Fesztivál az újraértelmezés jegyében: rendhagyó iráni darab bizonyult a pulzArt egyik kiemelkedő produkciójának

A színházi előadások és koncertek tekintetében a szervezők idén olyan produkciókat hívtak el a fesztiválra, amelyek közül néhány amellett, hogy a hagyományos előadóművészeti formák határait feszegette, először volt jelen Romániában.

A 8. pulzArt egyik különlegessége Nassim Soleimanpour iráni drámaíró Fehér nyuszi, vörös nyuszi című kísérleti darabjának első, romániai, magyar nyelvű bemutatója volt. A produkciót négy ízben tekinthette meg a közönség, a sepsiszentgyörgyi magyar, illetve román társulat színészeinek előadásában. A formabontó darab lényege, hogy nem kell hozzá rendező, díszlet, kellékek, sőt még próba sem, csupán egyetlen színész, aki a színpadon, a nézők előtt kapja magához a szerzői utasításokkal ellátott szöveget, amelyet prima vista (első látásra) kell a színpadon életre keltenie, élvezhetővé tennie.

A színészi szempontból kihívást jelentő feladatot Pálffy Tibor, Claudia Ardelean, Kónya Ütő Bence és Pál Ferenczi Gyöngyi vállalták, akik sajátos, kiforrott előadói eszköztárukkal minden este kissé mássá rajzolták Nassim Soleimanpour darabját.

Párbeszéd színész és néző között

„A fesztivál egyik nagy sikere a kortás művészet és a helyi előadók metszéspontjában történt. A Fehér nyuszi, vörös nyuszi című előadás teltházas volt, nagy érdeklődésre tartott számot” – mondta Knop Ildikó, a fesztivál főszervezője. Nézőként külön élvezetet jelentett valamennyi feldolgozást megtekinteni, hiszen így egyszerre mutatkozott meg a színész előadásban betöltött szerepe és vált világossá, miként változik a mű jelentéstartalma egy-egy értelmezés és megjelenítés mentén.

A tizenkét évvel ezelőtt megírt darab, amellett, hogy kivételes szórakoztatást nyújt a közönségnek, választ ad valamennyi aktuális színházi kérdésre is, ami a néző és az előadó szerepkörét, illetve azt taglalja, mitől válik érvényessé napjainkban egy előadás. A nézőnek, aki mind a négy előadást megtekintette, ösztönösen támadhat késztetése, hogy összehasonlítsa a színészek „teljesítményét”, ám hamar rájön, hogy a szövegen kívül nincs más alap, amellyel egymáshoz lehetne mérni az előadásokat: mind a négy feldolgozás a maga nemében volt egyedi és szerethető, mivel a színészek teljes figyelmükkel, kreativitásukkal és találékonyságukkal szólaltatták meg a nem hétköznapi szöveget.