Kortársak, elődök, utódok Nagyváradon – Parti Nagy Lajos a könyvmaratonon

és számára ez Pécs. 1986-ban otthagyta, magával vitte a „jelenkorságát” Budapestre, ahol betagolódott a kortárs alkotók csoportjába, Ottlik Géza, Nádas Péter, Esterházy, Krasznahorkai „közegébe”. A Magvető Kiadónál dolgozott, majd a Jelenkor Kiadónál, utána pedig visszatért a Magvetőhöz. Mint kifejtette, nagy váltásnak tűnhet Pécsről Budapestre menni, holott nem is volt nagy különbség, csak közelebb került az alakuló irodalom mindennapjaihoz.                       

Parti Nagy Lajos sem irodalomszervezőnek, sem műfordítónak nem tartja magát, németből fordított ugyan prózai alkotásokat, Caragiale Farsang című darabját viszont tulajdonképpen átírásnak mondaná. Úgy dolgozott, ahogy a rendező szokott több szövegből összeállítani egy rendezői példányt: ő írói példánynak mondja a Karnevál címen futó Caragiale változatát.

S ha aktualitás, annak legjobb példája Parti Nagy 154 darabból álló Magyar mesék sorozata, amit 2011 és 2014 között írt heti rendszerességgel az Élet és Irodalomban. Publicisztikának tartja a „tenyérnyi szövegeket”, de a felolvasott példák alapján sokkal többek: zseniális nyelvi leleményességgel mesévé komponált, napi politikai vadhajtásokat kegyetlenül lemetsző gúnyiratok. A Klub Rádióban is felolvasott belőlük, látta, szóban is működik a szöveg, ezért Dés Lászlóval készítettek a Belvárosi Színházban egy összeállítást.

Az élő beszéd és az írott szöveg összehangolásának eredménye a Bokáig pezsgőben című hangos memoár is, amit a legendás Réz Pál szerkesztővel, műfordítóval, íróval készített, három hullámban, 1992-től 2015-ig. Réz Pál nagyváradi kötődése közismert: nyolcéves volt, amikor 1938-ban Aradról Nagyváradra költöztek, s a beszélgetés során szívesen és nagyon színesen eleveníti fel a családi életüket, az iskoláit, illetve már korán ébredező irodalmi érdeklődését. Édesapja nagy tudású, széles látókörű volt, aki fiainak, Ádámnak és Pálnak igyekezett átadni a kortárs magyar irodalom, a Nyugat íróinak legnagyobb értékeit.

De nemcsak a Réz család volt ilyen, hanem az akkori Nagyvárad is: a híres Vidor-féle könyvesboltban például ha valamilyen mű épp nem volt meg, néhány napon belül megérkezett a rendelés. Gyerekként feljegyezte, milyen jelentős személyiségek fordultak meg a házukban, külön kiemelve a legnagyobbak közt számon tartott Horváth Imre költőt, aki a háború után sajnálatosan „belesimult”.

A zsidó vallásos szokásokat csak a nagymamák jövetelekor tartották be, Réz Pál bánja is, hogy a zsidó kultúrából keveset tudott, s hogy jobban ismerte az Újszövetséget az Ószövetségnél. Az iskolai évek felidézésekor érdekes a premontrei főgimnázium latin tanárjával történt epizód az elöljárók vonzatairól: Réz Pál megmondta, hogy lévén kétféle vonzat, elég csak az egyiket megtanulni. A tanár ráförmedt, de néhány nap múlva az osztály előtt szólt: a renitens diákjának van igaza.

illetve ahogy Parti Nagy Lajos Réz Pál egyéniségéről beszélt. Az összesen 20-22 órányi anyagot Rézék lakásán vette fel, közben el-elágazott a beszélgetésük és egyre mélyült Parti Nagy meggyőződése Réz Pál értékközpontúságáról, jó értelemben vett konzervatizmusáról, az igazi műfajaként kedvelt nyílt beszédről, aminek következtében megszületett az „ítélet”: Réz Pál foglalkozása, hogy ő Réz Pál.

A kedden kezdődött rendezvénysorozat két utolsó napját az elődök után az utódok uralták, az irodalmi utánpótlását jelentő Élő Várad-csoport most is képviseltette magát: a második alkalommal átadott Kinde Annamária-díjat az idén Varga Melinda kapta, aki a Parti Nagy Lajossal való találkozás felvezetőjeként felolvasott Sem a férfiban, sem a tájban című verseskötetéből. A Szigligeti Stúdióban kiállították Benkő J. Zoltán könyvborítóit, a záróesemény pedig Demény Péter Vadkanragyogás és Lélekcsönd versköteteinek a bemutatója.