
Vecsei H. Miklós és a QJÚB Ázott hajában hét halott bogár ragyog című koncertszínházi előadása
Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház
Vecsei H. Miklós színművész és QJÚB nevű csapata erdélyi turnéra indul. Az első állomás Kolozsvár.
2024. november 20., 17:332024. november 20., 17:33
A Vecsei H. Miklós főszereplésével készült, Semmelweis című filmet, a művész QJÚB nevű csapatával készített Radnóti-estjét lehet megtekinteni a Kolozsvári Állami Magyar Színházban – közölte a színház. November 22-én, pénteken változatos műsorkínálattal várja nézőit a színház, ahol a film, a színház, a zene és az irodalom szerelmesei is megtalálhatják az érdeklődési körükhöz leginkább illő programot.
Vecsei H. Miklós a Semmelweis című filmben
Fotó: Szvacsek Attila/Szupermodern Filmstúdió
„»Mit adhat nekünk a háború?« Ma, amikor minden hír, minden beszélgetés, viszony vagy épp elfordulás a háborúról szól, kevesen teszik fel a kérdést, hogy mit tanulunk mi ebből? Elfelejtjük, hogy nem is olyan régen, 80 évvel ezelőtt hunyt el a magyar, de talán mondhatjuk, hogy a világirodalom egyik legnagyobb költője Radnóti Miklós. Özvegye, Gyarmati Fanni pedig 14 éves korától 102 éves koráig hűséges volt férjéhez, és közös életművükhöz. Kettejük története, leveleik, és a Radnóti-versek kirajzolják előttünk, hogy mi az az alapállás, amiben ma érdemes léteznünk. Hogy a legnehezebb időkben is észre lehet venni, hogy a »tajtékos égen ring a hold.«” — olvasható a koncertszínházi produkció szinopszisában.
A QJÚB csapata a tőlük megszokott formavilággal, Palkovits Edina archív anyagokat is felhasználó vetített díszletében, közel két év kutatómunka után hozza el legújabb előadását Kolozsvárra. A szövegkönyvet összeállította és rendezte: Vecsei H. Miklós. Fellépők: Hegedűs Bori, Frimmel Jakab, Ratkóczi Huba, Mihalik Ábel, Paczári Viktor, Vecsei H. Miklós
Az előadás után Juhász Anna, irodalmár tart rendhagyó irodalomórát Radnóti Miklósról. Az estét egy közönségtalálkozó zárja.
Minden programpontra ugyanaz a jegy érvényes, és lehetőség van kedvezményes jegyek váltására is: 8 főt meghaladó csoportok esetében 30 lejes csoportjegy vásárolható; a diákjegy 30 lej/fő.
Jegyek kaphatóak a színház jegypénztárában, valamint online a huntheater.biletmaster.ro oldalon. A csoportos jegyakció kizárólag a színház jegypénztárában érhető el.

Pilinszky János és Csoóri Sándor versei alapján alkotott koncertszínházi előadással lép fel öt erdélyi városban Vecsei H. Miklós magyarországi színművész a Platon Karataev zenekarral.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!