
Sebestyén Aba és László Csaba a lázadni veletek akartam című nagyszínpadi előadásban
Fotó: Kelemen Kinga
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Lázadni veletek akartam című előadás nagyszínpadi bemutatójával várja közönségét magyar kultúra napján, január 22-én, vasárnap 19 órától.
2023. január 21., 09:372023. január 21., 09:37
2023. január 21., 09:372023. január 21., 09:37
A produkció a marosvásárhelyi Yorick Stúdió nagy sikerű előadása, amely Bódi Attila regényének színpadi adaptációja.
A regényt a marosvásárhelyi Ariel Színház rendezője és művészeti vezetője, Barabás Olga alkalmazta színpadra és Sebestyén Aba rendezte. Az alkotópáros színpadi munkája 2022-ben elnyerte a Kortárs Magyar Dráma díját. A továbbiakban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a Yorick Stúdióval koprodukciós együttműködésben tűzi rendszeresen műsorára.
Három érettségi előtt álló fiú az élet szűkössége ellen lázadva rendszerellenes akciókba kezd. Noha a lázadónak született Péter, a hatalom és barátai között őrlődő, konformista Zoli és az egész világgal, benne saját magával is békétlenségben élő Áron indítékai egészen eltérőek, a kezdeti sikerek mámorítóan hatnak mindannyiukra.
A Magyarországon is nagy sikerrel játszott mű szereposztásában a rendező mellett az UNITER díjas László Csaba, valamint Szász Csaba (zenész) látható. A darab zeneszerzője Cári Tibor, illetve Szász Csaba; díszlet- és jelmeztervező: Sós Beáta; operatőr: Komesz Szilvia; rendezőasszisztens: Talán Vanda. A 12 éven felülieknek ajánlott, román felirattal követhető előadás a január 22-i bemutató után január 31-én, február 1-én és 19-én lesz ismét a Tompa Miklós Társulat műsorára tűzve, a továbbiakban a Színház Kistermében játsszák. Bővebb információkért kövessék a Tompa Miklós Társulat honlapját, Facebook, valamint Instagram oldalát.

Orth István erdélyi grafikus kiállításával és a Bács Lajos-emlékkoncerttel ünnepli a Liszt Intézet bukaresti központja a magyar kultúra napját. A koncert a 2015-ben elhunyt Bács Lajos erdélyi karmester emléke előtt tiszteleg.

Három fontos eseménnyel ünnepli a magyar kultúra napját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház: január 22-én, vasárnap plakátkiállítás, előadás és közönségtalálkozó is várja az érdeklődőket.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!