
Az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes 497 című táncszínházi koprodukciója
Fotó: Majnik Zsolt
Tbilisziben, Georgia (Grúzia) fővárosában, rangos nemzetközi színházi fesztiválon lép fel az Aradi Kamaraszínház szeptember 27-én.
2025. szeptember 25., 17:322025. szeptember 25., 17:32
Az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes 497 című táncszínházi koprodukcióját a Tbiliszi Pomegranates Nemzetközi Színházi Fesztivál közönsége előtt játsszák. Georgia (Grúzia) egyik legjelentősebb nemzetközi színházi fesztiválját szeptember 25. és 28. között tartják. A 497 című produkció négy romániai fiatal kálváriáját eleveníti fel táncszínházi változatban – közölte az aradi társulat.
Az alaptörténet szerint Dumitru Dan vezetésével 1908-ban négy Buzău-i zenész-táncos jelentkezett a Touring Club de France által meghirdetett világ körüli gyalogló versenyre. Az utazók román népdalokat és néptáncokat tanultak, valamint hangszereken kezdtek játszani azért, hogy útjuk során saját folklórjuk előadásával tartsák fenn magukat.
A produkció bemutatója 2022-ben volt Békéscsabán és Aradon. Ugyanebben az évben a táncszínházi produkció elnyerte a 28. Nagybányai ATELIER Színházi Fesztivál Legjobb koreográfia díját, valamint megkapta a Legjobb zene díját is.
A különleges képi világgal rendelkező darab koreográfiáját Farkas Tamás táncos-koreográfus, a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes vezetője alkotta meg, asszisztensként Farkas Ágnes működött közre. Az előadás zenéjét Gera Gábor szerezte, a látvány pedig Ioan Horga nevéhez fűződik. A rendezés Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetője és Farkas Tamás koreográfus közös munkája. A táncosok, azaz a főszereplők pedig Harmati Patrik, László Richárd, Móricz Bence és Varga József.

A Moldovai Köztársaság fővárosában Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház vezetője rendezett Molnár Ferenc-darabból előadást december elején. Ez volt az első alkalom, hogy magyar rendező állított színpadra darabot Kisinyovban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!