Hirdetés

Rivalda: Godot-ra várva férfi-nő viszonyrendszerben

Ha Samuel Beckett legismertebb műve, a Godot-ra várva kerül szóba, bizonyára sokaknak jut eszébe a középiskolai világirodalom órákon is oktatott, mára már közhelyes – de kétségkívül helytálló – megállapítás, miszerint a huszadik század negyvenes éveinek végén született darab az abszurd műfaj egyik alapműve, amely az emberi élet abszurditására, kilátástalanságára és sivárságára világít rá.

Balogh Levente

2014. február 17., 15:182014. február 17., 15:18

A darabot számos alkalommal feldolgozták, ez az olvasat azonban zömmel nem módosult, a középpontban a két csavargó, Vladimir és Estragon áll, akik nyomorúságos életükben egyetlen, épkézlábnak tűnő célt követnek, ami talán kiutat jelenthet a kilátástalanságból – már az öngyilkosság mellett – hogy Godot-ra várnak, aki esetleg valami változást hozhat, de aki természetesen sohasem érkezik meg.

A Nagyváradi Szigligeti Színház művészeti igazgatója, Szabó K. István azonban most egészen más szemszögből közelítette meg a darabot – amint az előadás alcíme is jelzi, egy sajátos olvasatról van szó –, amely nem általában véve az emberi kapcsolatokat, az élethez, az időhöz és az elmúláshoz való viszonyulást dolgozza fel, hanem a férfi-női kapcsolatok szemszögéből közelíti meg a témát. A Szigligeti Színház péntek esti stúdióbemutatóján ezért két férfi és két nő játszotta a főszerepeket, sőt az eredeti műben szereplő hírvivő, a Fiú szerepét is egy kislány alakítja.

Vladimir – Csíky Ibolya és Estragon – Dobos Imre – (azaz Didi és Gogo) itt úgy jelenik meg, mintha egy évtizedek óta egymás mellett élő, együtt megöregedett házaspárt látnánk. Hasonló módon Lucky és Pozzo viszonyában sem a klasszikus értelemben vett úr-szolga viszony kerül az előtérbe, miután Pozzo (Szotyori József) szolgáját, a folyamatosan megalázott és állatként kezelt Luckyt egy színésznő, Fodor Réka alakítja.

És a koncepció a formában is átjön, sőt nagyon is működik, és semmivel sem kevésbé általános érvényű, mint az eredeti felállás. A hangsúlyeltolódások, a kisebb módosítások teljesen hitelessé teszik ezt az olvasatot, és végig magától értetődőnek hat, hogy két férfi-nő párost látunk a színpadon.

Didi és Gogo az élettől – talán a megváltó halálon kívül – immár semmit sem váró párosa hátborzongató természetességgel jeleníti meg a magukra hagyatott idős emberek sivár életének kilátástalanságát. Pozzo és Lucky pedig a férfi-nő viszonyban gyakran tapasztalható, brutálisan megnyilvánuló alá- és fölérendeltséget testesíti meg – úgy, hogy nem csupán az egyik fél, a férfi jelenik meg olyan formában, mint aki saját tulajdonának, tárgynak tekinti a másikat, hiszen a második felvonásban, amikor Pozzo megvakul, Lucky is hasonló módon alázza meg őt, ahogy azt az első felvonásban neki is el kellett szenvednie.

Ahhoz, hogy az újszerű olvasat működjék, természetesen nélkülözhetetlen a jó színészi játék, ami a premier előadásokra jellemző kisebb bakik ellenére is megvolt. Néha egészen döbbenetes, ahogy Csíky Ibolya és Dobos Imre párosa mégiscsak képes ellensúlyozni Didi és Gogo életének reménytelenségét, amint – a sivár, nyomasztó közeg ellenére – egymás mellett megőszült nyugdíjas párként évődnek egymással. Szotyori József szintén erős alakítást nyújt Pozzo szerepében, és Fodor Réka agyonsminkelt, bábuszerű Luckyja is telitalálat, az eredeti módon átértelmezett monológ hatását a jó színészi játék is fokozza.

Említést érdemel a díszlet is – a sivatagszerű, homoklepte térben minimalista megoldásokkal teremtik meg a közeget a drámai játék számára, miközben az üresség és kiúttalanság csapdahelyzetét egy hálóba gabalyodott, üres akvárium látványa is fokozza. Összegzésként elmondható: a váradi Godot néha talán meghökkentő, de ötletes és hiteles feldolgozás, amely érdekes, releváns koncepció alapján dolgozza fel és értelmezi át az eredeti darabban fölvázolt gondolatokat.

Samuel Beckett: Godot-ra várva (egy olvasat). Nagyváradi Szigligeti Színház. Rendezte: Szabó K. István. Szereplők: Csíky Ibolya, Dobos Imre, Szotyori József, Fodor Réka, Gyermek: Lászlóffy Emőke. Zene: Ovidiu Iloc. Díszlet, jelmez: Florina Bellinda Vasilatos.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés