Millió koponya emlékei

A magyar származású George Bient és édesapját 1945-ben tartóztatta le budapesti lakásukon az NKVD (Belügyi Népbiztosság) két tisztje. Az unottan végzett házkutatás során nem találtak terhelõ bizonyítékot. Végül a 16 éves György telepes rádióját foglalták le. George Bien tíz évet töltött az Északi-sarkkör vidékén lévõ, hírhedt kolimai munkatáborban, embertelen körülmények között. Igaz, ha a higanyszál mínusz 40 fok alá süllyedt, nem kellett kimenniük dolgozni – az életveszélyes hidegben az õrök utasították vissza a munkát. Michael Solomon zsidó származású újságírót Bukarest utcáin igazoltatta 1948-ban hat bõrkabátos férfi. A Szovjet állam ellenségeként 1956-ig töltötte büntetését a gulágon, hazatérte után újabb kilenc év várt rá romániai börtönökben. Egy segíteni akaró barát Kolimában szerzett számára egy fehér köpenyt: Michael Solomon bármiféle orvosi elõképzettség nélkül haldoklók és fertõzõ betegek istápja lett.

Számtalan nap, számtalan élet

A gulaghistory.org internetes címen elérhetõ interaktív kiállítás hatalmas mennyiségû forrás- és dokumentumanyagot bocsát az érdeklõdõ rendelkezésére – honlap szerkesztõi szerint a teljesség érdekében a virtuális kiállításhoz felkutattak minden lehetséges tárgyi emléket. A jelenlegi és korabeli fényképeket, vádiratok, igazolványok, börtönnaplók másolatait, a lágerekben készült képzõmûvészeti alkotások reprodukcióit, történelmi értékû filmfelvételeket és személyes vallomásokat felsorakoztató multimédiás honlap az amerikai George Mason Egyetemen mûködõ Történeti és Új Média Tanszék kezdeményezésére jött létre, szoros együttmûködésben a szibériai Perm-36 tábor helyén mûködõ Gulag Múzeum, valamint a moszkvai székhelyû Gulag Emléktársaság munkatársaival. A Gulag. Számtalan nap, számtalan élet elnevezésû angol és orosz nyelvû digitális múzeum közel hatvan szakember – történész, kutató, levéltáros, fordító és programozó – munkájának köszönhetõen átfogó, ugyanakkor könnyûszerrel áttekinthetõ böngészõ-körútra invitálja az újkori történelem eme sötét szeletére kíváncsiakat. Az oldal tematikusan rendezett: a látogató mindennap egy gulágtúlélõ portréjával, életének, elhurcolásának és a táborban töltött mindennapjainak személyes hangú vallomásával kezdheti a körutat. Az oldalon található böngészhetõ menüpontok a letartóztatások, a kényszermunka, a fizikai és szellemi kínzások, a tábori propaganda, a rabok konfliktusai, a magányérzet, az õrök, a túlélési technikák, a fogva tartottak és az emberi sorsok gazdagon dokumentált alfejezetein keresztül tárja fel a politikai célok kiszolgálására létrejött, az átnevelésre vagy lassú gyilkolásra szakosodott szovjet börtöntelepek világát.

Az embereket õrlõ malom

A Gulag (Glavnoje Upralevnyije Iszpravitelno-trudovih Lagerej), vagyis a Táborok Fõigazgatóságának telepei Szibériában, a Szovjetunió legszélsõségesebb klímájú, lakatlan vidékein létesültek 1917-tõl, a kommunista hatalomátvételtõl kezdõdõen. A történészek szerint 1953-ig hozzávetõlegesen 18 millió lakója volt a több telepbõl álló „börtönszigetcsoportnak”. Arról nincsenek adatok, hogy pontosan hány millióan végezték életüket a tajga valamelyik jeltelen tömegsírjában, a kommunista párthatóságok ugyanis féltve õrzött titokként kezelték az áldozatok számát, minden lehetséges módon meghamisítva a statisztikákat. Bevett módszer volt például szabadon engedni az utolsó stádiumban lévõ, a haláltól órákra vagy napokra álló õrizeteseket.

Amint a gulaghistory.org anyagából kiderül, a büntetõtáborok célja eleinte a rendszer ellenségeink izolálása volt. A szocialista utópia, az egyenlõségelvû, kizsákmányolástól mentes társadalom víziója felõl közelítve pedig könynyû volt ellenségre lelni. A gulágra kerültek lajstromán megtalálhatók a magas rangú, majd félreállított pártfunkcionáriusok, a haladó eszméket valló tudósok, kutatók, a humán és a mûszaki értelmiség, a mûvészek, a filozófusok és az egyházi személyek nevének tízezrei. De szibériai munkatáborba jutott az is, aki háromszor késett munkahelyérõl, politikai vicceket mondott, vagy az, aki az 1920-as, 30-as évek pusztító éhínségei alatt pár szem krumplit tett kabátzsebébe. A táborokban sokszor orvosi módszerekkel kikísérletezett, agymosásos átnevelés folyt. Állandó volt a napi propaganda, a személyiség megtörésére pedig az õrök és a köztörvényes bûnözõk alkalmaztak változatos, a szadizmus legmélyebb bugyraiból elõkotort kínzásokat.

A politikai szempontokat 1940 után felülírták a gazdasági szempontok: a lágerekbe aszerint kerültek mondvacsinált indokkal rabok, hogy mekkora igénye volt a rendszernek ingyen munkaerõre. A transzszibériai vasútvonal megépítése, a vorkutai feketeszénmezõk kitermelése, a fehér-tengeri csatorna kiásása, a favágás, a kõtörés olyan embertelen idõjárási körülmények és olyan, élelemmel kompenzált napi normarendszerben folyt, amit lehetetlen volt teljesíteni. A kevesebbet dolgozó rab kisebb adag ételt kapott, így másnap kevesebbet tudott dolgozni – ez volt a gulág ördögi köre. A haláleseteket, gyilkosságokat nem tartották számon.

A virtuális tér adta lehetõségek

Sztálin haláltáborait a rendszer mûködésének aprólékos leírásával és didaktikus szemléltetésével ismerheti meg a gulaghistory.org weboldalra látogató. A virtuális, interaktív módon bõvülõ múzeum adatgazdagságának köszönhetõen a jövõbeli kutatások kiindulópontjává válhat, mint bárki számára könnyen kezelhetõ, ingyen elérhetõ ismeretterjesztõ fórum. Mindemellett az oldalon található blogban a szervezõk bemutatják az Omeka nevet viselõ, ingyenes tartalomkezelõ rendszert is, amely segítségével bármelyik hazai múzeum, gyûjtemény vagy más kulturális intézmény is hasonló on-line kiállításokat hozhat létre.