Színpad helyett orvosira?

A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) színészképzõ szakán nyolcan negyedévesek, tízen harmadévesek, a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetemen pedig 12-12 színész és hat bábszínész kapja kézbe oklevelét.

Menedzser a Farkas utcában

A BBTE Farkas utcai épületének folyosóján a harmadéves színis lányok arról beszélgetnek, hogy a színházaknál leépítések vannak, újabb színésznõk maradtak munka nélkül. Vicces-félhivatalos információként mondják, hogy már színen a „megváltó”: egyik évfolyamtársuk kijelentette, felvételizik a menedzsment szakra, és ha diplomát szerzett, létrehoz egy saját társulatot. Mások pesszimisták: „Három év alatt nem lehet megtanulni ezt a szakmát, de azt mondják, ha már pályán az ember, többet tanul, mint bármennyi évig az egyetemen. Kérdés, hogy végül hányan kerülünk színpadra” – mondta Rafai Emõke. Távlati terveket a végzõs színészek egyelõre nem szõnek: néhányan holnap Temesvárra mennek versenyvizsgázni, mások átképeznék magukat, a televíziózás felé kacsingatnak, vagy önállóan próbálnak megoldást találni. Molnár Orsolya például egyéni mûsorát kívánja minél több városba eljuttatni. „Már elõadtam egyszer Visky András Júliáját Szatmáron, és visszahívtak egy újabb fellépésre. Máshol is felléptem volna, de a színésznek nincs ideje a szervezéssel is foglalkozni. A fiúk most épp a Karamazovokkal turnéznak, Udvarhelyen és Gyergyóban lépnek fel, Csíkszeredában viszont fizetniük kellett volna a mûszakot, a színpadbért, a villanyt, amire nincs anyagi fedezet”– magyarázta a diáklány. „Vándorszínházban is dolgoznék, de ehhez is kell, aki kézben tartsa a szervezést, hogy a színészek és a rendezõ az elõadással foglalkozhasson” – magyarázta Gazdag Erzsébet. A kérdésre, hogy ki melyik városban szeretne játszani, kevés konkrét válasz érkezik. Van olyan is, aki Budapesten próbálna szerencsét. Mint mondják, az a fontos, hogy ne csak munkaszerzõdést, hanem szerepeket is kapjanak. „Például a kisvárdai fesztivál után lehet szerepajánlatokat kapni, de ha mégsem jutok be egy társulatba, rövid idõre Amerikába megyek dolgozni, aztán elkezdek valami újat tanulni. Még nem tudom biztosan, mit, film- és fotómûvészettõl az orvosiig bármi szóba jöhet” – mondta Magyari Ágnes. Van, aki nem akar színész lenni: Balázs Csaba késõbb más munkakörben visszatérne a színházhoz, de most pár évig szünetet tart. „Igazából soha nem is akartam színész lenni, csak kipróbáltam. Nem jött be” – nevet a hamarosan színészoklevelet kapó fiatalember.

Jó lehetõség a mesterképzés

A Marosvásárhelyi Színházmûvészeti Egyetem nyitott ablakából énekszó és hangos beszéd szûrõdik ki, de az épület udvarán, a közelmúltban átadott bentlakás körül is nagy a nyüzsgés: a végzõsöket a vizsgák vagy a próbaelõadás foglalkoztatják. A mesterképzést a legtöbb diák jó lehetõségnek tartja: Ferenczi Tímea, Fekete Zsolt és Kovács Annamária egybehangzó állítása szerint „most is el lehet helyezkedni, de ha tovább képezzük magunkat, jobbak lesznek az esélyeink, no meg a fizetésünk is.” Tudomásuk szerint a verseny erõs lesz, mivel a kolozsvári végzõsök közül is többen kívánkoznak vásárhelyi mesterképzésre. Kérdésünkre, hogy mihez kezdenek sikertelen felvételi esetén, ilyen válaszok jöttek: „Nem tudjuk. Szomorúak leszünk, de túléljük. Igyekszünk színházközelben maradni.” A végzõs bábszínészszakosok a Temesváron hirdetett meghallgatásra készülnek, a teatrológusok többsége pedig csak annyit mondott, még nem tudja, mihez fog kezdeni. Az idei vásárhelyi kicsengetés ünnepélyes hangulatát három aranyoklevél átadása emelte: Molnár Gizella, László Károly, Varga Vilmos részesült a kitüntetésben, mindhárom mûvész az ötvenes években kapott színészdiplomát az akkor még Szentgyörgyi István Színmûvészeti Intézet elnevezésû egyetemen.

Antal Erika, Bonczidai Éva