Kuriózum a Székelyföld a románoknak, egyre többen csodálkoznak rá

Immár hagyomány, hogy többnyire megkeresnek bennünket a kiállítani akaró művészek, elsősorban hivatásos képzőművészeket látunk vendégül” – mondta az intézményvezető. A céhtörténeti múzeumban havonta váltják egymást a művészeti tárlatok, három kiállítás pedig hagyományosnak számít.

Ezen kívül könyvbemutatókat, konferenciákat szerveznek, zajlik a kutatóélet a múzeumban, ahol három muzeológus és két kisegítő személy dolgozik. Amint a múzeumvezető rámutatott, publikációk, saját kutatások szempontjából is jól állnak és természetesen mindig vannak további terveik.

A román látogatók felfedezik az ismeretlent

Dimény Attila úgy értékelt, változatlanul évente mintegy 11–12 ezer látogatója van a közgyűjteménynek, viszont a látogatottság több szempontból is változó tendenciákat mutat. „Azt tapasztaljuk, hogy míg korábban a magyarországi vendégturizmus dominált, és áprilistól októberig rengeteg autóbusz érkezett az anyaországból, ez változni látszik.

Egyre több román turista érkezik megnézni a gyűjteményeinket, sokan közülük nem csupán idetévednek, hanem célirányosan jönnek. Ez a tudatosság egyre gyakoribb. Ugyanakkor kevesebb az autóbusszal érkező csoport” – ecsetelte Dimény Attila. Mint kifejtette, a román turistáknak, úgy tűnik, elegük van a legnépszerűbb, tömegeket vonzó látványosságokból, és egyre gyakrabban keresik fel a kisebb városokat, számukra különleges gyűjteményeket.

Sokan célirányosan jönnek Kézdire, megkeresi a világhálón a múzeumot, gyakran érkeznek Kovásznán nyaraló vendégek, de jönnek Iaşi-ból, Botoşani-ból is diákcsoportok, így a múzeum ismertsége növekszik Romániában.

Törekszünk arra is, hogy minden három nyelven legyen kiírva: magyarul, románul és angolul. A múzeum három muzeológusa mindhárom nyelven tájékoztatást tud nyújtani a látogatóknak, igyekszünk a kíváncsiságukat kielégíteni. Így van ez a külföldiek esetében is, például Jeruzsálemből, Amerikából, a világ sok-sok tájáról érkeznek érdeklődők” – fejtette ki az intézményvezető. Kitért arra is, hogy korábban a külföldiek általában Brassónál tovább nem jöttek Székelyföld felé, holott Kézdivásárhely csak 60 kilométerre fekszik a nagyvárostól, mostanában viszont egyre többen érkeznek.

Megújuló épület, múzeumpedagógiai programok

Az utóbbi időszakban megújultak a múzeumnak bizonyos részei. Dimény Attila elmondta, 2012-ben vették fel az intézmény szervezője, első vezetője, Incze László nevét, attól kezdődően sikerült a megyei és a helyi önkormányzat összefogásával a múzeumot szebbé tenni. „Kezdtük a tetőjavítással, a nagy kiállítótermet renováltuk, illetve már harmadik éve, hogy az épület frontját is felújították. Négy éven keresztül folyamatosan javítottunk valamit, és még mindig lenne amit jobbítani, de most már kívülről egészen jól néz ki az épület” – mondta el a vezető.

Két évvel később az étkezési szokásokat felelevenítő kiállítást nyitottuk meg. A helyiek sok tárggyal hozzájárultak a tárlatokhoz, gyarapították a múzeum gyűjteményét, a kölcsönkért anyag 80 százalékát pedig az intézménynek adományozták a felajánlók. Ebből egyelőre még nem tudtunk állandó kiállítást készíteni, de tervezzük” – mondta az igazgató.

Régi terv: a múzeum beköltözne a székely katonanevelde épületébe

Dimény Attila kitért arra is, régi tervük a múzeum kiállító­felületének bővítése: 2017-ben a városi önkormányzat olyan pályázatot, dokumentációt állított össze, amelynek alapján a székely katonaneveldét, a kaszárnyaként közismert épületet – amelyet 1994-ben kapott vissza a város – múzeumként hasznosítanák, így kétszeresére nőne a kiállítófelület. Mint az intézményvezető rámutatott,

Hozzátette, a kézdivásárhelyi múzeum a Székely Nemzeti Múzeum részlegeként alakult 45 évvel ezelőtt, de szeretnének a jövőben önállósodni: a kaszárnyába való terjeszkedés azt jelentené, hogy leválnának, bár egyelőre nincs szó még róla – egyrészt szakmai, másrészt politikai döntések is kellenek ehhez. Bár ez régóta tervben van, egyelőre nincsen konkrét dátum arra vonatkozóan, hogy mikorra valósulhatna meg, egyelőre hosszú távú perspektívának kell tekinteni.

Úgy véli, a kaszárnya egyfajta felső-háromszéki regionális intézmény lenne, a múzeumnak természetesen szolgáltatások terén is több mindent kellene vállalnia: konferenciaterem működne itt, közösségi tér, a zenei életet is fel lehetne lendíteni a belső udvar kihasználásával.