– Lebegő, alakváltó drónos szobrokat készít. Miként tesz szert egy művész az ehhez szükséges technikai tudásra?

– Azt a szintű elméleti fizikát, ami a rajmozgás drónos modellezése mögött van, természetesen még most, több év fizikusokkal folytatott közös munka után sem értem, de nekem nem is kell. A felület, ahol az én munkám zajlik, egy profi 3D-s szerkesztő szoftver, amit a számítógépes szobrászatban használnak. Ezt a szoftvert majdnem húsz éve használom, az egyetemen is ezt tanítom. A csavar ott van, hogy ezt a szoftvert a vizuális ipar számára gyártják. Éppen ezért a kimenete egy úgynevezett render, ami gyakorlatilag egy virtuális fényképet vagy mozgóképet jelent. Ha viszont olyan fájlt szeretnék kimenteni belőle, ami valamilyen robotikai rendszer vezérlésére használható, mint például amilyen a drónraj is, akkor az már bizonyos nehézségekbe ütközik. Ezért némi szoftverfejlesztésre volt szükség. Ezt a saját fejlesztést egy kis kiegészítő szoftver formájában (ún. script) kellett hozzáfűzni a számítógépes szobrászati szoftverhez, hogy a szobrászati munkához szükséges vizuális kezelőfelület is megmaradjon, de a kimenet is alkalmas legyen arra, hogy a drónokat vezérelni lehessen.

– Hogy képzeljük el az alkotás folyamatát? Az, hogy ez csapatmunka, mennyire befolyásolja a végeredményt?

– A szobrászati részt egyedül csinálom a saját szoftverkörnyezetemben, mert az ad kellő vizuális visszajelzést. Ezután elvégzem a fájlon a repülési paraméterek mérését. Ez azért kell, mert bármilyen szépet is csináltam, ha például túl gyorsan mozognak benne a drónok, akkor a valóságban fizikailag nem repültethető. Ha az én saját méréseim szerint már jó, akkor elküldöm dr. Vásárhelyi Gábornak, aki fizikus, és ő is ellenőrzi. Általában talál benne még hibát, bármilyen gondosan csinálom is a saját részemet. Ezután közösen kitaláljuk, hogy hogyan lehet optimalizálni a pályákat úgy, hogy az én eredeti tervemből a lehető legkevesebb vesszen el, de repülhető is legyen. Ez a szakasz nagyon szoros együttműködést igényel. Ezenkívül nagyon jelentős szerepe van a közös munkának a fejlesztésekben is. Szükséges fejleszteni azt a szoftversort is, amivel én a szobrászati munkát végzem, és ehhez természetesen figyelembe kell vennem a drónok fizikai követelményeit. Másrészt a fizikusok is figyelembe veszik a drónraj műszaki fejlesztésénél az én művészeti szempontú igényeimet.

– Milyen mértékű jelenleg, és milyen jövőt lát a művészet és a technológia összefonódásában?

– Szerintem ez nemrég kezdett olyan méreteket ölteni, hogy már nem lehet figyelmen kívül hagyni. A jövőben még nagyobb lesz a jelentősége. Ennek sok oka van. Inkább az az érdekes kérdés szerintem, hogy a 20. század második felében miért nem zajlott már le ez a folyamat. Hiszen Kepes György az MIT-n (Massachusets Institute of Technology) végzett munkájával megteremtette az elméleti és gyakorlati alapjait ennek a fajta interdiszciplinaritásnak. Mi egyébként jobban szeretjük a kortárs angol terminológiát használni, ami megkülönbözteti az inter-, transz- és cross-diszciplináris együttműködési fajtákat: interdiszciplináris – egyszerűen két vagy több diszciplína módszertanát használják fel adott eredmény eléréséhez, transzdiszciplináris – egy adott diszciplína módszertanát egy másik diszciplínában érvényes eredmény eléréséhez használják fel, cross-diszciplináris – több diszciplína módszertanát felhasználva olyan eredmények születnek, amik minden részt vevő diszciplínában érvényes eredményt hoznak. Ez alapján talán jobban érthető, hogy amit mi csinálunk, azt miért nevezzük cross-diszciplinárisnak.