mórt íróként, politikusként, a színház világához kötődő emberként, képzőművészként, természetvédőként, kirándulóként, ünnepelt közéleti személyiségként egyaránt közel hozza a nézőkhöz Maksay Ágnes Jókai Erdélyben című új dokumentumfilmje.
szóljon hozzá!