Időutazások a Múzeumok Éjszakáján

Örményország háromezer évre visszatekintő történelmét Puskás Attila, a Marosvásárhelyi Örmény Magyar Kulturális Egyesület elnöke ismertette a Kultúrpalota Tükörtermében Az előadás azt a tizenhárom fővárost mutatta be, amely meghatározó szerepet játszott az Ararát-hegység lábainál fekvő ország gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésében, egyéni sajátosságainak kialakulásában.

Hogy milyen régi kultúráról van szó, mi sem bizonyíthatja jobban, mint a mindenki által ismert bibliai személyiség, Noé története, akinek bárkájából a galamb feltehetően az Ararát partjainál szállt le, és tért vissza csőrében az olajággal. Puskás kifejtette, az egykori városok romjait valamikor a 19. században kezdték feltárni a régészek, a leletek jól fejlett, jól működő társadalomról tettek tanúbizonyságot. Érdekességként azt a hetven kilométernyi vízvezetéket említette, amelyet még a Krisztus előtti 800-as években építettek, és amely még a 19. században is működőképes volt.

Régészeti „nyomozás\"

Úgynevezett hun koponyának is nevezték azt a csúcsfejűséget, amelyet úgy értek el, hogy kétéves koráig a gyerek fejét átkötötték egy pánttal, azt egyre szorosabbra fonták, így érték el a hunok „férfiasabb\" fejformáját. Ennek példája az a „csodálatos\" koponya, amely a Maros Megyei Múzeum várbeli épületében látható az Egy nap dr. Csonttal című kiállításon.

Kócza Richárd Róbert régész szakos egyetemi hallgató elmondta, harminc év körüli lehetett a férfi, akinek csontjai most az üvegtárlóban láthatóak. Azt is elárulta a tárlatvezető, miből állapítható meg, hogy az illető férfi volt-e vagy nő, például a koponya-, illetve a medencecsontokból, azok formájából, méreteiből. Mint kifejtette, egyes csontok azért barnás színűek, mint például az egykori ferences kolostorból előkerült koponya, mert eltemették a holtat, a föld mélyéről került felszínre, míg a tárlóban a mellette található azért fehér, mert az soha nem érintkezett a földdel, vagyis nem volt eltemetve.

Üveghal csipketerítőn

Az 1940-es bevonulást, körmenetet, a város mindennapjait fotózta egykor Körtesi Károly marosvásárhelyi fotográfus, akinek felvételeiből képeslapokat is megjelentettek a helyi képeslapkiadók. A fekete-fehér, korabeli felvételekből kiállítás nyílt a Teleki–Bolyai Könyvtár emeleti folyósóján, ahol Spielmann Mihály, a könyvtár nyugalmazott munkatársa ismertette a megörökített pillanatok jelentőségét, beszélt a képeken látható emberekről, azok viseletéről, az akkori bal oldali gépkocsiforgalomról, a Marosvásárhelyen többször is megforduló Móricz Zsigmondról, a Keresztelő Szent János-plébániatemplom előtt felállított díszkapuról.

A 60-as évekbeli falusi, illetve városi lakások jellegzetes berendezését is megismerhetik az érdeklődők a Maros Megyei Múzeum néprajzi részlegén. A városi szobaberendezés tipikus bútordarabja a vitrines szekrény üvegpoharakkal, nippekkel, de nem hiányzik a tévékészülék tetejéről az üveghal vagy a csipketerítő sem. A zöld konyhaszekrény is sokak számára ismerős, hiszen szinte családtag volt egykor, ezzel magyarázható az az általános jókedv is, amely mindenkit elfogott, beszélgetésre ösztönzött, aki ott megfordult.

Komornak tűnt viszont a hivatali iroda barátságtalan berendezésével, szürke vasszekrényével, kopott íróasztalával és a falon olvasható jelmondatokkal, amelyek a szocializmus építésére, az ötéves terv megvalósítására buzdítottak. A belső udvaron koncertek színesítették a Múzeumok Éjszakáját, dzsessz, népzene, folklórfeldolgozások, citeraszó, népdalok szóltak a népes közönség örömére.

Fénybe borult a vajdahunyadi épületegyüttes

Erdély-szerte megszervezték a Múzeumok Éjszakáját a hétvégén, így a vajdahunyadi várban is, ahol mintegy tízezren látogatták meg a patinás épületegyüttest. A vajdahunyadi polgármesteri hivatal által szervezett Fény fesztiválja keretében díszkivilágítással hívták fel a figyelmet szombaton este a vár szépségeire.

A szervezők közölték, az, hogy ilyen sokan érdeklődtek a középkori vár iránt a Múzeumok Éjszakáján, remélhetőleg hozzájárul, hogy Erdély egyik legkedveltebb turisztikai célpontjává váljon. A vajdahunyadi vár a 14–15. században épült. 1409-ben Luxemburgi Zsigmond Vajk (Woyk) kenéznek, Hunyadi János apjának adományozta a hunyadi birtokot, amelyről később a család a nevét is vette. Az apjától örökölt kicsiny erődöt Hunyadi János építtette ki rangjához méltó lovagvárrá. Az épületegyüttes nemrég szerepelt a European Best Destinations szervezet által összeállított, a legszebb európai kastélyokat fesorakoztató listán.