Hirdetés

Kétnyelvű, koprodukciós színházi projekt segít az eligazodásban diákoknak Temesváron

•  Fotó: Csiky Gergely Állami Magyar Színház

Fotó: Csiky Gergely Állami Magyar Színház

Érdekes, provokáló előadással találkozhat a fiatal temesvári közönség; a két részből álló, Relații.Reacții.Reflecții elnevezésű színházi projektet az aradi Ioan Slavici Színház kezdeményezte, és november közepétől kezdődően kerül bemutatásra – közölte a koprodukcióban részt vevő temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház.

Krónika

2023. november 15., 16:592023. november 15., 16:59

2023. november 15., 17:152023. november 15., 17:15

A projekt első része, a Boyz and Girlz című előadás a Ioan Slavici Színház produkciója, mely a Temesvári Állami Német Színház és a Csiky Gergely Állami Magyar Színház koprodukciós partnerségével valósul meg. A darab tizenévesek érdeklődési körébe tartozó témákat dolgoz fel, és tizenegyedik, illetve tizenkettedik osztályos tanulók számára ismerős környezetben, a temesvári középiskolák osztálytermeiben és dísztermeiben kerül bemutatásra.

„Sînziana Keonig Boyz and Girlz című történetének színpadra állításáról van szó, amely olyan tévelygő fiatalokról szól, akik az őket körülvevő zavaros világban próbálnak eligazodni.

Hirdetés

A kétnyelvű előadást egy hónapon át húsz alkalommal tíz temesvári középiskola diákjai előtt mutatjuk be. Az előadást beszélgetések követik, amelyen az iskolások, az alkotók és a meghívott vendégek vesznek részt. A közönségtalálkozók kiemelt témái a tizenévesek közötti kapcsolatokra, a szülőkkel vagy a tanárokkal kialakított viszonyaikra, a fiatalok társadalomban történő helykeresésükre összpontosítanak” – tájékoztatott a projektvezető csapat.

Az új produkció alkotói Ricz Ármin (rendező), Mark-Cristopher Demeter (színpadi szöveg és drmaturgia), Irina Chirilă (díszlettervező), Yannick Becker (a Temesvári Állami Német Színház művésze), Vadász Bernadett, Éder Enikő (a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei), továbbá Andrei Elek, Iulia Pop Dragoș, Ioan Peter, Oana Kun és Robert Pavicsits (az aradi Ioan Slavici Színház művészei).

Az első két előadásra november 16-án az „Electrotimiș” Technológiai Líceumban (Colegiul Tehnic Electrotimiș) kerül sor. A premiert december közepéig tizennyolc további előadás követi Temesvár középiskoláiban.

A Relații.Reacții.Reflecții. projekt második része I.L Caragiale Iskola és család című műve alapján színpadra vitt előadás Cristian Ban rendezésében, amely a középiskolás diákok, családjaik és tanáraik előtt két alkalommal kerül bemutatásra a Temesvári Állami Német Színházban. A színdarab napjaink társadalmának iskolai, az oktatási és családokban jelentkező problémáit dolgozza fel. Az előadásokat vitaestek is követik, ahol a közönség és az alkotócsapat tagjai vesznek részt.

korábban írtuk

Párhuzamos történetek a Gyárvárosból: Temesvár különböző arcait mutatja be a Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása
Párhuzamos történetek a Gyárvárosból: Temesvár különböző arcait mutatja be a Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása

Nem hagyományos színházi közegben, hanem a temesvári Gyárvárosban vitte színre rendhagyó produkcióját a Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata. Az előadásról Borbély B. Emília színésznő beszélt a Krónikának.

korábban írtuk

Rajtuk a világ szeme: „csúcselőadásaikat” vitték Temesvárra a MASZÍN tagszínházai
Rajtuk a világ szeme: „csúcselőadásaikat” vitték Temesvárra a MASZÍN tagszínházai

A gazdasági nehézségek ellenére sikeresnek bizonyult a MAFESZT színházi seregszemle, amelynek a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház volt a házigazdája január 19. és 26. között – mondta el a Krónikának Balázs Attila, a színház igazgatója.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Krasznahorkai László Nobel-díjának hiteles másolatát állították ki Gyulán

Krasznahorkai László, Gyula városának első Nobel-díjas írója egy különleges ajándékkal gazdagította a magyarországi történelmi fürdővárost: Nobel-díjának egy hiteles másolatát adományozta szülővárosának.

