
Kalmár Ferenc miniszteri különmegbízott szerint Trianon öröksége velünk él
Fotó: MTI
Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri különmegbízottja vasárnap a magyarországi Tiszaszigeten.
2025. november 30., 20:282025. november 30., 20:28
2025. november 30., 20:332025. november 30., 20:33
Kalmár Ferenc a Trianon kopjafa felállításának 20. évfordulóján az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a kopjafát a 2004-es népszavazás után állították egy évvel, amikor a „magyarországi magyarság nem akarta a kettős állampolgárságot annak idején” megadni a külhoni magyaroknak.
Hozzátette, ez azóta megváltozott, változott a magyar társadalomnak is az álláspontja ebben a kérdésben, hiszen – véleménye szerint –
Kiemelte, nem igaz az, hogy az anyaországi magyarság többet ad, mint kap, hiszen sok határon túli egyetemet végzett ember, szakember jött át Magyarországra, „ami mindenképpen segítség az anyaországnak.”
A magyarság három részből áll: az anyaországi és a Kárpát-medencei magyarság, valamint a diaszpóra, és a Kárpát-medencei magyarság jelentősége azért is nagyon fontos, mert általuk és rajtuk keresztül lehet megőrizni azt a kultúrát, amit ezer éven keresztül a magyarság teremtett ebben a térségben – mondta a miniszteri különmegbízott.
Hozzátette: már csaknem száz kárpátaljai magyar ember halt meg az orosz-ukrán háborúban. Véleménye szerint még a szovjet időkben is jobb volt a helyzete Ukrajnában a magyaroknak, jelenleg fizikai létében veszélyeztetett a magyarság.
A jelenlegi nemzeti kormánynak minden magyar számít, az anyaország ott van mellettük, és segít, ahol tud és amennyit csak tud – hangsúlyozta.
Elmondta, nagyjából 150 ezer magyar élt Kárpátalján a háború előtt, ez a szám már 100 ezer alá csökkent. Kiemelte, akik Magyarországra mentek, azok a nemzet számára nem vesznek el, de akik elmentek nyugatra, és nem mennek többet vissza, azok esetében valószínű, hogy a második, harmadik generációjuk elvész a magyarság számára.
A megemlékezésen elhangzott, hogy a Trianon kopjafát a Csodaszarvas Polgári Kör állította a „2004-es nemzetárulás egyéves évfordulóján, Erdély gyásznapján a határon túli magyarság kiengesztelésére” – tájékoztat a hirado. hu közszolgálati hírportál.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!