Filmvásznon a püspök emberi arca – Zágoni Balázs, a Márton Áronról szóló dokumentumfilm rendezője az alkotás kulisszatitkairól

Kiss Judit 2019. február 11., 16:16 utolsó módosítás: 2019. február 11., 16:53

Márton Áronnak, a huszadik századi erdélyi történelem egyik legjelentősebb alakjának életútját rekonstruálja Zágoni Balázsnak A püspök reggelije című dokumentumfilmje. Az alkotást Márton Áron püspökké szentelésének 80. évfordulója alkalmából láthatja kedden a kolozsvári közönség. A film készítésének folyamatáról beszélgettünk a rendezővel.

Zágoni Balázs Fotó: Kiss Judit

– Márton Áron püspökké szentelésének 80. évfordulójára emlékeznek holnap Kolozsváron, ez alkalommal ismét láthatja a közönség A püspök reggelije című, a tavaly ősszel a kincses városban bemutatott dokumentumfilmedet. A film a huszadik századi erdélyi történelem egyik legjelentősebb alakjának életútját kíséri végig korabeli fényképek, mozgóképrészletek felvillantásával, levéltöredékekkel, interjúalanyok, szakértők megszólaltatásával. Mikor, hol láthatják az érdeklődők a továbbiakban az alkotást?

– Neveztük a budapesti Magyar Filmhétre, amelyet áprilisban tartanak, és remélem, hogy a Duna Televízió is előbb-utóbb műsorra fogja tűzni.

– Tíz éven keresztül készült a film. A munkafolyamatról biztosan nagyon sokat tudnál mesélni, de ha röviden kellene szólnod róla, mit emelnél ki leginkább belőle?

– 2006-ban újságban adtunk fel apróhirdetéseket – akkor ez még működő dolog volt a megyei lapokban –, hogy Márton Áronnal kapcsolatos fényképeket, történeteket keresünk. Konkrétan például a cserkésztalálkozóval kapcsolatos fotókért Sepsiszentgyörgyre kellett leutazni, hogy ott megkapjuk az úriembertől a képet, akinek az édesapja ott volt ezen a cserkésztalálkozón Piatra Neamțon, a fiatal Márton Áronnal. Igazából nagy anyaggyűjtéssel kezdődött a munka. Annak, hogy elhúzódott, egyik oka, hogy nagyon szerteágazó volt az anyag, az interjúalanyok is újabb lehetséges alanyokat ajánlottak, és mindennek utána kellett menni. Tóth Orsolya operatőr és vágó munkatársam oroszlánrészt vállalt e szálak felgöngyölítésében is.

– Aki a filmet megnézi, az derül ki számára, hogy nemcsak a Márton Áron első ötven évéről szóló nagyon szépen összerakott, a püspök személyes, emberi arcát megrajzoló alkotásról van szó. Hiszen nyomon követhetjük azt az izgalmas folyamatot is, hogy ti a film alkotóiként lázasan keresitek a püspökről fennmaradt egyetlen mozgóképet. Eleve úgy terveztétek, hogy a kutatás izgalma is szerepet kapjon a filmben?

– Ez kezdetben nem volt benne, de amikor szembesültünk azzal, hogy milyen kalandosan került meg az első mozgókép, arra gondoltunk, hogy ezt az egész nyomozást be kellene emelni a filmbe. Ez lehetne egy második szál, amely váltja a püspök életéről szóló eseményeket. És tényleg kalandos lett, mert

olyan helyekről kerültek elő a filmrészletek, ahonnan az ember nem számítana rá: például egy brassói ruhásszekrényből.

Nyomoztunk filmkockák után, vagy nagyítón nézzük, hogy a pápai követ látogatásán Budapesten, az eucharisztikus kongresszuson ott van-e Márton Áron, vagy nincs. Nagyon izgalmas volt.

– A film címe az, hogy A püspök reggelije. Van egy részlet, amikor a Márton Áron unokahúga emlékszik vissza a püspökre, itt esik szó a reggeliről. Miért esett a választásod épp erre a címre?

– Azért, mert alapvetően trilógiában gondolkodtunk: akkor lett volna a püspök reggelije, ebédje, vacsorája… Nem tudom, hogy még helytálló-e ezt végigcsinálni, azóta több film készült az életének a későbbi szakaszairól is. Legutóbb épp Maksay Ágnes készített a boldoggá avatási perről. A címről: az a kis idilli reggeli, amit megemlít Szász Erzsike néni, amikor egy fárasztó bérmaút után végre kint van a szőlősben a családjával, az tetszett nekem, így lett a cím A püspök reggelije.

A fiatal Márton Áron (balról a második) a Piatra Neamţ-i cserkésztalálkozón 1930-ban

– És akkor tervezed a dokumentumfilm-­trilógiát? Elkészítitek az 1944-től 1978-ig tartó időszakról is a filmet?

– Most egyelőre nagyon örülök, hogy ez megvan. A következő résszel az a gond, hogy noha nagyon izgalmas a történet, nem hiszem, hogy meg lehet csinálni ugyanebben a műfajban, mint az elsőt. Olyan időszakról van szó, amelyben lejárató kampány indul a püspök ellen, látjuk, hogy sűrűsödik a levegő, megpróbálják többször is letartóztatni, végül ez megtörténik, vizsgálati fogság, börtön. Arról, amikor a börtönben volt, nagyon keveset beszélt, azt hiszem, hogy összesen két rövid történetünk van erről. Lehet, hogy ezt írásban kellett vállalnia, és komolyan vette. Viszont nagyon érdekes, ami eközben kint történik. A kommunista államvezetés megpróbálja megtörni a katolikus egyházat, és kinevez egy békepapi triumvirátust a gyulafehérvári püspöki palotába. De majdnem senki nem hallgat rájuk.

