Rivalda – A megtalálhatatlan hely

Mert nem egy-egy helyzet nevetségességére, hanem a jellemek komikumára épít. Olyan archetípusok köré építi fel egy-egy alkotásának csodapalotáját, amelyek örök emberi tulajdonságok. A mizantróp 1666-os bemutatója kapcsán azt mondta, „jobbat nem tudtam írni, és bizonyos, hogy nem is fogok”, száz évvel később pedig Denis Diderot, a 18. század egyik legjelentősebb gondolkodója úgy fogalmazott, „a mizantrópot ötvenévente újra kellene írni”.

A szerzőnek és száz évvel később élt írótársának gondolatát egyaránt igazolja, hogy 351 év elteltével is ragyogó ékesszólással mutatkozott meg a Molière-darab a nagyváradi Szigligeti Színházban, amelynek társulata péntek este adta elő A mizantrópot.

Alceste (Dimény Levente) nem öncélú „embergyűlölő”, nem magamutogató kivagyi, nem gátlástalan törtető, felfele nyaló és lefele rúgó senkiházi, hanem az a ritka emberfajta, akiből a mindenkori társadalomban sajnálatosan kevés van, s akinek vonatkozásában megszülethettek az olyan mondások, miszerint „ne szólj szám, nem fáj fejem” vagy „mondj igazat, és betörik a fejedet”. Ez utóbbi történik vele is, hiszen Alceste – különösen, ha kérdezik – szinte kényszeresen mondja bárki szemébe a róla alkotott véleményét, ami után perek tömkelege zúdul a nyakába.

Ugyanakkor nyüzsögnek körülötte a különböző frusztráltságaikat más-más formában kompenzáló alakok: Oronte (Kardos M. Róbert), Arsinoé (Tóth Tünde), Acaste (Balogh Attila) és Clitandre (Szabó Eduárd), akik megkeserítik Alceste becsületre, igazmondásra, gerincességre vágyó életét. De a legnagyobb csalódást Céliméne (Tasnádi-Sáhy Noémi) okozza, akit Philinte (Szotyori József) szerint érdemtelenül szeret, ez pedig az előadás során be is igazolódik. Céliméne nem rossz, csak olyan átlagos, fiatal nő, aki elkábul a sok üres beszédtől, és későn ismeri fel az igazi értéket. Alceste eközben nem az embereket gyűlöli, hanem a számára elfogadhatatlan tulajdonságaikat. Philinte próbálja valahogy meggyőzni arról, hogy végső soron a maximalista elvárásai őt magát keserítik meg, teszik tönkre.

De az Alceste-féle genetikai kódba nem lehet sebészkéssel beavatkozni, ezt legjobban Molière tudta, akinek A mizantróp főhőse az alteregója. És tudta Mihail Bulgakov is, aki a Molière-t házi komédiásává tevő Napkirály után három évszázaddal „uralkodó” Sztálin idején szenvedett hasonló bánásmód miatt, ezt pedig épp a nagy elődről írt Képmutatók cselszövése című drámában, később a Molière-életrajzban dolgozta fel.

miért is volna épp a mi világunk mentes az örök emberi gyarlóságoktól? A már említett színészek mellett az Éliante-ot játszó Ababi Csillával és a két inast alakító Kiss Csabával, valamint Kocsis Gyulával egyetemben – Novák Eszter vezényletével – ezért is sikerült ilyen tökéletesen eljátszaniuk Molière keserű dallamát, miszerint a hely, amit Alceste keres, ma sem található sehol.