
Telihay magyarországiként rendezi a „nagyon erdélyi” darabot
Fotó: Ozsváth Zsuzsa
Tamási Áron Csalóka szivárvány című színműve nyitja a nagyváradi Szigligeti Színház bemutatóinak sorát a 2022/2023-as évadban.
2022. október 01., 20:002022. október 01., 20:00
2022. szeptember 30., 11:372022. szeptember 30., 11:37
Az október 7-én, pénteken 19 órától bemutatandó előadást Telihay Péter (portrénkon) rendezi, akivel interjút közölt honlapján a Szigligeti Színház. A magyarországi rendező – aki korábban a Hamletet is megrendezte a váradi társulattal – a mostani hosszú próbafolyamat volt, de a színház mindent megadott hozzá, hogy úgy készüljön el, ahogy elképzelték. Arról is beszélt, hogy Novák Eszter, a társulat művészeti vezetője azt kérte, hogy rendezzen valamit, de nem volt meghatározva, hogy mi legyen a projekt.
„Sok mindenen gondolkodtunk, végül aztán neki jutott eszébe, hogy Tamási Áron 125 éve született, és felvetette, mit szólnék hozzá, ha az ő egyik szövegét rendezném színpadra. Nos, a helyzet az, hogy én egy diósgyőri proligyerek vagyok. Erdélyi magyar közegben erdélyi magyar darabot rendezni, ami alapvetően folklorisztikus közegben játszódik… nos, igazából álmomban nem gondoltam volna, hogy valaha Tamási-darabot fogok színre vinni” – mondta Telihay Péter.
„A Csalóka szivárvány története nagyon megfogott. Zavarba ejtően modern a problémafelvetés és -kezelése, tökéletes a dramaturgiája – egészen meglepő, hogy honnan értett Tamási ennyire jól egy történet színpadi felépítéséhez, karakterrajzokhoz. Abszolút hibátlanul van megírva. Néha használ egyfajta műfolklorisztikus nyelvet, néhány szófordulat vagy kép erejéig, ezeknek az értelmezésében a színészek segítségét kértem, de egyébként maga a darab meghökkentően modern” – mondta a rendező.
Kifejti, a csalóka szivárvány olyan problémát taglal, ami a jelenünk része: nem politikai, hanem lételméleti kérdést, amely érdekes módon a Hamlethez is nagyon közel áll: ki vagyok én? „Adott egy lehúzó közeg – mivel Ady városában vagyunk, ezt úgy is jellemezhetném, hogy „a gaz lehúz, altat, befed” –, és ebben van egy férfi, akinek nagyobb álmai vannak, mint amit ez a közeg megenged.
Ezért 45 évesen úgy dönt, hogy megpróbálja elölről kezdeni az életét, megpróbál tanult emberré válni, eljutni egy olyan univerzumba, ami tőle nagyon távol áll” – fejtette ki Telihay Péter.
A rendező részletezte, ez azért is érdekes, mert magának Tamásinak is nagyon szoros az Amerikához fűződő viszonya, Amerika mint a nagy álom – ez a gondolat az egész Tamási-életműben markánsan jelen van. Arra a kérdésre, hogy a címben megjelenő szivárványmotívumnak mi a jelentősége, a rendező azt mondta, azt a kérdést tette fel magának, hogy mit érzett akkor, amikor gyermekkorában először szembesült a természeti jelenséggel.
Czintos, amikor azt mondja, hogy át akar menni a szivárvány alatt, azzal a lehetetlennel kísérletezik, hogy valóságossá tegyen egy illúziót. Mind a darabban, mind az előadásban konkrét módon is megjelenik a szivárvány: van egy gát, ahol zubog a víz, és ott, a zubogó felett, a vízpárában kialakul a szivárvány. Ez a dolog képszerűsége. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a szivárvány biblikus elem is, az Istennel való szövetség szimbóluma” – fejtette ki Telihay Péter.
Az előadás szerepeiben Csatlós Lóránt, Tőtős Ádám, Kardos M. Róbert, Kovács Enikő, Kovács Levente, Trabalka Cecília, Balogh Attila, Szotyori József, Gajai Ágnes, Kocsis Anna, Kocsis Gyula, Sebestyén Hunor, Kiss Csaba, Tasnádi-Sáhy Noémi, Czégényi-Ghent Ferenc Péter és Boross Péter lép színpadra.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.
szóljon hozzá!