Krasznahorkai László Nobel-díjának hiteles másolatát állították ki Gyulán
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Mi a magyar? Kultúra? – A magyar kultúra napját ünneplik a gyalui várkastélyban

Kortárs költők részvételével tartott panelbeszélgetéssel, koncerttel ünneplik a magyar kultúra napját január 24-én, szombaton Erdélyben, a gyalui várkastélyban – tájékoztatta az MTI-t a rendezvény szervezője, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.

Mi a magyar? Kultúra? – A magyar kultúra napját ünneplik a gyalui várkastélyban
2026. január 14., szerda

Cáfolja a budapesti és a kolozsvári színház a Tompa-rendezéssel kapcsolatos spekulációkat, megszólalt Silviu Purcărete is

A budapesti Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös nyilatkozatot bocsátott ki az előadásról, amelyet Tompa Gábor, a kincses városi teátrum igazgatója állít színpadra a magyar fővárosban, ám a bemutató elmaradt.

Cáfolja a budapesti és a kolozsvári színház a Tompa-rendezéssel kapcsolatos spekulációkat, megszólalt Silviu Purcărete is
2026. január 12., hétfő

Golden Globe-díjátadó: tarolt az Egyik csata a másik után, de Timothée Chalamet legyőzte Leonardo DiCapriót

A Leonardo DiCaprio nevével fémjelzett film, az Egyik csata a másik után című fekete komédia, valamint a Hamnet című dráma vitte el a vasárnap este a kaliforniai Beverly Hillsben megrendezett 83. Golden Globe-díjátadó filmes fődíjait.

Golden Globe-díjátadó: tarolt az Egyik csata a másik után, de Timothée Chalamet legyőzte Leonardo DiCapriót
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Szentes Zágon kiállításával ünneplik a romániai fotóművészet napját Bukarestben

Szentes Zágon kolozsvári művész GDAŃSK50 Photo Remake Project fotókiállításával ünnepli a romániai fotóművészet napját Bukarestben a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ.

Szentes Zágon kiállításával ünneplik a romániai fotóművészet napját Bukarestben
2026. január 08., csütörtök

Tényfeltáró bizottság vizsgálja az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági kapcsolatait

Szakmai tényfeltáró bizottság alakult az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági vonatkozásainak vizsgálatára – közölte a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.

Tényfeltáró bizottság vizsgálja az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági kapcsolatait
2026. január 07., szerda

Néhány hónapra „eltűnik” a magyar királyok koronázási palástja

Különleges biztonsági intézkedések mellett kedden kiemelték a magyar koronázási palástot vitrinjéből a Magyar Nemzeti Múzeumban. A történelmi ereklye az épületen belül ideiglenesen egy másik védett helyet kapott.

Néhány hónapra „eltűnik” a magyar királyok koronázási palástja
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Elhunyt Tarr Béla filmrendező

Meghalt Tarr Béla filmrendező kedden – közölte az MTI-vel Fliegauf Bence rendező a család nevében.

Elhunyt Tarr Béla filmrendező
Elhunyt Tarr Béla filmrendező
2026. január 06., kedd

Elhunyt Tarr Béla filmrendező

2026. január 06., kedd

Vízkereszt, a megújulás ünnepe: január 6. a keresztény liturgiában és a néphitben

Január 6. a keresztény liturgiában Vízkereszt vagy a Háromkirályok ünnepe, a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdete is egyben. A katolikus egyházban a pap megszenteli a vizet, e naphoz számos népszokás is kötődik.

Vízkereszt, a megújulás ünnepe: január 6. a keresztény liturgiában és a néphitben
2026. január 05., hétfő

Koncertmustra 2026: a rock és a klasszikusok kedvelői örülhetnek a leginkább

A 2026-os év már most körvonalazódik a közép-kelet-európai koncertnaptárban, és bár Erdély továbbra sem számít turnéközpontnak, idén Kolozsvárra is érkeznek komoly nevek.

Koncertmustra 2026: a rock és a klasszikusok kedvelői örülhetnek a leginkább
Hirdetés
Hirdetés