Prometheus: megéri rá jegyet váltani

Persze a három folytatás és a meglehetősen silányra sikeredett Alien vs. Predator crossover után nagy sportértéke nem is lett volna, ha az immár botoxszal és egy kis alien-DNS-sel felspécizett Ellen Ripley hadnagy ötödízben is megvív a savas vérű, nyálkás gyilkológépekkel, így érthető, hogy Scott a törénet előzményeit akarta a nézők elé tárni.

Ez a döntés minden bizonnyal a rajongók vágyaival is találkozott, akik évtizedek óta szeretnék megtudni, honnan is érkeztek a bőrtojásból kikelő arctámadók, és azt kell mondanunk: A dolog prequeljével ellentétben a Prometheus jóval kreatívabb, mivel nem elégszik meg annyival, hogy elmesélje annak a történetét, hogyan kerülnek az idegenek a távoli bolygóra, ahol A nyolcadik utas a halálban a Nostromo űrhajó legénysége rájuk bukkan.

Az alkotók szándéka épp az volt, hogy a sztori ne azzal a jelenettel érjen véget, amely után már az Alienben Kane leereszkedik az idegen űrhajó rakterébe, hanem az Alien-univerzumra alapozva – miközben magyarázattal szolgál néhány alapvető kérdésre – újabb rejtélyekkel borzolja a nézők idegeit, és egy újabb történetfolyam alapjait rakja le.

A sztori amolyan Erich von Dänikenes alapokon indul: a távoli jövőben egy kutatócsapat a Föld számos ókori civilizációjának művészi hagyatékában megtalál egy olyan elemet, amely mindannyiukban közös, és amely olyan, mintha meghívó lenne egy csillagközi utazásra. A Weyland társaság el is indít egy kutatóűrhajót, a Prometheust a rajzokon megjelölt koordináták felé.

A távoli bolygó holdján a kutatók rá is bukkannak az idegen civilizáció képviselőire, de a találkozás egyáltalán nem úgy sül el, ahogy arra számítottak, sőt kiderül, hogy az egész emberiséget veszélybe sodorták. Közben azért megtudjuk, hogy kik a Space Jockey-ként elhíresült, termetes idegenek, akiknek egy halott képviselője még A nyolcadik utas a halálban bukkant fel, és arra is választ kapunk, honnan származnak a gyilkos űrlények.

A történet tényleg érdekesre sikerült, és hiteles is, leszámítva azt, hogy meglehetősen elnagyolt és kidolgozatlan, hogyan és miért kerülnek kapcsolatba a Földdel a Space Jockey-k, és miért döntenek úgy, hogy saját génállományukat meglehetősen sajátosan felhasználva „megtermékenyítik” azt. (A filmben elhangzó válasznál: „Mert megtehették” azért árnyaltabb felelet indokolt.) A sztori további része azonban megáll a lábán. A történet egyébként a film első részében meglehetősen lassan csordogál, ami kimondottan passzol a mozi gondolatiságához. Scott ugyanis a Prometheusban a teremtő és a teremtmény közötti viszonyrendszert próbálja megvizsgálni.

Hiszen ha az ember lenézi saját teremtményeit – lásd az amúgy hiperintelligens David nevű andoriddal szembeni megvető magatartást –, nincs oka csodálkozni, ha az ő teremtői is csupán porszemnek tekintik az univerzumban. És azon sem lepődhet meg, ha a teremtmény előbb-utóbb fellázad a nálánál tökéletlenebbnek bizonyuló alkotó ellen.

A film erős színészi alakításokat vonultat fel – Noomi Rapace a főszerepben telitalálat, Michael Fassbender pedig David szerepében minden bizonnyal a sci-fi történet egyik ikonikus figurájává válik majd.

A Prometheus látványvilága is lenyűgöző, a 3D-s látványtechnika nem bántóan tolakodó, így elmondható: a kisebb döccenők ellenére kimondottan olyan film, amelyre megéri jegyet váltani. És amelynek megtekintése után alig várjuk a benne felbukkant rejtélyek kibogozását bemutató, amúgy a zárásban megelőlegezett folytatásokat, amelyek A nyolcadik utas a halállal nagyjából egy időben, de teljesen máshol és más tematika köré spulnizva játszódnak.

Prometheus (Prometheus. Amerikai sci-fi, 126 perc, 2012). Rendezte: Ridley Scott. Producer: Walter Hill, Tony Scott, Ridley Scott. Szereplők: Noomi Rapace, Charlize Theron, Michael Fassbender, Idris Elba, Sean Harris, Guy Pearce. Írta: Jon Spaihts, Damon Lindelof. Kép: Dariusz Wolski. Zene: Marc Streitenfeld. Értékelés az 1–10-es skálán: 8