HIRDETÉS

Személyes irodalomtörténet és rettegő cenzorok

Pap Melinda 2017. augusztus 19., 15:58 utolsó módosítás: 2017. augusztus 19., 16:09
HIRDETÉS

Az erdélyi magyar irodalomtörténet személyes oldalára próbált rámutatni az a péntek esti kolozsvári beszélgetés, melyen az 1989-ben megjelent Túlélő képek antológia és fotóalbum „túlélői” emlékeztek az eltelt időszakra.

Fotó: Facebook/Kolozsvári Magyar Napok

Kétségbeesett üzenetek gyűjteménye, így jellemezte Markó Béla költő pár évtized után az 1989-ben megjelent Túlélő képek című antológiát és fotóalbumot, melynek a második kiadását „túlélt” szerzők gyűltek össze felidézni péntek este a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Minerva-házban tartott beszélgetés résztvevői úgy vélték, kész csoda, hogy a szövegek a Ceaușescu-korszak legsötétebb időszakában megjelenhettek, kijátszva a cenzorok éberségét.

Tibori Szabó Zoltán házigazda köszöntője után Bogdán Zsolt színművész olvasott fel a hiányzók verseiből, majd

HIRDETÉS

Balázs Imre József irodalomtörténész, egyetemi tanár kérte fel a jelenlévő „túlélőket” - Szilágyi Istvánt, Gálfalvi Györgyöt, Király Lászlót, Balla Zsófiát, Markó Bélát, Egyed Pétert és Tompa Gábort -, hogy olvassák fel a kötetben megjelent régi-új szövegeiket,

és felidézzék a rendszerváltás óta eltelt időszakot. Erőfeszítése azonban többször hiábavalónak bizonyult, a meghívottak közül többen is előrebocsájtották: csak a szöveget olvassák fel, beszélni nem akarnak róla.

Irodalmi szöveg mint trójai faló

Pedig Balázs Imre József úgy vélte, a nemrég elhunyt Kántor Lajos irodalomtörténész a kötet és a beszélgetés kezdeményezőjeként egyfajta „személyes irodalomtörténetnek” szánhatta a találkozót. Rámutatott, a 34 erdélyi magyar szerző művét tartalmazó, Kántor László képeivel ellátott kiadvány megjelenése idején,

nem sokkal a '89-es forradalom előtt egyfajta számvetésnek számított, melyben a felkért szerzők azt írták meg, milyen '88-89-ben Erdélyben magyar írástudónak lenni.

Ez egy reprezentatív névsora az erdélyi magyar irodalom elmúlt évtizedeinek, mondta a moderátor, hozzátéve, hogy az antológia ellenben „nem egy nagyon vidám körkép”.

Balázs Imre József Fotó: Facebook/Kolozsvári Magyar Napok

Úgy vélte, a vaskos kötetnek ma is megvan az aktualitása, az idő távlatából reflektálni lehet a diktatúra éveire és az azóta eltelt időszakra. Innen eredt a 2009-ben megjelent második kiadás ötlete is, melyben húsz év távlatából a „túlélők” adnak számot arról, hogy mennyire váltak be a rendszerváltáshoz fűzött reményeik.

Mai szemmel nézve különös, hogy '89-ben egyáltalán megjelenhettek ezek a szövegek, hívta fel a figyelmet Király László költő.

Mint felidézte, szerkesztőként azt látta, hogy a cenzorok jobban féltek, mint a szerkesztők, tartottak attól, hogy a szerzők „valamit eldugtak” szövegeikben, ami többnyire igaz is volt. A cenzorok szemében az irodalmi szöveg olyan volt, mint a trójai faló, mesélte a költő, aki szerint állandó pingpongharc folyt szerkesztők és cenzorok között. Ráadásul utóbbiak nem Homéroszon nőttek fel, előfordult, hogy cipőfelsőrész-készítők voltak, és „saját maguktól féltek”, attól rettegtek, hogy valamit elnéznek, nem vesznek észre, és az az állásukba kerül.

Balla Zsófia költő Fellegvár-ihlette versét olvasta fel, rámutatva: ez nemzedékük jelképe volt, olyan hely, mely „az életünk fölé magasodik” és ahova menekülni lehet.

Félelmek és remények

Markó Béla költő úgy vélte, a kötet összeállítása egyszerre volt végtelenül pesszimista és optimista vállalkozás Kántor Lajos részéről, hiszen azok, akik belekerültek, tudták: nem biztos, hogy túlélik a zsarnokságot, a kommunista rendszert.

Fotó: Facebook/Kolozsvári Magyar Napok

Ilyen szempontból „kétségbeesett üzenetek gyűjteménye” a könyv, de ott van benne a remény is, hogy a szövegek, képek megmaradnak a következő nemzedékek számára.

Most az a kérdés, ki fogja túlélni ezt az izét, ezt a trutymót, ami most van”

- jelentette ki Markó Béla, külön megköszönve a második kiadás megjelentetését, mely elmondása szerint hosszú hallgatás után újra versírásra késztette.

Egyed Péter emlékeztetett, hogy a 89-es időszakban mindannyiukat az egzisztenciális félelem jellemezte,

és volt, aki elmenekült előle, más pedig tervekkel, célokkal próbálta emberközelivé tenni. Így a kötetben a reménytelenség is megmutatkozik. „Ez egy sötét, zavaros korszak volt, és a rákövetkező a forrásé és kiforrásé, de nem a nemes cefrének a kiforrása, hanem annak, ami a csatornában van” - jellemezte az időszakot a filozófus. Úgy vélte, arra a kérdésre, hogy jelenleg van-e remény, nagyon nehéz lenne válaszolni.

Fotó: Facebook/Kolozsvári Magyar Napok

Tompa Gábor színházi rendező közeli barátként Kántor Lajossal kapcsolatos emlékeit osztotta meg az egybegyűltekkel, rámutatva: az irodalomtörténésznek nagy szerepe van abban, hogy a rendező nem emigrált, hiszen válságos pillanataiban ő bátorította. Rámutatott: Kántor Lajos azon kevesek közé tartozott, aki nemcsak az erdélyi magyar irodalom, de a teljes magyar kultúra minden kis elemét, láncszemét számon tartotta.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS