Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Néhány hónappal később már kész volt az első regény.

A Jana Kippo-trilógia – magyarul Elmentem az öcsémhez, Elvittük anyát északra és Azután hazamentem címmel olvasható – mára több nyelven megjelent, Smirnoff pedig elárulta: már dolgozik a negyedik köteten is. Egyelőre szerződés nélkül, „pusztán azért, mert hiányzik Jana”.

Bár a nemzetközi ismertséget kétségkívül a Millennium-sorozat hozta meg számára, a szerző hangsúlyozta, hogy ezt a felkérést is csak úgy tudta elfogadni, ha a saját hangján írhat.

A történetek középpontjában a tényfeltáró újságíró Mikael Blomkvist és a különc, kivételes képességű hacker, Lisbeth Salander áll.

Smirnoff felidézte: egy kiadói rendezvényen kérdezték meg tőle, vállalná-e a folytatást. Amikor igent mondott, egyetlen tanácsot kapott Stieg Larsson édesapjától: „Bármit csinálsz, élvezd.” Mint mondta, senki nem szabta meg, merre vigye tovább a történetet. A klasszikus bűnügyi szálak mellé ezért olyan mai témákat emelt be, mint a környezetpusztítás, a zöldre festett nagyvállalati beruházások, illetve az észak-svédországi ipari fejlesztések társadalmi következményei.

Ezért jelennek meg Millennium-regényeiben az észak-svédországi ipari óriásprojektek, az akkumulátorgyárak, a greenwashing és az őslakos számi közösségeket érintő konfliktusok is.

Nem véletlen, hogy saját regényeiben is:

• a családon belüli erőszak, az alkoholizmus, a trauma és a kis közösségek elhallgatott történetei kerülnek előtérbe;
• Smirnoff ugyanakkor hangsúlyozta: nem a szenvedés érdekli önmagában.

„Nem szeretem az áldozatokat. Inkább az érdekel, hogyan tud valaki visszavágni. Nem lehet háromszáz oldalon át pusztán szenvedésről írni. Az író feladata nem az, hogy szereplőit kizárólag áldozatként mutassa be, hanem hogy megadja nekik a méltóságot és a lehetőséget a talpra állásra. Ebben pedig a humornak is fontos szerepe van. Attól, hogy valaki szörnyű dolgokon ment keresztül, még nem veszíti el a humorérzékét. Sokszor éppen a humor segít túlélni” – fogalmazott.

A svéd írónő arról is beszélt, könyvei Kelet-Európában sokszor nagyobb visszhangot keltenek, mint Nyugat-Európában. Ennek okát ő maga sem tudja pontosan megfogalmazni, de úgy érzi, Jana Kippo világa – a családi traumák, az elhallgatások, a kis közösségek összetartása és egyben fojtogató zártsága, az erőszak továbböröklődése, a túlélés mindennapi gyakorlata – ismerősebb az itteni olvasóknak. Nem azért, mert ezek kizárólag kelet-európai történetek lennének, hanem mert olyan társadalmi tapasztalatokról beszélnek, amelyek ezen a vidéken sem idegenek. Talán ezért érzik sokan úgy, hogy miközben Smirnoff Észak-Svédországról ír, valójában rólunk is mesél.

Nem gondolja, hogy a podcastok önmagukban helyettesíthetik a hagyományos újságírást, de szerinte a média átalakulása megállíthatatlan, és az író dolga az, hogy ezt a változást is megmutassa. A digitális könyvpiac kapcsán ugyanakkor kritikusan szólt a hangoskönyvek és a streamingszolgáltatások térnyeréséről is. Mint mondta, olvasóként örül annak, hogy egyre többen férnek hozzá a könyvekhez, íróként viszont úgy látja, hogy a jelenlegi rendszer egyre nehezebbé teszi a szerzők megélhetését.

A beszélgetés végén könnyedebb téma is előkerült. Smirnoff elárulta: készülő színdarabjához három történetötlete volt, és kíváncsiságból a ChatGPT-t is megkérdezte, melyiket választaná. A mesterséges intelligencia megindokolta döntését, ő pedig végül valóban azt az ötletet kezdte el kidolgozni, amit a chatbot javasolt – hozzátéve, hogy a történetet azért továbbra is neki kell megírnia.