HIRDETÉS

Kis magyar steampunk - kritika a Kincsem című filmről

Balogh Levente 2018. január 15., 11:58

A magyar történelem kevés dicsőséges, vagy annak vélt momentum történetét már számtalanszor elmesélték, de a pozitív, akár identitásképző, de legalábbis szórakoztató történelmi sztorikra azóta is nagy az igény: ezt bizonyítja a Kincsem című film sikere is.

Fotó: Forum Hungary/Szabó Adrienn

A közvélekedés szerint Mátyás király óta a magyar történelem nem igazán bővelkedik a dicsőséges, illetve legalábbis pozitív eseményekben, hiszen hazánk nagy része török megszállás vagy befolyás alá került, a török kiűzése után a Habsburg királyaink elleni szabadságharcainkat menetrend szerint elveszítettük, és a világháborúkat is sikerült úgy zárnunk, hogy még a vesztesek közül is mi kaptuk a legsúlyosabb büntetéseket.

A kevés dicsőséges, vagy annak vélt momentum történetét már számtalanszor elmesélték, de a pozitív, akár identitásképző, de legalábbis szórakoztató történelmi sztorikra azóta is nagy az igény: ezt bizonyítja a Kincsem című film sikere is, amely

HIRDETÉS

minden idők legnagyobb költségvetésű magyar filmjeként hetek alatt a nézők kedvencévé vált, és tömegek zarándokoltak el megnézni a csodaló történetét.

Fotó: Forum Hungary/Szabó Adrienn

Pedig, tény ami tény, a történelmi hűség nem erőssége a filmnek, de mentségére szolgáljon, hogy határozottan nem is törekedett erre. Az újkori magyar történelem legsikeresebb szakaszának tekinthető kiegyezés idején játszódó film a „magyar csodaként” ismert angol telivér kanca történetét meséli el, „aki” 54 futama alatt sem talált legyőzőre, így öregbítve a magyarok, de legalábbis a magyar versenylótenyésztés hírnevét a nagyvilágban.

Csakhogy nem a szokványos történelmi filmek stílusában, ebben a témában ugyanis az Egri csillagok, illetve a Jókai-adaptációk óta nemigen lehet újat alkotni – a rendszerváltás után készült történelmi filmek minőségéről inkább ne beszéljünk, mert a téma kapcsán most a pozitív magyar vonatkozású eseményekkel foglalkozunk.

A Kincsem egy olyan népszerű, de a magyar filmesek által eddig nemigen kultivált műfajban készült, amely világszerte számos rajongót tudhat a magáénak: steampunk alkotás, még ha annak a lájtosabb verziója is.

A steampunk tulajdonképpen egy történelmi játék, amolyan „mi lett volna, ha” műfaj: rendszerint az 1800-as évek utolsó évtizedeiben, a viktoriánus aranykorban játszódó történetet jelent, amely az anakronizmusokra épít. A jellegzetes, 19. század végi miliőbe így a 20–21. század megvalósításai is bekerülnek, az automobiloktól vagy bonyolult gépezetektől kezdve a korszerű fegyverekig, de ezek rendszerint az akkori kor technikai megvalósításainak stílusában jelennek meg, vagyis réz, acél és szegecsek láthatók mindenhol, a gőzgépek pedig a korban még ismeretlen gépezeteket hajtanak.

Fotó: Forum Hungary/Szabó Adrienn

Nos Herendi Gábor és alkotótársai ilyen messze azért nem mentek, de a steampunk elemek lépten-nyomon feltűnnek az 1870-es években játszódó sztoriban. A legeklatánsabb, enyhén szólva is szájbarágós példa erre a bál, ahol a bálteremben egy kis emelvényen egy gyönyörű, gőzgépmeghajtású automobil makettjét állították fel, de

a modern kor elemei – a popkultúrát is beleértve – állandóan keverednek a megidézett időszak külsőségeivel: a női főszereplő egy adott pillanatban Fluor Tomi Mizu című slágerét dúdolja

(miszerint álljunk össze, mint két kicsi legó), az angol zsoké a „lájkolom” kifejezést használja, egy kocsmai bulis jelenetben pedig néhány karakter korabeli, jókora fényképezőgéppel készít „szelfit.”
Arról nem is beszélve, hogy a két főszereplő, Kincsem tulajdonosa, Blaskovich Ernő gróf és szerelme, Klara von Oettingen bőrből készült, színpompás ruhái inkább idéznek egy kortárs fétispartit, mint a 19. századot.

De mindez, bár feszegeti a kereteket, zömmel még a jó ízlés határain belül marad, a gegek – legalábbis nagy részük, mert van azért olyan rész is, amikor mindezt túltolják:

a musicaleket idéző táncjelenet a bálban enyhén szólva is túl sok – nem tűnnek mesterkéltnek, sőt a filmet éppen az teszi szimpatikussá, hogy a kikacsintásokkal folyamatosan jelzi, nem akarja túlságosan komolyan venni önmagát, csupán egy közismert sztorit akar elmesélni úgy, hogy a 21. századi elemeket belekeverve a sztoriba és természetesen a romantikus szálat is vaskosan végigszőve megszólítsa a Facebookon, Instagramon és WhatsAppon szocializált generációt is.

Persze a Kincsem korántsem tökéletes alkotás, a jó ötleteket, a mulatságos gegeket és a néha tényleg jól sikerült látványvilágot néha bosszantóan törik meg a papírízű dialógusok vagy az amatőr dramaturgiai megoldások

– amikor a nyitányban az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban szerepet vállaló Blaskovichokat kiűzik kastélyukból, a jelenet egyik szereplője válik narrátorrá, hogy az evidenciát a néző szájába rágja – törik meg.

Fotó: Forum Hungary/Szabó Adrienn

De a mérleg inkább mégis pozitív, ami nagymértékben köszönhető a két főszereplőnek, Nagy Ervinnek és Petrik Andreának, akik kitűnő alakítást nyújtva szinte mindvégig a hátukon viszik a filmet.

Amely azért jó, mert nem akar folyton modoroskodni, többnek látszani annál, ami: valós alapokra építkező, de a tényeket egy szerelmi történet kedvéért igencsak nagyvonalúan kezelő, a nézőket szórakoztatni vágyó, romantikus steampunk sportfilm.


Kincsem - Magyar romantikus kalandfilm, 121 perc, 2017. Rendezte: Herendi Gábor. Szereplők: Nagy Ervin, Petrik Andrea, Kovács Lehel, Gáspár Tibor, Keresztes Tamás, Rátóti Zoltán, Gyabronka József. Írta: Hegedűs Bálint, Herendi Gábor. Kép: Szatmári Péter: Zene: Hrutka Róbert. Értékelés az 1–10-es skálán: 9
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS