
Czvikker Katalin, Novák Eszter és Botházy-Daróczi Réka a nagyváradi színház sajtótájékoztatóján
Fotó: Szigligeti Színház
Évadot értékelt és terveket ismertetett a nagyváradi teátrum: két musicalt és egy nagyoperettet, meseadaptációkat és hagyományőrző projekteket jelentettek be a Szigligeti Színház vezetői és társulatvezetői pénteki sajtótájékoztatójukon.
2023. június 16., 14:362023. június 16., 14:36
Amint a társulat közleményében szerepel, Czvikker Katalin főigazgató elmondta: a három társulat összesen mintegy 55.000 nézőt vonzott a színházba az elmúlt évadban.
Az évadra 3023 bérletet vettek a nézők, ami mintegy kétharmada a pandémia előtti maximális számnak. A tendencia azonban országos felmérések szerint javuló, ami az emberek kulturális élethez való visszatérését illeti, és ez az évad második felében már a Szigliget Színházban is érződött – hangzott el.
Ismertették a Szigligeti Színház társulatainak terveit is. A múlt Szilveszter bemutatójával, Beaumarchais Figaro házassága, avagy egy őrült nap című komédiájával (rendező Botos Bálint) vesznek részt a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjában, június 25-én.
A Szentendrei Teátrummal koprodukcióban készítették stúdióbemutatójukat, az Én, a féreg – Kafka-kabarét, amelyet Kárpáti Péter írt és Kovács D. Dániel rendezett. Ennek szentendrei bemutatója július 28-án és 29-én lesz. Budapesten a Városmajori Színházi Szemlén a Csinibabával szerepelnek augusztus 29-én.
2023-ban két bemutatóra készül a társulat. Szeptember 17-én Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter musicaljét, A padlást mutatják be Tóth Tünde rendezésében, az idei szilveszteri bemutató pedig Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettje lesz.
Az évadban ugyanakkor felújításra kerül a Kovács D. Dániel rendezte A Schroffenstein család, illetve mivel tavasszal új stúdióteret kapott a társulat, az összes jelenleg futó stúdióelőadásukat átviszik a következő évadra – jelentette be Novák Eszter művészeti igazgató. Hozzátette:
A Lilliput Társulat diákprogramján belül kerül megvalósításra nyár folyamán a Tüskevár című musicalt, amelyben a társulat 9 művésze és a Nagyvárad Táncegyüttes 6 táncosa mellett 14 fiatal is részt vesz majd – erről Botházy-Daróczi Réka művészeti vezető beszélt. A Fekete István azonos című regénye alapján Olt Tamás, Szirtes Edina „Mókus” és Váradi R. Szabolcs írt szöveget és zenét, a váradi előadást pedig Györfi Csaba rendezi. A bemutató tervezett időpontja szeptember 3.
A harmadik tervezett bemutató is irodalmi, ezúttal kortárs ifjúsági irodalmi adaptáció: Berg Judit Rumini című regényét bábszínpadra írja és rendezi: Szabó Attila. 2024 májusában kerül bemutatásra A tyúk, aki soha nem adta fel, amelyet Jill Tomlinson regénye alapján ír és rendez Veress András, Csepei Róbert zenéjével.
A Nagyvárad Táncegyüttes évadát is kiértékelték. A tánctársulat rendhagyó néprajzóra sorozatának harmadik, egyben befejező részéhez érkezett. Az első részben, a Mindenki hagyományában a néphagyomány, népszokások általános bemutatásán túl, az erdélyi táncdialektusokkal ismerkedhettek meg a nézők. A második rész a Szent Andrástól Vízkeresztig címet viselte. Ebben a részben az adventi, karácsonyi és Újév eleji jeles napokhoz kapcsolódó dramatikus népszokásokat vitték színpadra.
„Megmutatjuk a farsang mulatságokkal teli gazdag időszakát, betekintést nyújtunk a fonók életébe, valamint a farsangfarkához fűződő maszkos dramatikus alakoskodás szokásvilágába is. Ezenkívül műsorunkban, mely a Maskarák, villők... munkacímet viseli, megidézzük a lányok tavaszváró szokását a villőzést, továbbá a húsvéti locsolkodást, a pünkösdi királynéjárást, illetve a Szent Iván éji tűzugrást is” – olvasható a táncegyüttes terve.
A mágikus táncjátékot, amely a másságról, önmagunk történetének megismeréséről, elfogadásáról, a hőssé válás lehetőségéről mesél. Györfi Csaba rendezi.
A Szigligeti Színház 2023/2024-es évadára szóló bérletkonstrukciók meghirdetése várhatóan július első felében történik majd.

Restaurálták Nagyváradon Szigligeti Edének, a színház névadójának szobrát – közölte a társulat.

Szigligeti Ede születésének évfordulóján, március 8-án tartotta a nagyváradi Szigligeti Színház első előadását az új játéktérben, az egykori Transilvania mozi felújított termében.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!