Hirdetés

Debussy egyetlen befejezett operáját mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera

•  Fotó: Kolozsvári Magyar Opera

Fotó: Kolozsvári Magyar Opera

Claude Debussy egyetlen befejezett operáját, a Pelléas és Mélisande-ot mutatja be kedden a Kolozsvári Magyar Opera – közölték az alkotók csütörtökön sajtótájékoztatójukon Kolozsváron.

MTI

2023. március 16., 17:142023. március 16., 17:14

2023. március 17., 16:222023. március 17., 16:22

Szép Gyula, az egyetlen erdélyi magyar opera igazgatója elmondta: az évad talán legjelentősebb bemutatójára készülnek, mivel Debussy egyetlen befejezett operája a zenei "ínyencségek" közé tartozik, kevesen játsszák.

Mint elhangzott, Romániában egyetlen alkalommal, az 1960-as években mutatták be Bukarestben, így a keddi kolozsvári előadás exkluzívnak számít.

Hirdetés

A művet javasló Tompa Ábel karmester elmondta, közelebb áll hozzá a Maurice Ravel- és Claude Debussy-féle megközelítése az opera műfajának, ezért választotta a ritkán játszott művet. Ebben a zenekar nemcsak kísérőentitás, hanem az előadásban, sőt, a cselekményben is fontos szerepet kap, így a mű szimfonikus szempontból is megközelíthető – tette hozzá. Szabó Emese rendező elmondta: őt „megtalálta” Debussy műve, melybe a zeneszerző minden dramaturgiai, színházi gondolatát belevitte, bibliai motívumoktól a zenetörténetig és más művészeti ágakig mindenféle hatást tükröz. A Pelléas és Mélisande „a modern opera, zene mérföldköve”, minden későbbi művet ehhez lehet viszonyítani – mondta a rendező.

Kovács István operaénekes – aki a mű budapesti színrevitelében is részt vett – szerint a kolozsvári előadásban inkább játszhatnak a művészek. A zene a főszereplő, az előadásban a finomság és az agresszió egyaránt jelen van, a legmélyebb, legtisztább érzelmek jelennek meg – mondta.

A női főszerepet játszó Gebe-Fügi Renáta elmondta: nem könnyű feladat Debussy műve, de „nagyon jó iskola”, utána minden más szerepet könnyebb lesz eljátszani. A férfi főszerepet alakító Erdős Róbert szintén nagy kihívásként értékelte a szerepet. Az is kihívás benne, hogy sokszor az énekesek követik a zenészeket, nem pedig fordítva – magyarázta.

Elhangzott: az impresszionista zeneműben nagy jelentősége van a szimbolikának, a jelenetek nagyon eltérő helyszíneken zajlanak, a szereplők az ébrenlét és az álomvilág közötti térben „lebegnek”.

A két felvonásban, de öt részben játszott operát kedden, március 21-én és csütörtökön, március 23-án láthatja a kolozsvári közönség, a francia nyelvű előadás magyar és román felirattal követhető. Premierként az előadás alatt gyermekmegőrző is lesz, és kezdés előtt fél órával a rendező is megosztja gondolatait a műről a közönséggel. Az előadásban az opera ének- és zenekara is közreműködik. A díszletet Venczel Attila, a jelmezeket Ledenják Andrea tervezte, a karigazgató Kulcsár Szabolcs.

korábban írtuk

Operastúdiót kapott karácsonyi ajándékként a kolozsvári zenekedvelő közönség
Operastúdiót kapott karácsonyi ajándékként a kolozsvári zenekedvelő közönség

„Olyan gyarapodást ünnepelhetünk, ami egy opera életében is történelmi léptékű” – jelentett ki Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója annak kapcsán, hogy szerda este Kolozsváron átadták a Bánffy Miklós Operastúdiót.

korábban írtuk

Ősbemutató a Kolozsvári Magyar Operában: a Sándor Mátyást „szobrászkodta” színpadra a Kossuth-díjas rendező
Ősbemutató a Kolozsvári Magyar Operában: a Sándor Mátyást „szobrászkodta” színpadra a Kossuth-díjas rendező

Hónapok óta alakul a Kolozsvári Magyar Opera „kis laboratóriumában” a Sándor Mátyás című musical Kerényi Miklós Gábor Kossuth-díjas rendező ötlete nyomán, illetve rendezésében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Nagy Ervin Kolozsváron: az erdélyi és magyarországi értelmiség egy és oszthatatlan kulturálisan

A teljesítmény igazsága kell, hogy áthassa a kultúrát, ugyanakkor sokszínűségnek is kell jellemeznie a területet. Ezért a politikát száműzni, a szakmát pedig előtérbe szeretnék helyezni – hangsúlyozta Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár.

Nagy Ervin Kolozsváron: az erdélyi és magyarországi értelmiség egy és oszthatatlan kulturálisan
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál
2026. november 03., kedd

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában

A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában
2026. november 03., kedd

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe
2026. október 29., csütörtök

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2026. október 28., szerda

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon

Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor

Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor
2026. október 27., kedd

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon

Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon
2026. október 26., hétfő

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában

Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában
Hirdetés
Hirdetés