Okostelefon a budoárban

Igaz, a Hargitai Iván által Christopher Hampton átirata alapján színpadra vitt változatnak – külsőségeit tekintve legalábbis – nem sok köze van az eredetihez, hiszen a rizsporos parókák, színes ruhaköltemények és cirkalmas rokokó miliője helyett a mában játszódik, így a színes ruhák, térdnadrágok és abroncsszoknyák helyett jól vasalt öltönyök és elegáns kosztümök jelentik a szereplők viseletét, a levelek helyét pedig a modern kommunikációs eszközök – elsősorban az okostelefon – veszik át.

Ennyiben a Hargitai-féle koncepció az alapmű egyik modern, hollywoodi átiratát, a Kegyetlen játékokat idézi, amely dúsgazdag amerikai fiatalok világába helyezi az alapszituációt. A váradi feldolgozás azonban megtartja az eredeti karaktereket és cselekményt, csupán a mába helyezi őket, és a koncepció természetesen működik, hiszen a történet mozgatórugóját jelentő érzelmek – féltékenység, bosszúvágy, szerelem – ma is ugyanúgy léteznek, mint 240 évvel ezelőtt.

A sztori bizonyára sokak számára ismerős – ha máshonnan nem, Stephen Frears 1988-as, nagy sikerű kosztümös filmjéből. Merteuil márkiné fogadást köt Valmont vikomttal: a férfinak el kell csábítania az erényes Tourvelnét, jutalma pedig egy, a márkinéval töltött szenvedélyes éjszaka. Közben a vikomt – a márkiné volt szeretője elleni bosszú beteljesítőjeként – elcsábítja annak menyasszonyát, a fiatal és tapasztalatlan Cécile Volanges-t is. A vikomt és a márkiné durva, manipulatív játéka azonban viszszafelé sül el, hiszen Valmont végül beleszeret Tourvelnébe, ami végzetessé válik számára, de miközben Cécile udvarlója bosszút áll rajta a lány megrontása miatt, még ideje marad arra, hogy leleplezze és megsebezze a márkinét.

Az alapmű kapcsán – lévén levélregény – adja magát a lehetőség, hogy a mai korba átültetve a modern kor kommunikációs eszközei vegyék át a tollal és tintával írt levelek helyét. A szereplők okostelefonokon beszélnek, illetve küldenek egymásnak üzeneteket, a történetet pedig mindvégig veszi egy kamera is, amelynek képe egy monitoron látható. Ez nem csupán azért jó és hasznos ötlet, mert más beállításból, eltérő szemszögből is dokumentálja a történéseket, hanem az új Szigligeti Stúdió adottságai miatt is: a helyiség közepén két tartóoszlop áll, amely bizonyos szögekből zavarja a közönség rálátását a játéktérre.

Bár a koncepció ötletes, talán többet is ki lehetett volna hozni belőle – korunk médiaorientáltsága és virtuális kommunikációba fulladtsága, a mindenható Facebook pszeudovalósága akár mélyebben és intenzívebben is megjelenhetne. Az egymásba csúszó, szinte párhuzamosan futó jelenetek egyidejűsége ugyanakkor érzékletesen adja vissza azt, hogyan képes a virtuális kommunikáció zárójelbe tenni a térbeli távolságokat.

Ami kiemelhető, az a márkinét játszó Tóth Tünde alakítása – orgánuma és megjelenése végig a darab egyik legerősebb eleme. Méltó párja a vikomtot játszó Szabó Eduárd, aki kimondottan jól alakítja a kívülről minden emberi érzelem fölött állónak tűnő, de mégis saját érzelmei áldozatául eső, és – ha egyáltalán lehet így fogalmazni ezen történet kapcsán – végül erkölcsi győzelmet arató karaktert. Említésre méltó még a Cécile-t játszó fiatal színésznő, Jerovszky Tímea is a manipuláció első számú áldozata, a kezdetben félénk, de aztán a testi élvezetek beavatott ismerőjévé váló lány szerepében.

Mindent összevetve a váradi de Laclos-feldolgozás ha nem is kiemelkedő, de egész jó darab, hiszen újfent emlékeztet arra, hogy a manipuláció, a bosszúvágy és a szenvedély időtlen – ami a francia forradalom előtti időkhöz képest változott, az az, hogy a modern kommunikációs eszközök korábban soha nem látott közeget biztosítanak a kiélésükre.

Choderlos de Laclos–Christopher Hampton: Veszedelmes viszonyok

Rendezte: Hargitai Iván. Szereplők: Tóth Tünde, Firtos Edit, Jerovszky Tímea, Szabó Eduárd, Gaál Attila Csaba, Kiss Csaba, Fábián Enikő, Pitz Melinda, Kerekes Dalma, Szabó Enikő Ágnes. Díszlet: Czigler Balázs. Jelmez: Kárpáti Enikő.