Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
„A háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok – ez ilyen egyszerű. A művészet béke” – fogalmaz színházi világnapi üzenetében Jon Fosse norvég író.
2024. március 27., 14:312024. március 27., 14:31
Jon Fosse színházi világnapi üzenetét többek közt a Kolozsvári Állami Magyar Színház honlapján is közzétették, alább közöljük.
Minden ember egyedi, és közben pont olyan, mint bárki más. A látható, külső megjelenésünk persze különbözik másokétól, ez így van jól, de mindegyikünkben van valami, ami csak hozzánk tartozik – ami mi vagyunk.
De miközben ennyire különbözünk, azért hasonlítunk is. A világ bármely tájáról származó emberek alapvetően hasonlóak egymáshoz, mindegy milyen nyelvet beszélnek és mindegy, milyen a bőrük vagy a hajuk színe. Ez egyfajta ellentmondás: az, hogy egyszerre hasonlítunk és teljesen különbözőek is vagyunk. Talán mi, emberek lényegében a testünk és lelkünk összeköttetése miatt vagyunk ilyen paradoxonok – mi testesítjük meg a legföldhözragadtabb, legmegfoghatóbb létezést és egyszerre valami mást, ami túllép ennek a létezésnek a határain. A művészet, a jó művészet a maga csodálatos eszközeivel képes vegyíteni az egyedit az egyetemessel. Engedi, hogy megértsük, mi az, ami különbözik tőlünk – mondhatni idegen – azzal, hogy univerzálisnak mutatja.
Jon Fosse: „talán mi, emberek lényegében a testünk és lelkünk összeköttetése miatt vagyunk ilyen paradoxonok”
Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház/Facebook
Mindezt a művészet nem úgy éri el, hogy elegyengeti a különbségeket és mindent ugyanolyannak mutat, épp ellenkezőleg; azt mutatja fel nekünk, ami más, mint mi, ami távoli tőlünk és idegen. A jó művészet pont ezt tartalmazza: valami idegent, amit nem tudunk teljesen megérteni, és közben furcsamód mégis értjük valahogy. Ott van benne a rejtély, ami lenyűgöz és a határainkat feszegeti, ezzel pedig megteremt valami földöntúlit, amit minden műalkotásnak tartalmaznia kell, amihez minden mű el kell vezesse a befogadót. Nem ismerek jobb módszert az ellentétek egymáshoz való közelítésére. Ez a szemlélet teljességgel szemben áll a világban túlságosan is elterjedt erőszakos konfliktusok gyakorlatával – mikor az emberek elmerülnek a romboló kísértésben, hogy kiírtsanak mindent, ami idegen, különleges és más, és ehhez gyakran a legembertelenebb találmányokat használják fel, amiket a technológia rendelkezésükre bocsát.
Így tűnik el a különlegességünk (látható különbözőségeink) kollektív ugyanolyanságot hagyva maguk után, és minden, ami más, mint mi, az fenyegetés, így hát ki kell irtani. A miénktől különböző vallásokat és politikai ideológiákat le kell győzni és el kell pusztítani. A háború harc a mindegyikünkben ott lakozó egyediség ellen és harc a művészet és a benne lakozó egyediség ellen is. Általánosságban beszéltem itt most a művészetről, nem mentem bele a színház vagy a drámaírás szűkebb témakörébe, mert, ahogy mondtam is, minden jó művészet valahol mélyen ugyanazon dolog körül forog: fogja a teljességgel megismételhetetlent, a jellegzetest és egyetemessé teszi. Művészileg az egyedit az egyetemessel egyesíteni azt jelenti, hogy nem hagyjuk ki belőle a sajátosságokat, hanem inkább hangsúlyozzuk őket, hagyjuk, hogy az ismeretlen átragyogjon a művünkön. A háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok – ez ilyen egyszerű. A művészet béke.
Jon Fosse
(Magyar fordítás: Németh Nikolett)
Jon Fosse neves norvég író 1959-ben született. Kiterjedt munkáiról ismert, melyek között színdarabok, regények, verseskötetek, esszék, gyerekkönyvek és fordítások is szerepelnek. Fosse írói stílusát a minimalizmus és az érzelmi mélység jellemzi, talán ennek is köszönhető, hogy ő a világ legtöbbet játszott drámaírója.
