„Hepehupás, vén Szilágyban”. A Szilágyság székvárosában, Zilah központjában 2020-ban avatták fel Ady Endre egész alakos szobrát, Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész alkotását
Fotó: Kiss Judit
A szilágysági magyar kulturális élet mozgásairól, lehetőségeiről és hiányosságairól, valamint az általa főszerkesztett, Hepehupa című kulturális lapról kérdeztük Vicsai Zsoltot. A Máramaros megyei Szamosardóról származó, 25 éve a szórványban dolgozó magyartanárt arról is faggattuk, miként alakul jelenleg a Szilágyság magyar fiataljainak a kultúra iránti igénye.
2025. március 02., 19:192025. március 02., 19:19
2025. március 05., 19:082025. március 05., 19:08
– Az Ady Endre verssorát („hepehupás, vén Szilágyban”) idéző Hepehupa című szilágysági magyar kulturális lapnak 2019 óta a főszerkesztője. Hogyan tapasztalja, mennyit és miben változtak ez idő alatt a nyomtatott folyóirat szerkesztési elvei? Hát az olvasóközönség szokásai?
‒ Nagyratörő álmokkal vágtam neki a szerkesztői teendőknek... Ezek a Hepehupa esetében nemcsak szerkesztési elveket jelentenek, hanem sokirányú kapcsolattartást, korrektori tevékenységet, sőt terjesztési feladatokat is, mindezt pedig úgy, hogy a tanári hivatás rögös útján is haladni kell. De vállaltam mindezt, mert szerettem volna, hogy a lap híre túljusson Szilágy megye határain. Úgy érzem, ennek érdekében megtettem a tőlem telhetőt, bemutattam, reklámoztam a Hepehupát Nagyváradon, Szatmárnémetiben többször is, de Kolozsváron, Temesváron is megfordultunk.
már korántsem akkora a lelkesedésem, mint korábban... Azt sem tartom kizártnak, hogy idéntől befejezem együttműködésem a kiadóval. Mivel évente háromszori megjelenésű lapról beszélünk, lenne még idő helyettem új embert találni.
De hogy válaszoljak a kérdésekre, a szerkesztési elvek hat év alatt nagyjából ugyanazok maradtak: a szűkös lehetőségekhez képest minél szélesebb irodalmi merítés, objektivitásra törekvés a múltidézésben, jó vizuális megjelenés, tematikai változatosság. Ehhez kellő segítséget kaptam Major Loránd grafikai szerkesztőtől, de az utóbbi két évben rovatszerkesztőnek felkért barátaimtól is, akik önkéntes alapon vettek részt az anyaggyűjtésben. Hadd említsem meg őket név szerint, mert jó volt velük együtt ötletelni: Fehér Imola, Gáspár Attila, Kabai Henrik, Pethő Loránd, Zsigmond Attila, ezúton is köszönöm szépen!
A Hepehupa című folyóirat szilágysomlyói bemutatója 2023 októberében. Besenyődi Judit, a Szamos Diákirodalmi Kör elnöke, Kabai Henrik szerkesztő és Vicsai Zsolt főszerkesztő
Fotó: Vicsai Zsolt gyűjteménye
– Hat év alatt sokat változott a nagyközönségnek az olvasáshoz való viszonya is, hiszen amint mondani szokás, a kép, a digitális világ egyre erősödő dominanciájának korát éljük. Az ön által főszerkesztett nyomtatott folyóirat miként viszonyult ehhez a jelenséghez?
‒ 2019 áprilisában létrehoztam egy Facebook-oldalt, ami Hepehupa folyóirat néven még üzemel. Általa is igyekeztem érzékeltetni az irányokat, melyek szerint identitásról, kultúráról gondolkodom. Úgy tűnik, hatékony eszköznek bizonyult ahhoz, hogy többen tudomást szerezzenek rólunk, sőt néhány irodalmár ‒ főleg az irodalmi nyilvánosságtól távol élők vagy néhány pályakezdő költő ‒ is látott fantáziát abban, hogy ezen a felületen mutatkozzon be. Sajnos az olvasókkal való közvetlen kapcsolattartás nem úgy alakult, ahogy elképzeltem.