A katolikus egyházat valójában egy titkos püspök vezeti, de őt nagyon hamar megtalálja a Szekuritáté, akkor egy újabb titkos püspök veszi át a helyét, és utána már csak titkos ordináriusok vezetik, hogy kevésbé legyen észrevehető. És elkezdődik egy macska-egér játék, egy versenyfutás az idővel.”

Egyvalamit viszont nem tud a szeku, hogy mindig két utódot neveznek ki. Ahogy valakit letartóztatnak, a sor egyből kettővel lesz hosszabb. Úgyhogy a szeku egy adott ponton rájön arra, hogy mindenkit egyetlen pillanatban kell elfogni, és letartóztat négy embert egyszerre. De itt is továbbmegy a történet roppant izgalmas módon… Tehát van mit elmondani, de hogy erről fotóanyagot hogy találunk, azt nem tudom. És gondolkozom azon, hogy műfaj szempontjából hogy lehet ezt úgy megcsinálni, hogy a történet szépségét és izgalmát átadjuk, ugyanakkor ne csak beszélő fejeket lássunk végig. Felmerült bennem egy animációs dokumentumfilm ötlete is.

– A püspök reggelije című filmnek egyik nagy erőssége, hogy határozottan kirajzolódik a Márton Áron emberi arca. Így a mai fiatal generációhoz is közel hozza a filmetek a püspököt mint embert, aki nem csak egy szobor, nem csak egy muzeális érték, nem csak egy nagy Wikipédia-szócikk, hanem rokonszenves emberi arca van. Ilyen szándékkal is készítetted a filmet?

– Mindenképp ez volt a célom. Abban nem kételkedtem, hogy az a tiszteletet, ami őt övezi, azt megérdemli De azt láttam, hogy ha csak ez a szoborszerű, vagy szinte mitikus alakot látjuk benne, akkor mindenkinek lesz az érzése: „ó hát Márton Áront valami egészen más anyagból, nem is emberből faragták, én sosem lehetek ilyen.”

Meg akartuk rajzolni az emberi arcát. A több tíz órányi felvételből többnyire azok a mondatok kerültek be a filmbe, amelyek magáról az emberről szóltak. És ebben benne vannak a „gyarlóságok” is, amelyek mai szemmel nézve nevetségesek. Cigarettázott. S akkor mi van? Vagy hogy együtt ivott a falubeli fiatalokkal tizenkilenc évesen? Igen, egy vesztes világháború után.”

A rokonaival is beszéltünk, és ugye mindig a rokonok a legszűkebb keresztmetszet. A híres embereket a rokonok mindig másképp látják, és kicsit irritálja is őket a nagy legenda, ami körülveszi őket. Mert hiszen ők ismerik sokkal jobban az árnyoldalait – itt viszont nem találkoztam ilyesmivel. Mindenfelől a tisztelet és a szeretet hangját hallottam, viszont a két rokon, akiket meg tudtunk szólítani, nagyon különbözően emlékezett: Márton Gerőnél látszik a mondatokon, hogy ezeket már sokszor elmondta, szinte megtanult mondatok. Szász Erzsike néni sokkal inkább meg tudta mutatni a püspök humorát, a finomságát, hogy milyen volt civilben. De negatív kicsengésű történeteket senkitől nem hallottam. Az interjúkban megszólalt tíz ember, akik közül négyen – Fodor Sándor, Kányádi Sándor, Poszler György irodalomtörténész, Páter Szőke János – ma már nincsenek közöttünk, de mind jól ismerték őt. És persze ki kellett hagynunk dolgokat a filmből: mindig vannak nagyon jópofa történetek, amik nem férnek bele, mert mellékvágányra viszik, elterelik a fősodorról a figyelmet.

– Azonkívül, hogy dokumentumfilmmel foglalkozol, számtalan más területen is tevékenykedsz: tanítasz a Babeș–Bolyai Tudományegyetem média szakán, könyveket írsz – mondhatni immár több ifjú „generáció” nőtt a Barni-könyveiden, nemrég jelent meg A Gömb című ifjúsági regényed, de persze nagyon sokan a Kincses Képeskönyv sorozat miatt is jól ismerik a nevedet, amit Jánosi Andrea képzőművésszel közösen több mint tíz éve készítettetek. Szerteágazó tevékenységedért januárban Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjjal tüntetett ki az RMDSZ. Hogyan értékeled az elismerést?

– Előbb meglepődtem, hogy máris? Hisz alig csináltam még valamit. De nagyon jólesett, és egy ilyen díj megerősítés. Az írás vagy általában az alkotómunka nem egy munkahely, nem megy be az ember az irodájába, hogy reggel kilenctől délután ötig alkosson. A munka és a mindennapi feladatok mellett nem kis kihívás időt találni rá. És ez nagy bátorítás volt, hogy érdemes folytatni.


A püspökké szentelés 80. évfordulója

Márton Áron püspökké szentelése napján, február 12-én délután 6 órakor szentmisét tartanak a kolozsvári Szent Mihály-templomban – olvasható a Szent Mihály-plébánia honlapján. Ezt követően a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen termében vetítik Zágoni Balázsnak A püspök reggelije című, 53 perces dokumentumfilmjét. A kolozsvári Szent Mihály-templom történetéhez – annak építészeti és művészi értékei, valamint Erdély történetében jelentős egyházi és közéleti eseményei mellett – elválaszthatatlanul hozzátartozik az 1939. február 12-i püspökszentelés és Márton Áron személye.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
1 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Hallgassa online rádióinkat