– A kommunizmus örökségének, a korszak által okozott traumáknak a feldolgozása az utóbbi évtizedekben-években erőteljesen előtérbe került, és ma is gyakorta megjelenik a román és magyar film- és színházművészetben, drámairodalomban egyaránt. Semmit sem bánok című drámája is ezt a kérdéskört boncolgatja. Miért választotta darabja témájául a múlttal való szembenézést?

– Néhány évvel ezelőtt, amikor ezt a darabot írtam, akkor kezdték el leleplezni a kommunista kínzótiszteket, börtönigazgatókat, és úgy éreztem, még mindig van egy csomó minden, ami a múltból földolgozatlan maradt, sőt itt van a jelenünkben, amit most mi élünk át. A történelemnek van egy ilyen késleltetett fázisa: megtörténik valamilyen szörnyűség, és el kell telnie néhány évtizednek, hogy azt feldolgozzuk. Például a holokausztirodalom világszerte elég gazdag, még ha magyar darabok nem is nagyon születtek róla. Ami a romániai titkosrendőrséget és a munkáját illeti, még mindig eléggé feltáratlan dolog, talán mert időben túl közel van, talán mert sokáig megpróbálták rejtegetni, ami történt. Úgy éreztem, hogy erről is kell beszélni. Ugyanakkor a történelmet félretéve: emberi, személyes dolog is, hogy valaki szembenéz a múltjával (a Semmit se bánok című dráma főhőse egykori szekuritátés tiszt – szerk. megj.), nekünk is szembe kell néznünk a saját múltunkkal és annak következményeivel. Hiszen amit a múltban elkövettünk, annak hatása van a mára – tulajdonképpen mindezek együtt inspiráltak ennek a drámának a megírására.

– Árnyaltak, szépen megrajzoltak a karakterek, mindhárom szereplő. A drámában szépen kialakul egy hárompólusú rendszer. Korábbi drámáiban több szereplő tűnik fel, ez eddig, tudtommal, a legkevesebb szereplős darabja.

– Azt hiszem, ehhez a drámához nem volt szükségem több szereplőre. Mindig igyekszem kevesebb szereplővel megoldani, de nem mindig sikerül. Általában a szöveg vagy a történet kéri, hogy még egy, majd még egy szereplő bukkanjon fel. Ennek a drámának az esetében először azt gondoltam, hogy meg lehet oldani két szereplővel, vagyis Dominik és a lány kettősével, de szükség volt a „kis kígyóra” is, aki időnként bekúszik, így lett háromszereplős a dráma. Egyébként úgymond a „gazdaságosság” szempontját is figyelembe vettem, vagyis azt, hogy minél kevesebb dologgal mondani el minél többet.

– A humor, irónia, az abszurd egyik alappillérét képezi a drámáinak, a Semmit se bánoknak is, ahol a súlyos, bűnről, bűnhődésről szóló történetet a nevetés, az emészthetőség, a katarzis felé viszi. Úgy érzi, hogy az irónia, a humor egyfajta „brandje” írásművészetének?

– Azt hiszem, hogy így szeretek írni, vagy így tudok írni.