és nyilván az a körülmény is, hogy ezek a rendezvények elég sok felkészülést igényelnek, amire a tanári hivatás mellett nem mindig maradt annyi idő, amennyit szerettem volna.
– Ha kicsit perspektívából nézi, hogyan írná le, általában mi a jellemző a szűkebb és tágabb környezetében a magyar nyelvű kulturális életre?
‒ Nehéz kérdés, nem könnyű rá átfogó választ adni, de megpróbálom. Elsőként a megye több évtizedes kulturális szervezetei jutnak eszembe, a zilahi és a szilágysomlyói EMKE, a szilágycsehi Tövishát Társaság, a somlyói Báthory István Alapítvány, ezek tevékenysége látványosabb. A zilahi EMKE-nek például havonta van valamilyen tevékenysége: különböző szakkörök, tudományos és művészeti előadások, kiállításmegnyitók, könyvbemutatók; tagjai ugyanakkor lelkesen vesznek részt a megye magyarságát felvonultató Szilágysági Magyar Napokon.
Rajtuk kívül megyeszerte még számos kulturális és egyházi szervezet működik, melyek kézműves és népdalköröket, tánc-, esetleg színjátszó csoportokat működtetnek, de tevékenységüket nem áll módomban átlátni. Ifjúsági területen nagyon felfutott az utóbbi időben a SzIT, a Szilágy Megyei Ifjúsági Tanács, bár ennek tevékenységei között a kulturálisak csak egyetlen részt képeznek. A szakkörök kapcsán jut eszembe, hogy az elmúlt években nagy divatja volt megyénkben a Varrd magad a viseleted! mozgalomnak.
Vicsai Zsolt, a Hepehupa folyóirat főszerkesztője Nyáry Krisztián magyarországi irodalomtörténésszel 2023 áprilisában
Fotó: Vicsai Zsolt gyűjteménye
– A történelmi Szilágyság szülöttje, a Máramaros megyei Szamosardóról származik. A szórványban magyartanárként dolgozik immár 25 éve, és húsz esztendeje a Szilágy megyei Varsolc iskolájában oktat. Miként látja, ez alatt a két évtized alatt hogyan és milyen irányba változott a szilágysági magyar gyerekeknek a magyar kultúrához fűződő viszonya?
‒ Inkább árnyalataiban változott a viszonyulás. A varsolci gyerekek többsége például ma is könnyűszerrel vesz részt dramaturgiai játékokban, élvez bármilyen csekély reflektorfényt.
Zilah központjában látható a Wesselényi-szobor: két alakot ábrázol, a felszabadított jobbágyot és Wesselényi Miklóst
Fotó: Kiss Judit
nekünk pedig egyre fontosabb feladatunk megtanítani őket tanulni, rászoktatni őket valahogy a rendszeresebb önművelésre, így az olvasásra is.
Irodalom, vizualitás, (ott)honismeret. A Hepehupa folyóirat borítója, amely a lap indulásának 20. évfordulójára készült
Fotó: Vicsai Zsolt gyűjteménye
– Hogyan látja magyartanárként, milyen a diákjainak egyáltalán az irodalomhoz való viszonya? Mi az, amit igényelnek, és miként lehet hozzájuk közelíteni a kortárs magyar irodalmat?
‒ Hogy milyen a viszonyuk? Hát amilyen egy átlagos gyereknek lehet. Regények olvasásakor inkább a sztorira figyelnek, a verseket pedig hajlamosak énekelve mondani. De a tehetségesebbek, kitartóbbak négy év alatt eljutnak bizonyos szemléletváltásig.
– Nemrég a diákjait a kolozsvári magyar színházba hozta el előadást nézni...
‒ Igen, A fösvényt néztük meg Moliére-től a szolnokiak előadásában, de korábban láttuk a Hegedűs a háztetőnt is az Eszik vagy isszák projekt keretében.
