Irodalom a szabadság piacán

Romániából Orbán János Dénes és Mircea Dinescu vett részt a tanácskozáson, rajtuk kívül szlovéniai magyar és szlovén alkotók, egy-egy szlovák és cseh, valamint két lengyel író, és a vendéglátók öt képviselője mondta el véleményét a változásokról az írószövetség Bajza utcai székházában tartott rendezvényen.

Veszélyben a nagy nyelvek is
„Többpártrendszerben sem tekinthet el teljesen az irodalom a létező hivatalos vagy félhivatalos irodalompolitikáktól – hangsúlyozta megnyitóbeszédében Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke. – Főleg akkor nem, ha ezek ürügyén hol a nemzeti hagyományokat, sajátosságokat gúnyolják, hol a piac mindenhatóságára hivatkoznak művészeti kérdésekben.” Szerinte normális személyiségek nem létezhetnek különböző közösségeik és azok történelme, kulturális hagyományaik nélkül. Vasy úgy fogalmazott: az irodalom a közösség emlékezete, mindennapi élete, lelkiismerete, az igazság keresője.
A rendszerváltás előtti időszakról szólva az írószövetség elnöke hangsúlyozta: célszerű belátni, hogy a diktatúrákban a hatalommal szemben mindig létezett az igazi irodalom ellenállása, önvédő irodalompolitikája: az írók műveikben és az irodalmi életben rendre a diktatúra határait feszegették, réseket ütöttek a bástyákon, áthatoltak a vasfüggönyön. Kitért arra is, hogy korunkban különböző okok miatt sorvad az anyanyelvi kultúra: „Nem csak kis nyelvek, hanem több millió lélek által használt nyelvek is veszélyben vannak. Mi lassíthatja, mi állíthatja, sőt fordíthatja meg ezt a folyamatot? Következetes és céltudatos oktatás- és kulturális politikára van ehhez szükség. S ezen belül arra, hogy az irodalom, beleértve a klasszikusokat és a kortársakat is, rangjának és nélkülözhetetlenségének megfelelő szerepet kapjon újra.”

„A mi kis irodalmunk utat tört magának”
Ezek után élénk érdeklődés kísérte a Kolozsvárott élő Orbán János Dénes költő és író előadásának azt a részét, amikor az 50 főnyi nemzetközi hallgatóságot a Román Írószövetség működéséről tájékoztatta. A szövetség tagjai alkotómunkájukhoz különböző formákban kapnak szociális, anyagi támogatást. Ugyanakkor műveiket a román olvasók sokféle rendezvényen ismerhetik meg, ahol hatékonyan népszerűsítik az irodalmat.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (EMIL) elnökeként Orbán kiemelte: a széthúzó csoportosulások, esetenként szembenálló vélemények ellenére nem alakult ellenszervezet. Így az EMIL egységesen reprezentálja a jelentős hagyományokkal rendelkező, kortárs alkotók értékes műveivel fémjelzett erdélyi magyar irodalmat.
Az erdélyinél sokkal kisebb, mintegy 15 ezres szlovéniai magyar közösség irodalmi életéről hozott hírt a Lendváról érkezett Bence Lajos költő. Elmondta, hogy szlovéniai magyar irodalomról az 1970-es évek óta beszélhetünk. A nyelvművelés igénye vezérelte az első alkotókat. Nem akarták, hogy beteljesedjen az előrejelzés, amely szerint úgy 1990-re kipusztul a magyar nyelv Szlovéniában. „Csak romlik nálunk a magyar nyelv, de fennmaradt. Ez részben az irodalomnak is köszönhető. Jóleső érzéssel mondhatom, hogy Szlovéniában az elmúlt három évtizedben megjelent 100 magyar nyelvű kötet közösséget is teremtett. A mi kis irodalmunk utat tört magának” – mondta Bence.

Alkotás, pénz és karrier
Mircea Dinescu bukaresti költő és szerkesztő kézzel írt szövegébe az utolsó pillanatig is beszúrt gondolatokat az előadói asztalnál. A rendszerváltás előtti romániai írószövetségi életről olvasta fel anekdotáit. Túlélési technikáról, csordában élésről, kórusban énekelt szövegekről beszélt olyan időszakban, amikor a politika allergiás volt a szólistákra, és mindenre, ami egyéni. Az értékek változását így illusztrálta: „Egy költő az 1950-es években megjelent versének honoráriumából még vehetett egy télikabátot. Az 1970-es években azonban egy versért már csak annyit fizettek, amiből egy adag sült húsra, és mellé egy pohár borra futotta. „A történeti hűség kedvéért” fontosnak tartotta megemlíteni: a diktatúra évei alatt is születtek remekművek Romániában. „Sőt, időnként boldognak is éreztük magunkat”, tette hozzá.
Az 1989 után létrejött művészeti szövetségekről nem kívánt beszélni. Mindössze annyit jegyzett meg, csípős öniróniával: „Egy 1990-ben létrejött irodalmi szövetség első elnöke, mondhatjuk úgyis, páciense voltam. Két év után aztán meggyógyultam, és lemondtam. Hasonló tisztséget majd csak a másvilágon vállalok”.
Lengyelországból Bohdan Zadura, napjaink ottani költészetének kiemelkedő alakja, a tekintélyes Twórczosc című varsói irodalmi folyóirat főszerkesztője szintén a múltat ecsetelte részletesen. Megjegyezte azonban, hogy a Lengyel Írószövetség bizonyos szempontokból a szabadság oázisának is bizonyult. Tapasztalatait így összegezte: „A létező szocializmus idején úgy gondoltam, azért olyan sok az író és a költő, mert a sport mellett csak az irodalom, illetve a művészet révén válhatott valaki anyagilag gyorsan függetlenné. Most azonban, amikor a szabadság a fiataloknak sok karrierlehetőséget kínál az üzleti életben vagy a politikában, mégsem csökkent az érdeklődés az irodalom művelése iránt. Hozzátette, hogy az új társadalmi körülmények között az irodalmi alkotás új formái jelennek meg: a kreatív írásművészet iskolái, kiadók által szervezett írói, költői műhelyek, sőt lelkes szerzők számára kultúrházakban rendeznek versenyeket.

Bajai Ernő