Keddig látogatható Csíkszeredában a Csontváry-kiállítás

Először hozták el Erdélybe Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) alkotásait, amelyeknek a csíkszeredai Mikó-vár adott otthont mintegy öt hónapon keresztül. A kiállítás létrehozói a Csíki Székely Múzeum, a csíkszeredai önkormányzat, a budapesti Magyar Nemzeti Galéria és a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI).

A csíki múzeum hat intézménytől kölcsönözte a képeket (a budapesti Magyar Nemzeti Galériából, a pécsi Csontváry Múzeumból, a miskolci Herman Ottó Múzeumból, a budapesti Kovács Gábor Művészeti Alapítvány által működtetett KOGART-ból, a debreceni Antal Lusztig-gyűjteményből és a szolnoki Damjanich János Múzeumból), a költségeket majdnem teljes egészében a csíkszeredai önkormányzat finanszírozta. A kiállítás kurátora Bellák Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze, két fővédnöke Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztere és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke volt.
 
Teljes élményt nyújtottak

A tárlaton 48 darab alkotás látható, 47 Csontváry-kép és egy Munkácsy-mű. Bellák Gábor rámutatott, a kiállítás a teljes életművet igyekszik bemutatni, Csontváry legkorábbi műveitől az utolsó alkotásokig minden korszak képviselve van, igaz, a nagyobb méretű alkotások nem fértek be a Mikó-várba. Ennek ellenére céljuk az volt, hogy aki a tárlatot megnézi, teljes Csontváry-élményt kapjon, és látható legyen, mi foglalkoztatta a művészt, milyen „mániák” szerint próbált alkotni. A tárlat anyagát öt téma szerint csoportosították Korai munkái, Déli tájakon, Hegyek és vizek, Arcok és pillantások, Napnyugták és éjszakák címmel.

A múzeum egy színvonalas katalógust is kiadott, melyben Bellák Gábor tanulmánya, a kiállított 48 alkotás reprodukciója és a képek elemzései találhatók. A kiállítást számos rendezvény kísérte, ezek közül az egyik legjelentősebb a középiskolás diákok számára meghirdetett tematikus műveltségi vetélkedő volt. Csontváry képeit közel negyvenezren tekintették meg, a szervezők a nagy érdeklődésre való tekintettel a látogatási időt egy hónappal meghosszabbították, hiszen eredetileg augusztus 20-ig hirdették meg a tárlatot.
 
Az utolsó festmény

A kiállítás ideje alatt hetente közöltünk egy-egy érdekességet Csontváry életéről, bemutatva valamelyik festményét. Ezt a sorozatot a festő Tengerparti sétalovaglás című festményével zárjuk, amelyet a művész utolsó befejezett festményeként tartanak számon. 1909. november 27-én Csontváry levelet ír Nápolyból Koronghi Lippich Eleknek, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium művészeti osztályvezetőjének.

„Készül valami 107x70 nagyságban” – írja, majd kisebb kitérők után megemlíti, hogy Nápolyt gyógyulás végett kereste fel. Újra festett, és ahogy írta „az egy újabb eruptio nálam; s újdonság számba menendőnek ígérkezik”. A kép még nem volt kész, de a művész megemlíti, hogy szívesen ajánlaná az államnak megvételre, ám attól tart, hogy túl szép lesz „a kis újszülött”, s így sokallanák az árát. Ez a „kis újszülött” pedig nem más, mint a Tengerparti sétalovaglás címen ismert kép – olvasható a kiállítás katalógusában.

A képet Csontváry soha nem állította ki, eredeti címét sem ismerjük. Amikor 1930-ban először került a nyilvánosság elé, Sétalovaglás a tengerparton címmel jelent meg az Ernst Múzeum katalógusában. Különös, hogy Csontváry, aki a levelében nagyon büszke erre az új festményére, az 1910-es budapesti, illetve tervezett berlini kiállításának anyagába mégsem válogatta be. Pedig a kép nagyon közel állhatott hozzá, mivel a kompozíció bal oldalán, a fehér, szakállas lovas alakjában önmagát örökítette meg.

„Az elvarázsolt, képzeletbeli tájnak tűnő vidék a Capri délkeleti csücskénél található apró sziget, Faraglioni környékével azonosítható. A parányi sziget festői sziklaformációi szinte egy hatalmas tengeri kaput nyitnak Capri felé. Csontváry Capri szigetéről pillant Faraglioni sziklái felé” – magyarázza Bellák Gábor, a kiállítás kurátora.

A legyengült szervezetű festő 1919 nyarán a budapesti János-kórházban halt meg. Életművét a magyar képzőművészeti életben is csak évtizedekkel a halála után kezdték el felfedezni és rangjához méltón kezelni. Ma is különc festőként tartják számon, jelentőségét azonban senki sem vitatja.