Személyes kapcsolatban a filmmel

A dráma egy belgrádi házaspár felborult hétköznapjaiban játszódik: gyerekük, Nemanja szívmûtétéhez hirdetésben kérnek – és kapnak kegyetlen feltétellel – segítséget. Az alkotást 2007-ben a legjobb idegen nyelvû filmnek járó Oscar-díjra jelölték.

A szerb és a meghatározó német támogatás mellett Magyarországot választotta harmadik partnerül A csapda elkészítéséhez. Hogyan született a koprodukció?

Elõször csak Németországgal dolgoztam együtt, de közben szoros barátság alakult ki köztem és a Magyarországon élõ, kolozsvári születésû Kántor László között. Így, amikor kiderült, hogy a költségvetésünk húsz százaléka hiányzik, az õ segítségét kértem. Igazán örvendek ennek a koprodukciónak, a magyar partnerrel való együttmûködés pozitív szakmai élményt jelentett. 

A csapda, megelõzve Pálfi György Taxidermia és Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap címû filmjét, Oscar-jelölést kapott. Akárcsak elõzõ filmje (Telitalálat, Apsolutnih sto/Absolute Hundred), aratja a nemzetközi fesztiválok díjait, legutóbb a 8. Milánói Nemzetközi Filmfesztiválon díjazták.  Hozzászokik az ember, vagy új emóciót jelent egy újabb jutalom?

Nem vagyok az a személy, aki verekszik a díjakért, vagy retteg, hogy egyet sem kap. De aki azt mondja, hogy a díjak nem fontosak, az hazudik. Elsõsorban személyes elismerés, másodsorban pedig ajtókat nyit meg a film és a rendezõ elõtt. Úgy gondolom, ha egy olyan kis országban készítesz filmet, mint Szerbia, Magyarország, vagy akár a nagyobb Románia, a helyzet ugyanaz: a lehetõségek, hogy nevet szerezz magadnak és a filmednek, korlátozottak. Azért fontos a fesztiválokon való szereplés, hogy külföldön is halljanak rólad.

A kritikusok azt mondják, a film sikeréhez nagyban hozzájárult a kiemelkedõ színészi játék. Ön hogy látja?

Természetesen örvendek a fõszereplõm, Nebojsza Glogovacs sikerének, aki rendkívül tehetséges. Szerbiában már minden lehetséges díjat elnyert, a közönség rajong érte. A csapda pedig meghozta elsõ nemzetközi sikerét is.

A szakma dicséri, a közönség szereti, de mi az ön véleménye A csapdáról?

Nem tudom… Kicsit belefáradtam ebbe a filmbe, úgy érzem, távolságot kell tartanom tõle. Elsõ filmem, a Telitalálat 2001-ben készült. Mostanában játszotta az egyik országos tévéadó, én pedig öt év után elõször ismét megnéztem. Meglepõdtem, azt mondtam: nahát, ez nem is rossz… Jelen pillanatban azt hiszem, nincs külsõ rálátásom A csapdára, ehhez idõre lenne szükségem. Egy film forgatásának idõszaka nagyon nehéz: sok pénzt költesz rá, egyszerre imádod és utálod az alkotást. Nagyon sokat nyújt számodra, ugyanakkor sok mindent el is lop tõled. Rendkívül személyes kapcsolat alakul ki rendezõ és film között.

A film egyik kiinduló tétele az átalakulóban lévõ országokra jellemzõ állapot: a szegények egyre szegényebbek, a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek. Egyetért a társadalmi szakadék ilyen szemléletével?

Azt hiszem, a fõ probléma – legalábbis Szerbiában –, hogy a kilencvenes évek alatt a morális értékek elvesztõdtek. Szerintem nem a szegénység a legrosszabb, ami érhet, hanem az, amikor  külsõ körülmények hatására valaki rossz emberré válik. A film is errõl szól, a morális értékek elvesztésérõl, az erkölcsi fertõbe való süllyedésrõl. El akartam mondani, hogy csalódott vagyok, mert Milosevics – a mi kis titánunk – nyolc évvel ezelõtti bukása után mi nem vagyunk jobb emberek. Valamivel jobban élünk, de morális világunk nem javult. Ez egy hosszú harc, és nem is könnyû… Különben mindenhol hasonló a helyzet.

Mennyire jellemzõ az aktuális szerb társadalmi valóságra a film problémafelvetése?

Ez nem egy szerbiai mese, bárhol játszódhat, Olaszországban, Romániában vagy épp az Amerikai Egyesült Államokban. Univerzális téma. Az alapsztori, hogy Mladen és Marija boldog házasságát megzavarja fiuk, Nemanja betegsége. A mûtéthez szükséges 30 ezer eurót nem tudják elõteremteni, hirdetésben kérnek segítséget. Jelentkezik valaki, aki kifizetné az összeget, de cserébe azt kéri, Mladen ölje meg egyik ellenségét. Szerbiában az egészségügyi biztosítás nem fedezi a külföldi kezelést, mûtétet. Az újsághirdetéssel próbálkozó pénzgyûjtés valós sztori. Nálunk az újságok tele vannak efféle hirdetésekkel. Persze egyesek visszaélnek vele. Bár, ha egy segélykérõ akció igazán nagy reklámnak örvend, akkor mindenki segíteni akar.

Mi a véleménye a jelenlegi politikai helyzetrõl Szerbiát és Koszovót illetõen?

Bonyolult kérdés. Koszovó nagy probléma, engem elszomorít, hogy valójában senki sem gondol az emberekre, a szerbekre, akik ezen a területen élnek. A híradások nem többek politikai manipulációnál. Mi mindannyian tudtuk, hogy Koszovót már évekkel ezelõtt elvesztettük, ez tény. Senki sem örvend neki, én sem, de ez a valós helyzet. És a valósággal nagyon fontos szembenézni. Úgy gondolom, hogy a nacionalizmust manipuláció szülte, biztos vagyok benne, hogy a lakosság ötven százaléka normálisan, jobban akar élni, és Európához közelebb akar kerülni.

Tehát lát igényt a nyitásra?

Igen. A baj az, hogy Szerbiának két arca van, minden 50-50 százalékos. Így a nacionalisták és a nyitottabb felfogásúak tábora is. Már évek óta ugyanazokat a harcokat vívjuk. Hiszek abban, hogy Szerbiában nagyon sok intelligens és tehetséges ember él, és hogy jó irányba haladunk. Felháborít a jelenlegi politikai helyzet, az, ahogyan a nemzeti önérzetet manipulálják.

Melyek a következõ filmes tervei?

Azokkal a forgatókönyvírókkal dolgozunk egy új mozgóképen, akik A csapdát is írták. Emellett egy kis „családi” céget próbálunk páran felépíteni, ahol mûvészfilmeket készíthetnénk. 

Soó Éva, Milánó