Hirdetés

Gyerekszereplőket keresnek Szatmáron

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata gyerekszereplőket keres a Légy jó mindhalálig című musical Nyilas Misi és Nyilas Misi osztálytársainak szerepeire.

Kiss Judit

2022. január 01., 18:572022. január 01., 18:57

A 2021/2022-es évad végén tűzi műsorra a Harag György Társulat a Móricz Zsigmond regénye alapján készült Légy jó mindhalálig! című produkciót. A Nagy Regina által rendezett, már-már klasszikusnak mondható musical főszerepére keres a társulat 10–13 év közötti, színházat és irodalmat kedvelő fiúkat. Nyilas Misi osztálytársai szerepére pedig több, ugyancsak 10–13 év közötti, énekelni és táncolni szerető gyereket várnak. A darab jellegéből fakadóan több fiúra van szükség, ugyanakkor lányok is szerepelni fognak az előadásban.

A gyerekek a meghallgatásra egy szabadon választott dallal és egy verssel, mesével vagy prózarészlettel készüljenek. A szereplőválogatás két részletben lesz megtartva.

Hirdetés

Az első meghallgatásra 2022. január 18-án 16 órától kerül sor, a Szatmárnémeti Északi Színház színpadán. Aki valamilyen okból nem tud részt venni ezen az eseményen, de érdeklődik a színészet iránt, egy későbbi időpontban tartott válogatáson vehet majd részt. A késő tavaszi bemutató pontos dátumát a későbbiekben, a már összeállt csapattal fogják közölni, a gyerekek felkészítése azonban már februárban elkezdődik.

Jelentkezni lehet: a 0747317856-os telefonszámon Balogh Ádámnál, vagy a casting.harag@gmail.com e-mail-címen.

1991-ben Miklós Tibor és Kocsák Tibor írt nagy sikerű musicalt, a debreceni Csokonai Színház felkérésére Móricz örök érvényű regényéből. Misi történetének zenés változata azóta meghódította nemcsak a magyarországi és a határon túli magyar színházak közönségét, de eljutott Finnországba, Japánba és az Egyesült Államokba is.

A klasszikussá vált történet szerint a szülői ház emlékével, érzékeny lélekkel és határtalan bizalommal érkezik az alig tizenegy éves kisfiú a Református Kollégiumba, amely akkoriban a nemzeti nevelés fellegvárának számított. Szellemi képességei az osztály legjobbjai közé emelik, ám tapasztalnia kell, hogy a tanárokat a tanulók származása is befolyásolja az értékelésben. Amikor szorosabb kapcsolatba kerül a debreceni felnőtt világgal, útravalója – a gyermeki hit, bizalom és az emberek iránt érzett tisztelet – fokozatosan szertefoszlik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 12., szombat

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál

Kulturális eseményekkel, szakrális sétákkal kezdődött el szombaton az Ars Sacra Fesztivál Nagyszebenben. A szeptember 20-áig tartó rendezvénysorozat keretében szombaton a Nyitott Templomok Napját is megtartják – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál
Hirdetés
2026. szeptember 11., péntek

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát

Halálának 128. évfordulóján, csütörtök délután Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát bemutató vándorkiállítás nyílt meg Aradon. A megnyitón Sissi egykori aradi emlékjeleiről is szó esett.

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát
2026. szeptember 10., csütörtök

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera

Az iskolapadok világát idéző gyerekmusicallal csenget be az új évadra a Kolozsvári Magyar Opera. Az évad terveiről, a szűkös anyagi mozgástérről, az opera gyermekkórusának 10. évfordulójára született darabról évadnyitó sajtótájékoztatón számoltak be.

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera
2026. szeptember 09., szerda

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon

Székely Csaba magyar–román együttéléséről készült MaRó című szatíráját viszi színre Nagyváradon a Körös-parti város magyar és román társulata. A bemutatót október 17-én és 18-án tartják.

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért

Négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyez a Kaszás Attila-díjért Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze, akire szeptember 15-ig szavazhat a közönség.

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért
2026. szeptember 05., szombat

Júlia nászágya, a „vad” gróf és a szerelmes költő nyomában: emlékünnep kuriózumokkal a koltói Teleki-kastélyban

Emlékünnepre készülnek Koltón a Teleki-kastélyban, ahol egykor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia töltötte mézesheteit. Miért nevezték „vad” grófnak Teleki Sándort, miként barátkozott össze az arisztokráciát megvető Petőfivel?

Júlia nászágya, a „vad” gróf és a szerelmes költő nyomában: emlékünnep kuriózumokkal a koltói Teleki-kastélyban
2026. szeptember 03., csütörtök

Rendhagyó családtörténetekbe is beavat a nagyváradi Zsidó Kulturális Napok

Nagyváradon másodszor rendezik meg szeptember 4. és 6. között a Zsidó Kulturális Napokat. A rendezvény kapcsán Rézműves Róberttel, a Nagyváradi Zsidó Hitközség kántorával és előimádkozójával beszélgettünk.

Rendhagyó családtörténetekbe is beavat a nagyváradi Zsidó Kulturális Napok
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Roma kultúra ihlette filmek fesztiválja Erdélyben, fókuszban a cigány származású Robert Plant története

A roma kultúra ihlette alkotásokat sorakoztat fel a RROMA Film Festival, amelyet szeptember 4. és 6. között szerveznek meg Brassóban és a Brassó megyei Ágostonfalván.

Roma kultúra ihlette filmek fesztiválja Erdélyben, fókuszban a cigány származású Robert Plant története
2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
Hirdetés
Hirdetés