Fosse munkáit több mint ötven nyelvre lefordították, darabjait pedig világszerte több mint ezer színpadon mutatták már be. Minimalista és introspektív, gyakran a lírai próza és költészet határán egyensúlyozó drámái Henrik Ibsen 19. századi drámai hagyományát folytatják. Fosse munkásságát a szakemberek a posztdramatikus színházzal kapcsolatban is emlegetik, legjelentősebb regényeit pedig minimalizmusuk, líraiságuk és rendhagyó szintaxishasználatuk miatt posztmodernként és avantgárdként jellemzik.
Fosse drámaíróként Nokon kjem til å komme (1996; Valaki jönni fog, 2002) című drámájával szerzett nemzetközi elismerést – a darab a radikális nyelvroncsolásáról és az emberi érzelmek hatásos kifejezéséről ismert. Olyan művészek ihletésére, mint Samuel Beckett és Thomas Bernhard, Fosse a helyi hagyományokat modernista technikákkal ötvözi. Művei nihilista megvetés nélkül jelenítik meg az emberi létezés bizonytalanságát és sebezhetőségét. Drámáiban Fosse gyakran hiányos szavakat vagy cselekvéseket használ a feloldatlan feszültség érzetét keltve. A bizonytalanság és a szorongás témáit olyan darabokban tárja fel, mint a Natta syng sine songar (1998; Esti dal, 2002) és a Dødsvariasjonar (2002; Halálvariációk, 2004).
Olyan regényei, mint például a Morgon og kveld (2000; Reggel és este, 2015) és a Det er Ales (2004; Aliss at the Fire, 2010), jól jellemzik egyedi nyelvhasználatát, melyet szünetek, megszakítások, tagadások és mélyreható kérdésfeltevés jellemez. A Trilogien (Trilógia, 2016) és a Det andre namnet (2019; A másik név, 2020) szeptológia tovább demonstrálja, ahogy Fosse fáradhatatlanul kutat a szerelem, erőszak, halál és megbékélés témáiban.
Írói képalkotása és szimbólumhasználata költői műveiben, például a Sterk vind (2021) és a Dikt i samling (2021) című verseskötetben figyelhető meg legjobban. Fosse Georg Trakl és Rainer Maria Rilke műveit fordította újnorvégra.
Egyedülálló írói stílusával és a mindennapi helyzetek mélyreható feltárásának képességével a kortárs irodalom és színház meghatározó alakjává nőtte ki magát.
„Vannak, akik attól tartanak, hogy az újabb és újabb technikák, műfajok háttérbe szoríthatják a színházat. Én nem félek ettől. Abban hiszek, hogy a pillanat művészete, annak élő jelenléte halhatatlan” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Balázs Attila.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A Bukaresti Liszt Intézet idén immár 22. alkalommal rendezte meg a Magyar Zene Fesztivált, amely különleges találkozási pont a magyar zeneművészet és a román közönség számára.
A magyar irodalom közösségformáló szerepéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a múltfeltárás fontosságáról is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány kolozsvári díjátadó gáláján.
A főként befogadó színházként működő, de azért évente egy-két saját produkciót is bemutató kamaraszínház összesen tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínál a bérleteseknek: már a jövő héten egyet-egyet.
A rossz emlékű Funar-korszakot és egy közismert hollywoodi filmes figurát idéz meg ironokusan a kolozsvbári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idei plakátja.
Pongrác, Szervác és Bonifác napjaihoz – május 12., 13. és 14. – a magyar néphagyományban számos időjárással kapcsolatos megfigyelés és hiedelem kapcsolódik.
Roman Gutek lengyel forgalmazó, producer és jelentős filmszemlék szervezője kapja elsőként az idén létrehozott Janovics Jenő-díjat a kolozsvári Transilvania nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF).
A 2026 májusára tervezett, VI. UNSCENE – Művészeti Egyetemek Fesztiválja idén elmarad – jelentette be hétfőn a Facebook-oldalán a Csíki Játékszín.
Nemes László Árva című játékfilmjét is vetítik a június 12. és 21. között tartandó kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF). Az alkotást az amerikai Film Independenttel kötött partnerség keretében mutatják be.
Barátom, a vámpír – ez a címe a családi előadásnak, amelyet a Csiky Gergely Állami Magyar Színház a magyarországi MárkusZínház független bábos műhelyével együtt mutat be.
„Kérem, szánjanak több pénzt a kultúrára!” – zárta rövid köszönőbeszédét Tompa Eszter, aki a 20. alkalommal megszervezett gálán átvette élete első Gopo-díját, a Kontinental '25 című alkotás főszerepéért.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!