Rivalda: Godot-ra várva férfi-nő viszonyrendszerben

A darabot számos alkalommal feldolgozták, ez az olvasat azonban zömmel nem módosult, a középpontban a két csavargó, Vladimir és Estragon áll, akik nyomorúságos életükben egyetlen, épkézlábnak tűnő célt követnek, ami talán kiutat jelenthet a kilátástalanságból – már az öngyilkosság mellett – hogy Godot-ra várnak, aki esetleg valami változást hozhat, de aki természetesen sohasem érkezik meg.

A Nagyváradi Szigligeti Színház művészeti igazgatója, Szabó K. István azonban most egészen más szemszögből közelítette meg a darabot – amint az előadás alcíme is jelzi, egy sajátos olvasatról van szó –, amely nem általában véve az emberi kapcsolatokat, az élethez, az időhöz és az elmúláshoz való viszonyulást dolgozza fel, hanem a férfi-női kapcsolatok szemszögéből közelíti meg a témát. A Szigligeti Színház péntek esti stúdióbemutatóján ezért két férfi és két nő játszotta a főszerepeket, sőt az eredeti műben szereplő hírvivő, a Fiú szerepét is egy kislány alakítja.

Vladimir – Csíky Ibolya és Estragon – Dobos Imre – (azaz Didi és Gogo) itt úgy jelenik meg, mintha egy évtizedek óta egymás mellett élő, együtt megöregedett házaspárt látnánk. Hasonló módon Lucky és Pozzo viszonyában sem a klasszikus értelemben vett úr-szolga viszony kerül az előtérbe, miután Pozzo (Szotyori József) szolgáját, a folyamatosan megalázott és állatként kezelt Luckyt egy színésznő, Fodor Réka alakítja.

És a koncepció a formában is átjön, sőt nagyon is működik, és semmivel sem kevésbé általános érvényű, mint az eredeti felállás. A hangsúlyeltolódások, a kisebb módosítások teljesen hitelessé teszik ezt az olvasatot, és végig magától értetődőnek hat, hogy két férfi-nő párost látunk a színpadon.

Didi és Gogo az élettől – talán a megváltó halálon kívül – immár semmit sem váró párosa hátborzongató természetességgel jeleníti meg a magukra hagyatott idős emberek sivár életének kilátástalanságát. Pozzo és Lucky pedig a férfi-nő viszonyban gyakran tapasztalható, brutálisan megnyilvánuló alá- és fölérendeltséget testesíti meg – úgy, hogy nem csupán az egyik fél, a férfi jelenik meg olyan formában, mint aki saját tulajdonának, tárgynak tekinti a másikat, hiszen a második felvonásban, amikor Pozzo megvakul, Lucky is hasonló módon alázza meg őt, ahogy azt az első felvonásban neki is el kellett szenvednie.

Ahhoz, hogy az újszerű olvasat működjék, természetesen nélkülözhetetlen a jó színészi játék, ami a premier előadásokra jellemző kisebb bakik ellenére is megvolt. Néha egészen döbbenetes, ahogy Csíky Ibolya és Dobos Imre párosa mégiscsak képes ellensúlyozni Didi és Gogo életének reménytelenségét, amint – a sivár, nyomasztó közeg ellenére – egymás mellett megőszült nyugdíjas párként évődnek egymással. Szotyori József szintén erős alakítást nyújt Pozzo szerepében, és Fodor Réka agyonsminkelt, bábuszerű Luckyja is telitalálat, az eredeti módon átértelmezett monológ hatását a jó színészi játék is fokozza.

Említést érdemel a díszlet is – a sivatagszerű, homoklepte térben minimalista megoldásokkal teremtik meg a közeget a drámai játék számára, miközben az üresség és kiúttalanság csapdahelyzetét egy hálóba gabalyodott, üres akvárium látványa is fokozza. Összegzésként elmondható: a váradi Godot néha talán meghökkentő, de ötletes és hiteles feldolgozás, amely érdekes, releváns koncepció alapján dolgozza fel és értelmezi át az eredeti darabban fölvázolt gondolatokat.

Samuel Beckett: Godot-ra várva (egy olvasat). Nagyváradi Szigligeti Színház. Rendezte: Szabó K. István. Szereplők: Csíky Ibolya, Dobos Imre, Szotyori József, Fodor Réka, Gyermek: Lászlóffy Emőke. Zene: Ovidiu Iloc. Díszlet, jelmez: Florina Bellinda Vasilatos.