​ „A hit nem pusztán bizonyítékok kérdése” – Schönberger Jenő szatmári római katolikus püspök húsvéti pásztorlevele

Sokan talán azt gondolják, milyen kiváltságosak voltak az apostolok! Ők látták Jézust, vele jártak, vele ettek. De az Egyház tanítása szerint a tanúságtételhez nem szükséges, hogy fizikailag együtt járjunk a názáreti Jézussal. Gondoljunk Szent Pálra. Ő nem ismerte Jézust földi életében, mégis tanúvá lett. Miért? Mert találkozott a feltámadt Krisztussal, aki életét gyökeresen átalakította.

Testvérek, fontos megértenünk, mit jelent a keresztény tanúságtétel, és miben különbözik a jó példától. A jó példa nem azonos a tanúságtétellel. Jó embernek lenni szép és szükséges, de a keresztény tanúságtétel ennél több. Igazán tanúságot az tesz Krisztusról, aki „átment a halálból az életbe”, – ahogyan Szent Pál fogalmaz. Vagyis, aki el tudja mondani, hogy amióta Krisztus világossága megérintette, az élete megváltozott. Másként látja az örömöt és szenvedést, a sikert és kudarcot.

Ezért ma mindannyiunkhoz szól a kérdés: Valóban hatással van-e a feltámadás az életünkre? Amikor döntéseket hozunk a családban, a munkában, anyagi kérdésekben, vagy még konkrétabban, vásárláskor, eladáskor, örökség megosztásakor, beszélgetéseinkben, amikor egy újabb gyermek vállalásáról döntünk ott van-e bennünk a húsvét fénye? Vagy úgy élünk, mintha a hitünknek semmi köze nem lenne a mindennapi élethez?

Péter apostol milyen szépen foglalja össze a keresztény hit lényegét. Nem bonyolult elméleteket mond, hanem egyszerű tényeket. Jézus közöttünk járt-kelt, jót tett, gyógyított, tanított. Az emberek azonban elutasították és keresztre feszítették. És mit tett Isten? Feltámasztotta őt.
Ez a hitünk középpontja. Isten nem a halál Istene, hanem az életé. Az ember öl, Isten életre kelt. Az ember lezár, Isten megnyit. Az ember sírba tesz, Isten feltámaszt.
És mi volt az apostolok küldetése? Tanúságot tenni erről. Nem önmagukról, hanem arról, amit láttak és megtapasztaltak.

De, hadd szóljak az evangéliumról is, kedves Testvérek, erről a húsvéti reggelről.

Mária Magdolna még sötétben megy a sírhoz. Ez a sötétség nemcsak a hajnal hiánya, hanem a reménytelenség jele is. A halál látszólag győzött. Minden csendes, mozdulatlan. De amikor meglátja az üres sírt, minden megváltozik. Rohanás kezdődik. Mozgás, élet, keresés. Két tanítvány indul útnak: Péter és a „szeretett tanítvány”. Ez az utóbbi névtelen marad – mert mindannyiunkat jelképez. Mindannyian meghívást kaptunk, hogy mi legyünk ez a tanítvány.

Érdekes a különbség közöttük. Péter lát – de nem ért. A másik tanítvány lát – és hinni kezd. Mi a különbség közöttük? Ugyanazt a sírt, ugyanazokat a lepleket látják. De a másik tanítvány szíve nyitottabb volt. Kész volt túllépni a puszta tényeken, és kész volt megengedni Istennek, hogy belülről megvilágosítsa.

Ezek segítenek, hogy megtapasztaljuk: a feltámadt Krisztus jelen van közöttünk. Szeretettel buzdítom paptestvéreimet, hogy kezdeményezzenek és szervezzenek ilyen alkalmakat, titeket pedig kedves híveim bátorítalak, hogy kapcsolódjatok be ezekbe a találkozókba. Ha nem olvassuk a Bibliát, ha nem megyünk el a hitmélyítőkre, mondhatjuk-e még, hogy élő bennünk a húsvét hite?

Kérjük ma a feltámadt Krisztust, nyissa meg szemünket, hogy felismerjük őt életünk eseményeiben. Nyissa meg szívünket, hogy higgyünk, és tegyen minket valódi tanúkká, akik nemcsak beszélnek róla, hanem életükkel hirdetik, hogy Krisztus él, velünk van, és benne az élet erősebb, mint a halál.

Áldott, békés és örömteli húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek.