Mihai Chirilov: emberközeli TIFF-et akarok

A TIFF egyre híresebb meghívottakkal büszkélkedhet, idén Franco Nero és Armand Assante voltak a fesztivál vendégei. Nehéz elérni, hogy a sztárok idelátogassanak?

Egyre könnyebb, mert a sztárok számára a legfontosabb az esemény jólszervezettsége, az, hogy ne érjék kellemetlen meglepetések őket. Hat év alatt bebizonyítottuk, hogy megbízhatnak bennünk, és így ez könnyebbé vált. Ettől függetlenül továbbra sem egyszerű, mivel a nemzetközi filmipar igazi nagyágyúi számára továbbra sem tudunk olyasmit kínálni, amiért üzletileg, kapcsolatépítés szempontjából is érdemes eljönniük. Románia ugyan az utóbbi időben kimagasló nemzetközi filmsikereket ért el, ám az országnak nincs jelentős filmipara. Szükség van arra, hogy növekedjen a produkciók és a koprodukciók száma.

Hogyan születtek mégis az utóbbi évek nemzetközileg is elismert alkotásai?

A legfőbb mozgatórugó a film iránti szenvedély, mert pénzről nem igazán beszélhetünk. A legtöbb mostani sikeres román film a nyugati alkotásokhoz képest nevetséges költségvetésből jött össze. Fiatal rendezőkről van szó, akik elől azonban sokáig elzárták a munka lehetőségét, és így megnőtt a bizonyítási vágyuk. Így amikor mégis esélyük nyílt arra, hogy az államtól kapott kevés pénzen filmet forgassanak, megmutatták, mire képesek. Ez a folyamat mintegy öt éve tart, az ezredforduló sötét időszaka után indult be. Hiszen 2000-ben egyetlen film sem készült Romániában. Ezt követően törtek be a fiatalok, és szinte minden, ami az ő nevükhöz fűződik, eljutott a neves fesztiválokra. Számomra nem is meglepetés, hogy Románia Aranypálmát nyert, hanem logikus következménye az utóbbi öt év történéseinek.

Vagyis a romániai filmiparnak az a gondja, hogy csekély a jól elkészített, nézhető filmek száma, és csak kimagasló vagy nagyon gyenge alkotások készülnek?

Nem tudom, hogy ez gond-e – ez az igazság. Tényállás, amiből le lehet vonni a következtetéseket. Cristian Mungiu idei cannes-i Aranypálmája is bizonyítja, hogy jelenleg a film népszerűsíti a legjobban Romániát. Ez remélem arra ösztönzi majd az államot és az üzletembereket, hogy pénzt fektessenek a filmiparba. Sokáig mi is panaszkodtunk a magánszféra közömbösségére. Ez csak idénre változott meg, a helyi üzletemberek is csak mostanra láttak befektetési lehetőséget a TIFF-ben.

Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy egyre sikeresebb a fesztivál. Szervezőként mit érzett, tapasztalt ebből?

Azt, hogy nagyon nehéz dolgunk volt, mert a fesztivál iránti érdeklődés évről évre jelentősen növekedik, így oda jutottunk, hogy nem volt elég szállodaszoba a meghívottak számára, és szükség lett volna további vetítőtermekre is. Ráadásul az idén először két helyszínen rendeztük meg az eseményt: Kolozsvár mellett Európa idei kulturális fővárosában, Nagyszebenben is. Ezt főleg azért találtuk ki, mert a fejlődéshez széles, biztos alap kell. Ezért a jövőben karavánszerűen bejárhatjuk a környéket, miközben a központ továbbra is Kolozsvár marad. Sokan kérdezik még mindig, hogy nem akarjuk-e Bukarestbe költöztetni a fesztivált? Megnyugtathatok mindenkit, hogy a TIFF Kolozsváron marad: itt kezdtük el, itt neveltük ki a közönséget, itt akarunk tovább fejlődni. Ehhez több vetítőteremre és több szállodai szobára lenne szükség – igaz, az utóbbi esetben magunktól semmit sem tudunk tenni.

Lát arra esélyt, hogy a TIFF nemzetközi szinten is jelentős eseménnyé nője ki magát?

Igen, és ezt nem én állítom, hanem a külföldi újságírók, akik objektívebbek, és van rálátásuk, összehasonlítási alapjuk. Egy amerikai újságírónő már két évvel ezelőtt is azt mondta nekem, hogy ez a seregszemle akár a híres Karlovy Vary-i fesztivál elsőbbségét is veszélyeztetheti ebben a régióban. Az azóta végbement fejlődést nézve minden okunk megvan arra, hogy bízzunk ebben, bár nem feltétlenül ez a célunk. A TIFF-et ugyanis elsősorban közönségfesztiválként indítottuk, és nem is szeretnénk lelketlen gépezetté átalakítani, mint amilyenekké a nagy filmes seregszemlék váltak. Ez ugyanis valós veszély. A fontosság növekedésével egyre hidegebbé válnak fesztiválok, kivész belőlük az intimitáshangulat. Márpedig számomra fontosabb, hogy itt létrejöjjenek és működjenek az emberek közötti kapcsolatok, hogy alakuljanak ki beszélgetések, viták a látott alkotásokról. Az egyén ne maradjon magára a filmekkel.

Akkor az infrastrukturális fejlesztés és a bensőséges hangulat megőrzése közötti egyensúly megtalálása az egyik fontos jövőbeni feladat?

Igen, ez a cél, de fesztivál mintha öntörvényűen előttünk, szervezők előtt járna a fejlődésben. Az idei esemény sajtóvisszhangja bővelkedett a felsőfokú jelzőkben, ami számunkra nagyon hízelgő, de ugyanakkor veszélyes is. Ugyanis találkoztam frusztrált átlagnézőkkel is, akik sajnálták, hogy nem láthatták az összes jó filmet, mivel egyszerűen nem jutott idejük rá. Ez a jövőre nézve elgondolkoztató, mert számomra nagyon fontos, hogy mindenki elégedetten térjen haza. Meg kell találnunk az egyensúlyt a nézők igényei, a saját ambícióink és a város által nyújtott lehetőségek között.