Rivalda – Kisközösségek lélekölő atmoszférája: Csehov első drámáját és Marie Jones darabját mutatták be Nagyváradon

S hogy mi lehet közös Csehov 1878-ban, tizennyolc éves korában írt első drámájában és az 1990-es évek elején született kortárs ír darabban? A kisközösségek lélekölő atmoszférája, az állandó frusztráltság, kitörni akarás, a vágy az emberi méltóságra. Csehov színpadi műveinek ez állandó, néha árnyaltabb, máskor darabosabban megformált témája, egyértelműen pozitív választ mégsem tud adni, mivel korának előítéletekkel terhes, elmaradott társadalma nem kínált semmiféle igazi szabadulást a ketrechez hasonló létből. A méltóság szabadsága helyett legföljebb a szabadosság különböző formái kínáltak némi változatosságot: a szexuális tobzódás, az önmagunknak hazudott „igaz” szerelem, az állandó részegség, illetve a szórakozásként megélt öncélú bűnözés.

Csehov veleszületett emberismeretét dicséri, hogy a darab írásakor zsenge kora ellenére nemcsak felismeri a fentebb említett lelki helyzeteket, de nagyon találóan öltözteti fel figuráit a jellemkosztümökbe. A kéjsóvár özvegy tábornokné (Gajai Ágnes), mostohafia, a megtaláltnak hitt szerelmet ünneplő Szergej (Hunyadi István), a folyton részeg ezredes (Dobos Imre) és a viszonzatlan szerelmét „szórakozásból” rablásban, sőt gyilkosságokban feloldó Oszip (Szabó Eduárd) tökéletes játékkal bizonyítják, hogyan is kerülhetett a későbbiekben annyira összhangba Csehov orvosi praxisa és meghatározó erejű emberábrázoló drámai tehetsége.

Platonov mint középpont és forgótengely

A darab eredeti címét Apátlanulra változtatták ok nélkül, és külön érdekessége, hogy a szereplők jellemvonásai a főhősben találkoznak: Platonov egyszerre gátlástalan élvhajhász és már-már szűzies álmodozó, kicsapongó üresfejű és az élet legmélyebb dolgain elmélkedő, önjelölt filozófus, a mások érzelmeivel kapcsolatban pedig lelkileg ugyanolyan gazember, mint Oszip a fizikai valóságban. A nagyon zárt kis közösségnek Platonov a középpontja és forgótengelye, a vele kapcsolatos érzelmi megnyilvánulások lökik előre a történéseket. A többiek, akik inkább a cselekmény árnyalásában kapnak szerepet, ugyancsak tökéletesen oldották meg a rájuk eső feladatokat. A három fiatal nő már hordozza Csehov kora nagy témájának, a női emancipációnak a terheit: a tudósnak készülő Marja ( Pitz Melinda), a szerelmi boldogságáról önállóan dönteni akaró Szofja (Trabalka Cecília), illetve a feleség, és anyaszerepet maximálisan elégnek érző, éppen ezért a megcsalást tragikusan megélő Szása (Fodor Réka) előrevetíti a legismertebb Csehov-drámák egyikének, a Három nővérnek a problémakörét. A férfikarakterek, a vidéki tahó Glagoljev (Kardos M. Róbert), a Párizsban mászkáló, semmirevaló fia, Kirill (Sebestyén Hunor), a művészet iránt érdeklődő Nyikoláj (Szotyori József), a pénzügyeket sikeresen kavaró Abram (ifj.Kovács Levente) és a helyét sehol sem találó Geraszim (Csatlós Lóránt) is a későbbi Csehov-darabokban részletesebben körülírt figurákat vázolják fel.

Külön ki szeretném emelni a felismerést, hogy Balogh Attila épp itt és épp most készen áll Platonov egysíkúnak semmiképp sem mondható, a komikustól a groteszken át a tragikusig vezetett jellemrajzára. Az elmúlt évadok során többször tűnt úgy, hogy Balogh nem találja Váradon a helyét: rendezései nem hagytak pozitív nyomot, a nagy ritkán kapott, már-már statisztaszerepek még annyira sem. Viszont benne is érezni lehetett azt a bizonyítási vágyat, mint a csehovi világ benépesítőiben, ezért volt öröm látni, amilyen átéléssel állította elénk Platonovot.

Tizennyolc szerep másfél óra alatt

De az igazi esélyt kiváró türelem nemcsak a címszerep eljátszásában termett rózsát, adott mellé egy másik csodavirágot is: a Marie Jones-darab megrendezési lehetőségét. Platonov sorsa tragédiába fordul: Balogh Attila rendezőként szembesülhetett az ugyanilyen reménytelen, társadalom szélére vetődött sorsnak a pozitív kicsengésével is. A darabban megjelenő ír falu nem csupán zárt közösség: egyszerű díszletként kezeli a hollywoodi forgatócsoport nemcsak a tájat, de a statisztaként foglalkoztatott embereket is. Akik ugyanúgy tengetik napjaikat, mint a 19. századi orosz vidékeken vagy a 20. és a 21. század más és más tájainak lényegében ugyanolyan kiüresedett és kilátástalan vidékein.

A két szereplő, Charlie és Jake a filmben névtelen statiszták, de annak a falubeli fiatalembernek a tragédiája után, akit még a figuránsok közé sem vettek be, és ezért végzett magával, ők nem engednek a hasonló sorsba sodortatásnak, ellenszert találnak: megírják a filmforgatás groteszk háttérelemeit, nem kímélve a gúnytól sem a nagynevű sztárokat, sem pedig önmaguk névtelenségét. Így menetelnek tovább nevetve kicsinyes és üres, ám a kimondással rögtön feltöltődött életükben.

Szép, de művészileg ezután következhetnek majd az igazán meghatározó, nagy feladatok. Ezek „nyitányaként” most tizennyolc szerepet játszottak el röpke másfél óra alatt, örömmel, természetesen, kellékekre, külsőségekre támaszkodás nélkül, esetleg itt-ott csak a sapkájukat igazítva. Egyetlen pillanatig nem volt olyan érzésem, hogy bármit túlhajtanának, minden szavuk hihető, telibe talál. Rég éreztem színházból kijövet ezt az igazi elégtételt és örömet: ilyen előadásokra van szükségünk, ez a mesterjáték adja vissza a művészetbe vetett hitet. Köszönet Kardos M. Róbertnek és ifj. Kovács Leventének a tizennyolc remek figuráért, valamint Balogh Attilának a rendezésért. Várjuk a következő hasonló teljesítményt!