Irodalmi kerekasztal-beszélgetés a Szilágyságban. Vicsai Zsolt, valamint Balázs F. Attila és Oláh András költők
Fotó: Vicsai Zsolt gyűjteménye
– Színházi előadást nézni ezek szerint el kell utazni a környékről nagyobb városokba. Egyébként a környékükön általában mennyire és miként nyílik lehetőségük a magyar kultúra iránt nyitott fiataloknak és idősebbeknek is, hogy kulturális „termékeket” fogyasszanak?
‒ A magyar kultúra iránt nyitott emberek ‒ ez pontos megfogalmazás. Én úgy látom, hogy lehetőségek vannak ugyan, de ezek legtöbbször esetlegesek. Nagyon jellemző, hogy akkor történik valami, ha útba ejt minket egy-egy projekt vagy előadóművész, magyarán, ha mások gondolnak ránk. Hadd mondjak erre egy legutóbbi példát: a magyarországi Vándormozi a zilahi Scalába is elhozta a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet, ami hetek óta sikernek örvend, arról viszont még nem láttam híradást, hogy helyi szinten bárki is tervezné a Futni mentem vetítését. Nem is hiszem, hogy lesz belőle bármi, mert hiába lett a legnézettebb magyar film, ha közben már felkerült a Netflixre ‒ nézzék meg ott, akik kíváncsiak rá... Mondhatnék más példát is, de nem szeretném senki hiúságát érzékenyen érinteni, hisz
Van az évente egyszeri Költészet tavasza fesztivál és a Szilágyság-kutatás napja, vannak a havi rendszerességű EMKE-rendezvények, és kábé ennyi. Színházba, moziba a szomszédos városokba járok, ha tehetem.
Vicsai Zsolt és tanítványai a Vidám Versek Versmondó Versenye Szilágy megyei szakaszán
Fotó: Vicsai Zsolt gyűjteménye
A Szilágy megyei magyarság számokban
Szilágy megye (románul: Sălaj) Románia északnyugati részén helyezkedik el, északkeleti vidéke a Partium részét képezi, délkeleti része a történelmi Erdély része. Székhelye Zilah. A megye lakossága a népszámlálás adatai szerint 212 224 fő, ebből 40 554 személy – azaz 19,10 százalék – vallotta magát magyarnak. Zilah 52 359 lakosa közül 6108 személy vallotta magát magyarnak. Az interjúban említett Szilágy megyei települések demográfiai adatai itt következnek: Szilágysomlyón a 13 948 lakosból 2167 a magyar, Szilágycsehen a 6369 lakos közül 2920 személy vallotta magát magyarnak. Varsolcon a 2069 lakos közül 1334-en magyarok.
Szilágyság és kultúra. A Hepehupa című folyóirat történelmet és irodalmat is kínál az olvasóknak
Fotó: Vicsai Zsolt gyűjteménye
A szilágysági Ákoson avattak emléktáblát Dobai István nemzetközi jogász, 56-os elítélt tiszteletére Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó jelenlétében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A korábbi évekhez hasonlóan idén is székelyföldi turnéra indul a kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata.
Átadták az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) díjait Kolozsváron a Protestáns Teológiai intézet dísztermében a kultúra területein tevékenykedőknek.
A 150 éve született Csiszár Lajos életművét szeretnék közelebb hozni a nagyközönséghez Marosvásárhelyen, ahol városnéző sétákkal idézik fel a szecesszió meghatározó helyi alakjának munkásságát.
Spiró György Elsötétítés című drámájából készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Az utókor „méla, halkszavú költőként” emlegeti az újságíróként, szerkesztőként és műfordítóként is jelentős életművet maga után hagyó Tóth Árpádot, aki kisgyerekként elkerült szülővárosából.
Bajor Andor (Nagyvárad, 1927. szept. 30. ̶ Debrecen, 1991. január 24.) szerkesztő, kritikus, prózaszerző életművére összpontosító, kétnapos konferenciát és irodalmi rendezvényt szerveznek Kolozsváron.
A nagybányai festőiskola ritkán látható alkotásait bemutató tárlat nyílik április 18-án, szombaton Nagyváradon, a római katolikus püspöki palotában – közölte a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség sajtószolgálata.
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!