És természetesen elengedhetetlen a jó alapanyag, márpedig a DC Comics által 1985–86-ban kiadott, tizenkét részes Watchmen című képregénysorozat határozottan olyan alapanyag, amihez érdemes hozzányúlni, mind az alaphelyzet, mind a történetvezetés szempontjából.
A történet 1985-ben játszódik, ám egy alternatív Amerikában: az álarcos igazságosztók – szuperhősöknek nem nevezhetjük őket, hisz egy kivétellel Batmanhez hasonlóan nem rendelkeznek emberfeletti képességekkel – hosszú ideig segítették a bűnüldöző szervek munkáját, illetve a kormányt, így többek között nekik köszönhetően sikerült megnyerni a vietnami háborút is.

Ennek nyomán Richard Nixon népszerűsége olyannyira megugrott, hogy még 1985-ben is ő az elnök, mellette pedig ott tevékenykedik elmaradhatatlan tanácsadója, Henry Kissinger is. Az Őrzők népszerűsége viszont lehanyatlott, így a 70-es évek végén a kormány beszüntette tevékenységüket, ezért szögre kellett akasztaniuk a latexruhát. Amit azonban most ismét elő kell venniük a naftalinból, mivel egyiküket, az amúgy brutális és ellenszenves Komédiást meggyilkolják, és úgy tűnik, valakik összeesküvést szőnek annak érdekében, hogy a csoport tagjait likvidálják.

Közben az egész Föld egyre nagyobb veszélybe kerül, hiszen egyre feszültebb a viszony Amerika és a Szovjetunió között, és bármelyik pillanatban kitörhet az atomháború. Mint kiderül, a gyilkosság és a háború veszélye között közvetlen összefüggés van, a főszereplőknek pedig a fordulatos történet során át kell értékelniük a bűn és a bűnös fogalmáról alkotott nézeteiket. Az Őrzők egyik legerősebb pontja a karakterekben keresendő: jól eltalált, emberi szereplők, akik a legkevésbé sem szuperhőshöz méltó életet élnek.

A sztori folyamatosan a klasszikus amerikai szuperhősmítosz dekonstrukciójáról szól, a főhősök ugyanolyan esendők, mint bárki más, ugyanolyan magánéleti problémáik vannak, és ugyanúgy vannak közöttük ellentmondásos figurák, mint a már említett Komédiás, vagy a világ legokosabb emberének kikiáltott Ozimandias, akik céljuk elérése érdekében teljesen mellékesnek tekintik a járulékos áldozatokat.

Az egyik legjobb karakter Rorschach, aki szintén nem válogat a módszerekben, amikor a bűnözőkkel kell elbánni, de az egyetlen, egy korábbi nukleáris baleset nyomán szuperképességekkel rendelkező szereplő, dr. Manhattan is jól eltalált: ő az, aki, annak ellenére, hogy gyakorlatilag mindenható, nem akarja megakadályozni a harmadik világháború kitörését, mivel magánéleti csalódásai miatt nem tartja fontosnak az emberiség megmentését.

A film képi világa idézi a képregény vizuális elemeit, a sötét tónusok és az állandóan zuhogó eső nyomasztó, depressziós hangulatot kölcsönöz az alkotásnak. Zack Snyder a 300-ból már ismert technikát alkalmazza, hogy a mozgóképben megidézze a képregények világát: a szereplők mozgását néha lelassítja, vagy ki is merevíti, hogy visszaadja a rajzolt képkockák statikus jellegét.

Az eredeti, nemcsak felszínes műkonfliktusokat feldolgozó, de mélyebb, elgondolkodtatóbb erkölcsi vonzatokat is tárgyaló történetnek és a képi megjelenítésnek köszönhetően a Watchmen ki is nő az egyszerű képregény-adaptációk sorából: élvezetes és elgondolkodtató sci-fi, amelynek sztorija és problémafelvetései a klaszszikus tudományos-fantasztikus művek világával is rokonságot mutatnak.