Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

aminek az volt a célja, hogy kiderüljön: össze tud-e hosszú távon kapcsolódni a két társulat. Ezután hat színésszel, Barabás Olga rendezővel együtt jöttünk a Tamási Áron Színházhoz Nemes Levente akkori igazgató meghívására. A mostani jubileumi előadás a 30 évvel ezelőtti közös produkciónak más célból történő testvére. Ezúttal is a Tamási Áron Színház és a Figura Stúdió társulatainak közös szereposztásából születik az előadás, a Rinocéroszok.

egyfajta jelenidejűségben fogant fizikai színházat. Megszületett az a színházi nyelv, szemléletmód, ami tulajdonképpen „beoltotta” a Tamási Áron Színházat, és létrejött az a szentgyörgyi színház, amely ma működik, és amelynek a stílusában benne van a Figurás kísérletek eredménye.

elmozdulni látszik a valamikori túl gyakorta irodalmi indíttatású színháztól.

Tehát inkább költészet, mint próza. Ionesco műve gyakorlatilag arra készteti az embert, hogy újragondolja a színház lényegét,azt ,hogy mennyire sajátos,mennyire összetett a szöveg szerepe egy előadásban. A Rinocéroszok az egyik legkomplexebb Ionesco-szöveg, amiben a vegytiszta abszurd – ami mondjuk A kopasz énekesnő című darabra jellemző – gazdagodni látszik: összekeverednek a különböző színházi lehetőségek; a ma már sterilnek tűnő abszurd váratlanul kitágul, a domináló zeneiség helyét egyrészt az egzisztencialista drámához hasonló gondolatiság veszi át, másrészt élesen hangsúlyt kapnak az emberi érzelmek. Komplex, számomra nagyon izgalmas kihívás az előadás megrendezése.

korábban írtuk

Öncélú kísérletezések helyett a lényegre összpontosítani – Bocsárdi László rendező frissen odaítélt UNITER-életműdíjáról

Ellentmondásos érzések kavarognak benne az UNITER által neki ítélt életmű-díj kapcsán – mondta el a Krónikának Bocsárdi László rendező.

– Korábbi munkásságába is szervesen beleilleszkedett az abszurd drámákkal való elmélyült foglalkozás, annak idején, a Figura indulása után híres előadás volt az Alfred Jarry műve alapján készült Übü király.

– Igen, viszont Ionesco és Beckett darabjai valahogy kimaradtak. Akkor nem vonzottak, sokkal közelebb éreztem magamhoz például Gombrowicz vagy Witkiewicz világát. Nem tudom, valójában miért volt ez így, de például Mrozek darabjai sem vonzottak. Ionescoról szólva: túlságosan könnyen megfejthetőnek tűnt számomra például A kopasz énekesnő vagy A székek,

ahogy képtelen bekapcsolódni az átlagemberek alkotta közösségbe, a „vidám tömegbe”, emiatt felsőbbrendűnek, különbnek gondolja magát: ezt lehet drámaian is kezelni, de Ionesco szövege groteszkre hangolt és komplex színházi nyelv megtalálására provokál.

A mostani fészkem, hogy így mondjam, egyértelműen Sepsiszentgyörgy. A jelen próbafolyamatról még annyit mondanék, hogy hol Gyergyóban próbáltunk, hol Sepsiszentgyörgyön, annak függvényében, hogy melyik társulatnak voltak épp eladásai. Mert amikor valamelyik társulat előadásokra készült, akkor lehetőleg ott próbáltunk abban a városban, hogy ne kelljen megszakítanunk a folyamatot.

Ekkora erőfeszítést akkor látok indokoltnak, ha a két társulat hasonló módon gondolkodik a színház társadalomban betöltött szerepéről és a kísérletnek mindkét fél számára van művészi kihívása... Nem hiszek másfajta indoklásban.